Bagi Zoltán Péter, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója bevezető szavai után Bana József, az intézmény korábbi igazgatója, a konferencia levezető elnöke mondott néhány nyitógondolatot, majd Deák Ádám Győr vármegye képviselete az 1847/48. évi utolsó rendi országgyűlésen című előadást hallgathatták meg az egybegyűltek.

V. Ferdinánd király 1847. szeptember 17-én kelt meghívólevele 1847. november 7-re összehívta az országgyűlést Pozsonyba. A király az országgyűlés egyik legfontosabb feladatává a nádorválasztást tette, ugyanis József nádor 1847. január 13-án elhunyt. A meghívó a nádorválasztás mellett csak általánosságokat tartalmazott. Győr vármegyében ezért 1847. október 20-án követválasztást tartottak. A követeket vagy közfelkiáltással, vagy szavazással választották a korszakban. Győr vármegyében is két párt versenget, s lelkes és hangos ellenzék miatt nem volt botrányoktól mentes a követválasztás; zászlókat, táblákat téptek le, botokkal ütlegelték egymást és szavazatokat vásároltak. Végül este fél 9-kor zárult a választás. A Győr vármegyei követek közül Balogh Kornél első alispánt közfelkiáltással választották meg, a második követet szavazással. Szerdahelyi Ferenc és Kálóczy Lajos mérkőzött meg egymással, előbbi 1062, utóbbi 1020 szavazatot szerzett. A felek kölcsönösen vesztegetéssel vádolták egymást. A két megválasztott jelöltről elmondható volt, hogy „a kormány odaadó híve”, vagyis két konzervatív követ képviselte a vármegyét.

Balog Kornél (1804‒1880) a győri királyi akadémián végzett jogot. 1822-ben jurátus lett, 1824-ben tett ügyvédi vizsgát. 1828-ban Győr vármegye másod aljegyzője, 1832 és 1836 között Moson vármegye aljegyzője, 1838 és 1845 pedig Győr vármegye tiszteletbeli főjegyzője. 1845-től Győr vármegye első alispánja, a győri konzervatívok vezetője. Az 1843/44. évi országgyűlésen is a vármegye követe volt. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után az Országos Törvényszék elnöke lett. Számos enyhe és felmentő ítéletet hozott 1848/49-es ügyekben, ezért nyugdíjazták. 1862 és 1866 között Győr vármegye főispáni helytartója volt.

Szerdahelyi Ferencről (1799‒1855) kevesebb adattal rendelkezünk. 1814 és 1819 jogot tanult a nagyváradi királyi akadémián. Az 1820‒30-as években a gróf Festetics család somogyi birtokainak ügyvédje. 1833-ban táblabíró lett Somogy vármegyében, majd a győri püspökség jószágigazgatója.

A követek nem hozhattak önálló döntéseket, alaputasítással látták el őket, amit képviselniük kellett, le is válthatták őket, ha nem ennek szellemében jártak el. Amennyiben felmerültek olyan újabb kérdések, amelyekre az alaputasítás nem tért ki, levélben kértek iránymutatást. Az 1847/48. évi országgyűlésre 74 pontban foglalták össze a vármegye alaputasítását. A követeknek meg kellett emlékezniük József nádor érdemeiről, és támogatniuk kellett István főherceg nádorrá választását. Javaslatokat kellett tenniük a kereskedelem és a vasút fejlesztésére, valamint a bányatörvény elfogadására. Elő kellett mozdítaniuk a magyar nyelv ügyét mind az államéletben, mind az oktatásban, illetve a népnevelésre is figyelmet fordítaniuk. Szorgalmazniuk kellett a szabad királyi városok és a szabad kerületek rendezését, a büntető törvénykönyv törvénybe iktatását, Erdély és Partium visszacsatolását, az ősiség eltörlését, a hitelfelvétel miatt az évenkénti országgyűlést és a sajtószabadság megvalósítását. A teljes közteherviselést nem támogatták, de bizonyos feltételekkel egy országos pénztár létrehozását nem ellenezték volna, mint ahogy csak az önkéntes úrbéri örökváltságot támogatták.

