Bár a nyolctagú HolddalaNap zenéje széles merítésű: régi-zenei, balkáni, orientális, flamenco, latin és egyéb elemek rétegződnek és találnak egymásra harmonikus és szoros kötelékekben, nincs aránytévesztés, giccses elhajlás, tévelygés, az efféle helyzetekben szoktuk úgy érezni, jelentős kultúrák ezer éveinek kiérlelései éppen ide, a mostba, az egymásra találáshoz vezettek el.

Csendből szőtt hangszőnyeg címmel jött most ki a legfrissebb album, amit így vezet fel maga a zenekar: „Gondoltunk egy nagyot: mi szép lenne a család felnőtt tagjait hangfürdőben fürdetni, csöndzsákban kilopni egy estére, csendből szőtt hangszőnyegen repíteni fel, és még feljebb! Dalok ölelésével ringat és gyógyít az elmúlt esztendők tanulságait muzsikába foglaló, elmélyült zenei anyagunk.”

A lemezkísérő szövegben pedig így folytatják: „A nagy csend idején, s benső csendjeinkben született ez a lemez: erős időket feldolgozó, sokszor fájdalmakat tükröző, de gyógyító, vigasztaló, reményt adó kompozíciók. Reflektálnak a környezeti válságra, a karantén élethelyzeteire, a betegségre, a gyászra, a kapcsolatokban megtapasztalt fájdalmakra s örömökre, a háborúra s az áhított békére. Nyolc muzsikus mély barátságából, egymást hangjaikkal is segítő szövetségéből születtek e bensőséges kompozíciók.”

Ehhez talán még annyit érdemes hozzáfűzni: ez a bensőséges érzelmi hőfok olyat érlelt ki a zenekarból, ebből az együtt lélegző kisközösségből, amit elindítani könnyű, elengedni nehéz. Már az első taktusok, a hangszeres és vokális szőttesek kibomló és fókuszokba húzó ereje olyan felajzó intenzitással ragad magával, hogy az ember nem is akar mást, csak a közelében maradni. Egyáltalán: tartozni valami ennyire fontoshoz és ölelőhöz, és ha már megtalálni látszik ez az eddig tán nem is sejtett élhetőség, akkor abban napi fürdőt venni, és legalább megálmodni ennek a jobb világnak a lehetőségét. Hasonlattal élve: eddig a HolddalaNap a kozmosz közeli tereit járva – merthogy az emberi távlatokat nem cserélte le soha a külső űr hidegével –, a Hold éjéből ellépdelve és a Nap hevével kivilágosítva rótta köreit, most azonban levedlette mindazt, ami még elválasztotta a lélek forróságának vonzásától, és engedte magát belemerülni a Nap éltető mélységeibe. Itt egyik pillanat sem választható külön a többitől, a zenei elemeket nem érdemes, nem is szabad szétszálazni, nincs már fontossága, mi, honnan és miből ered, a hangzás maga is ezt erősíti: a közöst, az együtt megélhetőt és megismerhetőt helyezi fókuszba, a távlatokból is a közel hozhatót. Olyan szép és vonzó, hogy az már fáj, de édes ez a kín, minek is ér véget időnként…

A HolddalaNap Zenekar Dandala és Tánc a mindenséggel című CD-i kölcsönözhetők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Hang- és Médiatárának gyűjteményéből.

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu