|
A Királynő házhoz jön
Győri Balett: készülnek a Liszt-évfordulóra

Kezdhette volna azzal a Győri Balett harminckettedik évadnyitó társulati ülését szeptember 2-án a színházteremben az igazgató, hogy a Queen (a Királynő) bemutatója elmarad. Augusztus 25-ig ez volt a helyzet. A segítőknek a változás érdekében tett munkálkodását, múlhatatlan érdemét megköszönte Kiss János, köszöntötte a társulat tagjait, a vendégeket, köztük dr. Ottófi Rudolf alpolgármestert és Nagy Viktort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját. A balett új tagjai: Ivano Chiaravalloti, Kádár Balázs, Katrin Schmidt, Mariya Mizinskaya, Yudai Uematsu.
Október 2-án tehát premier, a legendás együttes megidézésére történik kísérlet, koreográfus a belga Ben van Cauwenbergh, egyelőre annyi biztos, a játszási jog egy évre szól, csak Magyarországon szerepelhetnek (december 10-én Budapesten) a darabbal. Ez ugyan félsiker, de remélhetően a helyzet az idő haladtával változik. Ugyancsak decemberben kerül színre (Kisfaludy Terem) gyermekelőadásban (fontosnak tartják az ifjúság megnyerését és nevelését) Velekei László koreográfiája (Óz, a nagy varázsló). A tavaszi bemutató kétrészes balett (Magyar rapszódia), a Liszt-évforduló tiszteletére fiatal magyar koreográfusok készítik, a próbák a Queen bemutatója után kezdődnek. Repertoáron maradó produkciók: A halál és a lányka, Kakas, Carmen, Tóth Ilona emlékére '56. A fővárosi fellépés mellett Eger, Keszthely, Veszprém, Debrecen, Pécs, Miskolc, Mosonmagyaróvár szerepel programhelyszínként. Szeptember 16-án szélesre tárul az ajtó, a színházzal közösen rendezett nyílt napon a titkokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Dr. Ottófi Rudolf alpolgármester az évadra a test, a lélek és a zene harmóniáját kívánta a nagy lehetőségek, kihívások előtt álló együttesnek, az új tagoknak sok sikert, sok munkát, mindenkinek egészséget, sérülésmentes időszakot.
J. J. |