V. Ferdinánd 1847. november 12-én nyitotta meg az országgyűlést. A Habsburgok uralma alatt először és egyedülálló módon magyar nyelven hangzott el a nyitóbeszéd: „Magyarország Rendeit itt látni örvendek. Atyai szándékomat a királyi előadások mutatják. Fogadják bizalommal.” Az uralkodó átadta a királyi előterjesztéseket, majd sor került a nádorválasztásra. Az országgyűlés közhelyesléssel József főherceg fiát, István főherceget választotta nádorrá, aki már az apja halála óta helytartói minőségében vitte az ügyeket.

A vármegyék legfontosabbnak az adminisztrátori sérelmek megszüntetését tartották. A legfőbb probléma az volt, hogy az adminisztrátorok egyedül és önkényesen döntöttek a vármegyéket érintő legfontosabb kérdésekben. Az 1843/44. évi országgyűlés után számos megyében udvarhű adminisztrátort vagy főispánt nevezett ki az uralkodó. Ugyanakkor nem volt egységes álláspont, hogyan kellene ezt az uralkodó tudomására hozni.

Pest vármegyei követként Kossuth Lajos köszönetnyilvánítás mellett szükségesnek találta az újabb sérelmek, az adminisztrátori rendszer visszaéléseinek a megemlítését a feliratban, s kifejtette, hogy a haladás egyik legnagyobb akadálya az, hogy a kormányzat nem tartja tiszteletben az 1791:10. törvénycikket. A mosoni követ, Széchenyi István köztes indítványt tett: szükségesnek találta a köszönetnyilvánítás mellett nemcsak a régi, hanem az új sérelmeket, valamint az 1791:10. törvény tiszteletben tartását is megemlíteni, ugyanakkor a sérelmeket csak általánosságban kívánta jelezni. A november 27-ei ülésen 26:23 szavazatarányban a Pest vármegyei javaslatot fogadták el a mosonival szemben. Győr vármegye követei a mosoni indítványt támogatták. A főrendek nem kívánták megemlíteni a sérelmeket, így kérdésben a rendeknek hosszú időn át nem sikerült dűlőre jutniuk. Mivel a bécsi udvar is látta, hogy az adminisztrátori sérelmek körüli kérdések megakasztották az országgyűlési tanácskozások menetét, úgy döntöttek, hogy királyi leiratot bocsátanak az országgyűlési rendekhez. Az 1848. január 30-án kelt leirat február 1-jén érkezett meg Pozsonyba, de csak általános ígéreteket tartalmazott az adminisztrátori rendszer megszüntetésére. Az uralkodó kifejtette, hogy az 1791:10. törvénycikket nem kívánta megsérteni. A vármegyék törvényes állását és a főispánok hatáskörét sem óhajtotta korlátozni. Ez a válasz nem elégítette ki sem a konzervatív, sem az ellenzéki pártot. 1848. február 5-én megvitatták a királyi leiratot, amelyet egy szavazat különbséggel, 24:23 szavazat ellenében végül elfogadtak. A Győr vármegyei követek támogatták a javaslatot.

Az adminisztrátori ügy megvitatása közben a rendek számos reformjavaslatról is tárgyaltak, mint a közteherviselés, a kötelező örökváltság ügye, az ősiség eltörlése, a királyi városok ügyének rendezése, vagy a sajtószabadság és a magyar nyelv ügye. A Győr vármegyei követek – utasításuknak megfelelően ‒ pártolták a magyar nyelv ügyét. Javasolták, hogy minden tantárgyat magyar nyelven oktassanak, és a honosítottaknak legyen kötelező érteniük magyar nyelven.

Közben Európa számos pontján forradalmak törtek ki, ami befolyásolta az országgyűlés munkáját is. Az 1848. évi európai forradalmak kitöréséhez számos ok vezetett. 1847-ben Európa-szerte rossz volt a termés a kedvezőtlen időjárás miatt, az árak rohamosan emelkedtek, ráadásul évek óta burgonyavész is pusztított, ami éhínséget okozott. Az elégedetlenség hatására 1848. január 12-én Palermóban, majd január 27-én Nápolyban is felkelés tört ki. A rossz termés Franciaországot is sújtotta, ezért számos tüntetést szerveztek, amiket az uralkodó, Lajos Fülöp betiltott. Az elégedetlenség hatására 1848. február 22-én Párizsban kitört a forradalom, Lajos Fülöpöt elűzték a trónjáról, és kikiáltották a köztársaságot.

