Szeretem a Holdon játszódó történeteket. Nem túl meglepő hát, ha érdeklődéssel fordultam egy olyan sci-fi felé, amely egyben krimi is, márpedig Anthony O’Neill regénye, A sötét oldal ezt ígérte, noirral vegyítve.

Harry Hole 1965-ben született a norvég fővárosban. A rendőrakadémia mellett jogot is tanult, és részt vett az FBI egy képzésén. A főnöke szerint ő Oslo legjobb nyomozója.

Egy meg nem valósult utópia - akár ezt a címet is viselhetné Majtényi György Egy forint a krumplis lángos című könyve. A Kádár-rendszer világába vezet be a történész-szerző, s ad róla árnyalt korrajzot. A mű  hűen tükrözi az első titkár országlásának Janus-arcát: a mérleg egyik serpenyőjében a diktatúra, a szabadságjogok hiánya, másik oldalát a viszonylagos jóléti társadalom egyensúlyozza.

Éppenséggel nem osztrák közúti hupni nagyságú az a kupac könyv, amelyet beterveztem a közeljövőre –s rendszerint a halom inkább dagadni szokott, mintsem zsugorodni -, ám mégis olyan könyveket olvastam az elmúlt napokban, amelyek nem voltak részei az eredeti elképzelésemnek. Egyik szekrényem tetején ugyanis gyermekkorom fantasyjai bukkantak föl, akár Unicum reklámban a vizes ember...

Befejeztem William R. Forstchen trilógiáját, így nem maradhatott ki, hogy az utolsó kötetet is véleményezzem. A történet Ariadné fonalát 920 nappal az Egyesült Államokat érő elektromágneses támadás után veszi fel, hogy a sorozat végére valamelyest kijuthassunk a pokoli labirintusból, melybe a felkészületlenség és a balga remény juttatta az amerikaiakat.

Amikor 1989-91 tájékán a történelmi folyamat új irányt vetett (véget ért az úgynevezett rövid XX. század), a nyugati politikusokat és az egykori Vasfüggöny mögötti népeket túláradó optimizmus töltötte el. Annus mirabilis: így aposztrofálták 1989-et, ahol Jalta meghaladásával egypólusú, amerikai domináló világrend kibontakozása ígérkezett. Egyes kortársak úgy vélték, hogy a problémák alapból megoldódtak, eltűnt a kelet-nyugati ellenségkép.

A Brooklyni balgaságok szereplői szerethető alakok, tőlük életszagú a regény. Elbuknak, felállnak, összetörnek, újrakezdenek, szeretnek, gyűlölnek.

Annak idején már írtam Alridge sorozatának első részéről, amely a fenséges Ecc, pecc nevet kapta keresztségében, s most itt a második Helen Grace kötet, az Üsd, vágd. Úgyhogy most ütöm, vágom, ha már mégis úgy döntöttem, hogy a zavaros első rész után kell nekem ez is.

Ha valaki egy eredeti, izgalmas, jól megírt konspirációs thrillerre vágyik, akkor az valószínűleg csalódni fog az Eredetben – hacsak nem elfogult Dan Brown-rajongó. A történetben Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora, barátja és egykori tanítványa meghívásának eleget téve érkezik a bilbaói Guggenheim Múzeumba. Edmund Kirsch, a negyvenéves számítógépguru, jövőkutató, feltaláló és vállalkozó, akinek találmányai és előrejelzései világszerte nagy vihart kavarnak, egy olyan felfedezés bemutatására készül, amely nemcsak a tudományok, hanem a vallás jövőjére nézve is komoly következményekkel járhat.

Benedek Szabolcs szeretheti a különleges számokat, hiszen 2015-ben a Librinél megjelent könyve, A kvarcóra hét dallama után, némi fiumei kitérővel ismét előjött a misztikus szám, ezúttal a Helikon gondozásában Kádár hét napja címmel boltokba került friss köteténél. És ha már számoknál tartunk, a Kádár hét napja 28 fejezetre tagolódik, és mint tudjuk, kétszer huszonnyolc az nem kevesebb, mint ötvenhat, azaz a forradalom, és Kádár árulásának éve.

A Talán bizony mégsem sava-borsát az adja, hogy Jannah Loontjens rávilágít arra, milyen mértékben alakítja manapság a mindennapi életünket a közösségi média. Az internet hatása nagy témája a kortárs szerzőknek, a chat pedig, mint olyan, szinte beláthatatlan rengeteg, amelynek mélyén számtalan regénybe kívánkozó kedves vagy ironikus, tanulságos vagy rémes történet lapul.

Totth Benedek Holtverseny c. regénye után Az utolsó utáni háborút mindenképpen el kellett olvasnom. Amíg a szerző Margó-díjas első kötete mondhatni hétköznapi történet, amelynek sajátos brutalitását az adja, hogy az olvasóban (legalábbis bennem) egy percig sem merül fel, hogy itt esetleg túlzással, elszabadult fantáziával van dolgunk, az esemény, annak szereplői, azok „működésmódja” hihető, ugyanakkor a bulvársajtón és elkapott triviális szófoszlányokon edzett gyomrunkat mégiscsak megszorongatja.