A francia forradalom híre hamar eljutott Pozsonyba. Kossuth Lajos 1848. március 3-án tette meg fontos felirati indítványát, amelyben a reformokat sürgette, és a Habsburg Birodalom örökös tartományainak is alkotmányt követelt. Az alsótábla többsége elfogadta a felirati javaslatot, amit a főrendekhez is átküldtek. Március 13-án Bécsben is kitört a forradalom, melynek hatására Metternich lemondott a hivataláról és elmenekült. Apponyi György kancellár szintén lemondott.

Március 15-én 72 tagú küldöttség vitte a feliratot Bécsbe. A március 15-én tartott ülésen Balogh Kornél megszavazta a teljes közteherviselést. E napon Pesten is kitört és győzött a vér nélküli forradalom. Március 17-én az uralkodó hozzájárulásával István nádor kinevezte Batthyány Lajost miniszterelnökké. 1848. március 15‒17-én Győrbe is eljutott a bécsi és a pesti események híre és az országgyűlés határozatai. Kivilágították a várost, és fáklyás meneteket tartottak. Egyes hírek szerint az osztrák sast és az idegen színeket levették az épületekről. Megalakult a nemzetőrség is.

Az 1848. április 5-i ülésen Balogh Kornél követi utasításának megfelelően Metternich Apponyi György és Zsedényi Ede megbüntetését követelte. Április 11-én az uralkodó szentesítette az áprilisi törvényeket, amelyek az ország polgári és alkotmányos átalakulásában jelentős lépéseket tettek. 1848. május 1-jén Balogh Kornél felolvasta az egységesített követi végjelentést a Győr megyei közgyűlésen, majd lemondott első ispáni hivataláról. Esterházy Károly főispán szintén lemondott. A Győr vármegyei nemesség többsége örömmel fogadta az áprilisi törvényeket. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem történtek törvénysértések, mint például, hogy Fehértó lakossága elhajtotta a győri káptalan marháit, vagy a ravazdi lakosság a bencések erdeit kezdte kivágni.

Hermann Róbert Egy aulikus család forradalmár sarja címmel beszélt gróf Zichy Ottó életéről. Édesapja, vásonykői Zichy Károly gróf (1778‒1834) császári és királyi kamarás, a Magyar Királyi Udvari Kamara elnöke és Moson vármegye főispánja volt. A családfőt senki nem vádolhatta, hogy nem tett meg mindent a család továbbéléséért. Első házassága 1800. szeptember 8-án köttetett Esterházy Franciska grófnővel (1784‒1804). E frigyből két gyermek született: Pál (1802‒1873) és Ferenc (1804‒?).

1806-ban újranősült, tolnai Festetics Júlia grófnőt (1789‒1816), a keszthelyi Georgikon alapítójának, Festetics Györgynek a lányát vette feleségül. Házasságukból hat gyermek született. Elsőként Júlia (1808‒1873), aki később Hunyady Ferenc gróf felesége lett. Második lánya, Felicia (1809‒1880) később Hoyos-Sprinzenstein Heinrich gróf hitvese volt. Őket Henrik (1812‒1892) követte, aki később Moson főispánja lett, neje Meskó Irén bárónő. A következő gyermek, Hermann (1814‒1880) 1848-ban Vas megyében nemzetőr parancsnok, 1849 után helytartósági alelnök, majd a nagyváradi polgári kerület vezetője. 1864‒1865-ben magyar királyi udvari kancellár, felesége Szegedy Karolina. 1815-ben látta meg a napvilágot Ottó, majd Béla/Adalbert (1816‒1883) következett, aki 1842-től a császári királyi vezérőrnagyként szolgált.

Harmadik házassága Bécsben köttetett 1819-ben Seilern Crescence grófnővel, császári királyi csillagkeresztes és palotahölggyel. E frigyből további hét gyermek származott. Az első Karolina Jozefa (1820‒1906), aki később tolnai Festetics Dénes gróf hitvese lett. A második Alfréd (1821‒1856), majd Mária Maximiliana (1822‒1881), aki később Wenckheim Antal gróf felesége lett. A negyedik gyermek, Géza (1828‒1911) császári királyi százados lett, az ötödik, Imre Henrik Miklós (1831‒1892 ) pedig császári, királyi kamarás, lovassági százados. Rudolf Miksa Kálmán (1833‒1893) Abaúj-Torna, Kassa, Eperjes, Bártfa és Kis-Szeben főispáni tisztségeit töltötte be, neje Péchy Jacqueline grófnő volt. A hetedik gyermek, Ilona Crescencia Róza (1834‒1883) kétszer is házasodott: első férje Pallavicini Oswald, második férje pedig Degenfeld-Schonburg Kristóf gróf volt.

Zichy Károly gróf halála után özvegye 1836-ban ment feleségül Széchenyi Istvánhoz, aki így Zichy Ottó gyámatyja lett. Édesanyja, Festetics Júlia amúgy is a legnagyobb magyar unokatestvére volt, így rendszeres, de nem különösebben szoros kapcsolat volt köztük. Széchenyi István naplójában a következő megjegyzések szerepelnek: 1841. november 22-én „Ő az én ostorom.”, a következő nap pedig az, hogy „meg fog ölni”. 1843. július 24-én Zichy Ottó üdvözölte Széchenyi kétgarasos tervét. 1847. július 22-én Széchenyi politikai szövetséget ajánlott gyámfiának, de az vonakodott elfogadni. Ez év októberében pedig attól tartott, hogy Zichy Ottó botrányt csinál a mosoni mandátum átvételénél.

Zichy Ottó 1831 és 1841 között a császári királyi hadseregben szolgált. Egyes életrajzai szerint Bécsújhelyen kapott katonai kiképzést, de erre vonatkozóan nem találtak bizonyítékot. 1832-ben hadnagyi rangban szolgált a galíciai 40. (Württenberg) gyalogezrednél, ami a korszakban már katonai tanulmányokat feltételez, de ennek helye nem ismert. 1833-ban Csehországban a 21. (Gyulay) gyalogezredbe került, 1836-ban pedig rövid időre a magyar 2. (Sándor) gyalogezredbe. Együtt szolgált Aulich Lajossal, Jászvitz Ferenccel, Brunszvik Antallal, Bánffy Jánossal, Inczédy Sámuellel, Ferdinand Querlonde-dal és Keller Józseffel. 1837-ben átvezényelték a magyar 61. (Rukavina) gyalogezredbe, ahol főhadnagyi rangban szolgát. Itt találkozott Damjanich Jánossal és Frummer Antallal. 1841-ben leszerelt, döntésének oka nem ismert. Győr vármegye 1841. december 14-i közgyűlésén indítványozta egy más nemzetek mintájára szervezett „Nemzeti Őrség” megalakítását. 1842. január 10-én írásban tett előterjesztést: „Ha nemzeti őrséget az egész népre … kiterjesztettet akarunk, szükség mindenek előtt, hogy a jog előtti kiváltság megszűnjék, a terhek viselésében a szabadságban egyenlőség hozassék be.” 1843. április 2-án benyújtotta a tervezetet Győr megyének. A cenzúra nem engedte kinyomtatni, de a helyi ifjúság tagjai lemásolták, és elküldték valamennyi törvényhatóságnak. Az 1843/1844. évi országgyűlésen a felsőtáblán érvelt javaslata mellett, sikertelenül. 1845-től Lukács Sándor titkára és segítőtársa lett. Szabadhegyi kúriája volt a nemesi és polgári liberálisok szellemi központja, ahol az ország politikai és gazdasági életének polgári átalakítását szorgalmazták. A Zichy-kúria közössége Lukács Sándor hatására az egyik legjelentősebb vidéki ellenzéki központ lett a „Győri Tízek” révén. Vezérük Zichy volt, akit konzervatív ellenfelei „bolond grófnak”, liberális társai viszont „polgár grófnak” tituláltak.

1845 augusztusában az ő vezetésével alakult meg a győri polgárőrség magyar osztálya, melynek ő lett a parancsnoka. Fontos szerepet játszott 1846-ban az első győri Iparmű kiállítás megszervezésében. Megismerkedett Kossuth Lajossal. Részt vett az 1846/1847-es ellenzéki tanácskozásokon. Szóba került, hogy követjelöltként indítják az 1847/48-as országgyűlésre, de végül alulmaradt a konzervatív Balogh Kornéllal szemben. Ennek ellenére részt vett az országgyűlésen, de időről időre visszatért a városba. A helyi olvasókörben felolvasásokat tartott a bécsi lapokból. Március 8-án reformlakomát szervezett, március 16-án a pozsonyi népgyűlésen a 32 tagú rendfenntartó választmány tagja lett. Március 19-én a 2000 fős pozsonyi nemzetőrség parancsnokává választották. Részt vett a törvények átadásán. Április végén újra kézbe vette a győri nemzetőrség szervezését, ő volt a nemzetőrség összeíró bizottságának elnöke, majd a Győr megyei és városi nemzetőrség ideiglenes parancsnokává nevezték ki. Május 22-én városi képviselővé választották. Június elején jelentkezett a honvédségbe: „11 éves szolgálat a rendes katonaságnál, sajátommá tettem a magasabb hadi taktika tudományát” ‒ írta magáról nem túl szerényen. A honvédség helyett végül a 6315 fős Győr megyei és városi nemzetőrség parancsnokává nevezték ki. Június 23-án nem őt választották meg képviselőnek. Szeptemberben a haza védelmét önként vállalókkal a rét melletti táborba vonult, felkészülvén a horvát csapatok elleni támadásra, 13-án Csányi László királyi biztos felszólította, hogy csatlakozzon a fősereghez Veszprémnél. A megye szeptember 18-án döntött a mozgósításról, de a város lakossága nem mozdult. Végül Szabó Kálmán kormánybiztos leállította a mozgósítást. Október 2-án Zichy Ottó mozgósította a nemzetőrséget, és kivonult Győrből Tét környékére, majd csatlakozott a fősereghez. Ezzel a lehető legbölcsebb döntést hozta, mert így nem szerelték le az alakulatát. Október 11-én zászlóalja leszerepelt a salamonfai ütközetben. Egy győri mozgósított zászlóaljjal csatlóaljjal csatlakozott Kossuthhoz dunántúli toborzóútja során. Október 30-án a zászlóalj meg is futott. A schwechati „nagy megfutamodásból” visszatért a megyébe, felhagyott a honvédelmi csatákra még alkalmatlan nemzetőrök szervezésével, és december elején kérte a kinevezését a honvédekhez. December végén bevonult a komáromi várat védő reguláris csapatokhoz. Nemzetőr őrnagyként dandárparancsnoki beosztást kapott. Január második felétől a pesti 2. önkéntes mozgó nemzetőr zászlóalj, a későbbi 71. honvédzászlóalj parancsnoka lett. Február 7-én ismételten kérte átvételét a honvédekhez. Végül február 22-én kinevezték honvéd alezredesnek, majd rövidesen ismét dandárparancsnok lett. Március 4-én részt vett a Veigl-dandár elleni összecsapásban Aranyosnál.

Komárom, majd Győr felszabadulása után visszatért Győrbe, és megkezdte a nemzetőrség újjászervezését, de valamikor júniusban ismét Komáromba ment. Június 20‒21-én részt vett a csallóközi harcokban. Június 26-án kinevezték a 21. hadosztály parancsnokának a VIII. hadtestben. Az augusztus 3-i kitörést követően ő lett az újonczászlóaljból alakított hadosztály parancsnoka. Augusztus 20-án Szillányi Péterrel követségben járt Gyulay Ferenc osztrák hadügyminiszternél, akivel 14 napos fegyverszünetben állapodtak meg. Augusztus 25-én Klapka György ezredessé léptette elő. Szeptember 13-án a további ellenállás mellett foglalt állást. 1849. szeptember 27-én Harkálypusztán ő is aláírta a Komárom várának feladásáról szóló jegyzőkönyvet. Másnap Klapka tábornok a Magyar Katonai Érdemrend 3. osztályával tüntette ki. Zichy hadosztálya október 3-án tette le a fegyvert.

A kapituláció után december végén egy aranyat ajánlott fel a Haynau-alapítvány javára. Menlevéllel külföldre távozott, előbb Hamburgban, az ottani magyar emigrációs kolónián tartózkodott, majd Párizsban élt, később Londonba utazott, ezt követően kivándorolt Amerikába. Iowában telepedett le, farmot bérelt és gazdálkodott. Egy év múlva azonban hazajött. Győr melletti szabadhegyi birtokán gazdálkodott, bojkottálva minden közéleti, politikai eseményt. 1861-ben aztán képviselővé választották, 1867-ben pedig a Győr megyei Honvédegylet elnökévé. Sokat tett a honvédkultusz erősítéséért, valamint a szabadságharcban elesett honvédek özvegyeinek és árváinak segélyezéséért.

1856. augusztus 20-án feleségül vette kereszthszegi és adorjáni Csáky Gabriellát (1831‒1907), aki négy gyermekkel, két fiúval és két lánnyal ajándékozta meg. Elsőszülöttje, Károly Adorján Tódor (1857‒1924) császári királyi hadnagy lett, felesége Okolicsányi Erzsébet. Irén Mária Anna (1859‒1891) császári királyi csillagkeresztes hölgy és Klotild főhercegnő udvarhölgye lett, illetve Inkey László hitvese. Irma Irén Crescentia (1862‒1882) Jékey Alajos császári királyi tábornok felesége lett. Rezső Lázár (1864‒1889) császári királyi hadapród lett a 62. gyalogezredben.

1879. október 6-án ő szervezte a gyászünnepélyt a mártírok emlékére. Élete vége felé Sopronba költözött családjával. 1880. június 17-én Győr-Szabadhegyen hunyt el, 65 éves korában. Sopronban, a Szent Mihály temetőben helyezték örök nyugalomra, felesége 27 évvel élte túl.

A következő előadás Győr 1848-as időszaki sajtójáról szólt dr. Horváth József tolmácsolásában. A téma már viszonylag korán felkeltette Pitroff Pál figyelmét, aki A győri sajtó története című, 1915-ös munkájában az 1728 és 1850 közti időszakot dolgozta fel. A korszak sajtótermékei közül a Hazánk folyóirat foglalkoztatta a leginkább a kutatást, az 1848-as időszaki sajtó kevesebb figyelmet kapott. Az említett kiadvány mellett az Öreg ÁBC vén emberek számára, a Népbarát és a Richard Noisser által szerkesztett Der grosse Pfaffenzwicker jelent meg városunkban.

A Hazánk című folyóirat 1847. január 2-án látott napvilágot, az 1846 végéig megjelenő, Richard Noisser által szerkesztett, német nyelvű Das Vaterland „utódjaként”. Az innentől dr. Kovács Pál által szerkesztett lap különlegessége, hogy nemcsak Győrött volt e műfajban az úttörő, de országosan is az első vidéken megjelenő magyar nyelvű újságként tartják számon. Az 1847-es évben 154 lapszám jelent meg, általában 4 oldalon. A hetenként háromszor megjelenő újság alcímében „Kereskedelmi és szépirodalmi lap”-ként határozta meg önmagát. Az irodalmiság erős hangsúlyt kapott, részben a szerkesztőnek köszönhetően, aki pesti orvosegyetemi évei alatt szoros kapcsolatba került az irodalmi élet akkori nagy alakjaival (Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Fáy András, az Aurora Kör tagjai), és maga is szorgalmasan írogatott. Barátságban állt Petőfi Sándorral is, így már az első számban megjelent a Csalogányok és pacsirták című verse. Az esztendő során még 22 további költeménye volt olvasható első közlésként a lapban: olyan fontos alkotások, mint például az Egy gondolat bánt engemet... vagy a XIX. század költői. Itt láttak továbbá napvilágot a Kerényi Frigyeshez címzett Úti levelek is. Petőfi nemcsak a saját írásait küldte el a lapnak, hanem kortársait is buzdította erre. Az 1847-ben megjelent számokban olyan rangos szerzők publikáltak – több más mellett ‒, mint Tompa Mihály, Vajda János, Lisznyai Kálmán, Lauka Gusztáv, Sárosi Gyula, Garay János és Bérczy Károly.

Az újság nemcsak a győri olvasók számára volt fontos, de a környező megyékben élők is ebből tájékozódhattak, a szomszédos megyeszékhelyeken ugyanis nem jelent meg ekkortájt időszaki kiadvány. Ezt az is bizonyítja, hogy már 1847-ben komoly levelezői hálózat alakult ki a lap körül, a megyéből és a megyén túlról is érkeztek tudósítások.

A Hazánk 1848-ban január 1. és augusztus 10. között jelent meg. Ez idő alatt 3 kisebb korszak figyelhető meg. A lap számozása 1848-ban 155-össel folytatódik, egészen a 230-as lapszámig nem változik. Az alcím marad, de a mottó megváltozik, dr. Kovács Pál Garay János soraiból választ: „A cselekvésnek kora tünt fel nekünk; Tenni a jelszó szeretett barátim.”

Ez évben Petőfitől már csak három újabb eredeti verset közöl a lap, negyedikként a március idusán Pesten történtekről beszámoló tudósítás részeként a Nemzeti dalt, vagyis így összesen 27 verset Petőfitől első közlésben. Számos rangos szerző műveit olvashatjuk ez évben is a Hazánkban: Arany János két verse mellett Tompa Mihály, Vajda János, Sárosi Gyula, Lévay József, Garay János, Lisznyai Kálmán költeményeit, valamint Gyulai Pál, Szász Károly és Lauka Gusztáv írásait is megtalálhatjuk. A helyi szerzőknek is biztosított megjelenési lehetőséget; Rónay Jácint folytatta nagy sikerű sorozatát, Richard Noisser Nyílt és őszinte szózat a színházról címmel írt rovatot, Vas Gereben három év után tért vissza a városba, tőle például a Lucaszék című írást közölte. Fontos rovatok voltak a győri napló és a szerkesztői mondókák. Egyre több helyről érkeztek olvasói levelek, ami a lap olvasottságát mutatja.

A március 15-i események után a Hazánk jellege is megváltozott, április 6-tól új alcím jelent meg az újság címlapján: „Politikai s irodalmi közlöny”-ként definiálta magát. Az irodalom ekkor már háttérbe szorult, helyét egyre inkább a politikai történésekről szóló beszámolók, a hírek, tudósítások, nyílt levelek vették át. Elérkezett a cselekvés kora. Dr. Kovács Pál kérte a tudósítókat, hogy ne álnéven, hanem nevük vállalásával küldjék be írásaikat. Sok új levelező jelentkezett, Somogy, Tolna és Baranya megyékből is érkeztek írások. Richard Noisser neve eltűnt, dr. Kovács Pál pedig szerkesztő helyett az újság felelős szerkesztője és kiadója lett.

1848. július elsejétől azután már az alcímből is eltűnt az irodalom: a Győri hírlap alcímmel megjelenő számok már csupán a hírek közlésére, a politikai események, valamint a megjelenő új törvények ismertetésére szorítkozhattak. Nem sokkal később pedig, augusztus 10-én a Hazánk hirtelen megszűnt. Korábban úgy gondolták, hogy bukását egy augusztus 8-án megjelent, a Dráva menti táborból tudósító cikke okozhatta, mely a győri nemzetőrséget gyávának nevezte; ez olyan vihart váltott ki a városban, melyet a szerkesztő már nem tudott elsimítani. Martinkó András irodalomtörténész viszont úgy gondolja, hogy inkább egy folyamat vezethetett idáig, ugyanis dr. Kovács Pál olyan komolyan vette a sajtószabadságot, hogy mindenféle véleménynek teret adott az újságban (pl. hogy Zichy Ottó alkalmatlan a feladatára), ami ingerelte a győrieket. Így záródott le a győri időszaki sajtó történetének egyik fényesebb korszaka.

A Hazánk mellett 1848-ban jelent meg az Öreg ÁBC vén emberek számára Vas Gereben szerkesztésében. A kiadványt egyes sajtótörténészek a könyvek közé sorolják, de a többség időszaki kiadványnak tartja. Horváth József is az utóbbiak véleményével ért inkább egyet, hiszen az egyes, sorszámmal ellátott kiadványok címe állandó, mindegyik szám rendelkezik alcímmel is, utalva annak konkrétabb témájára. Vas Gereben célja e sorozat kiadásával a forradalmi átalakulásnak az egyszerű nép számára is közérthetően történő megmagyarázása volt. A négy ismert szám alcíme (1. Törvénycikkely a közös teherviselésről, 2. Törvénycikkely az urbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézsma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, 3. A pénz dolgáról. A katonákról, 4. A nemességhez) is erre utal. A számok sorszámozottak, de nem szerepel rajtuk dátum. Az első szám valószínűleg március 24-én jelent meg. A kiadvány rendkívül népszerű volt a nép körében. Két váltó garasért árult füzetei a korabeli feljegyzések szerint hihetetlen mennyiségben keltek el a vásárra bejövő falusi nép között. De akadtak, akik nagyobb tételben fizettek elő a kiadványra: Bay Antal megyei főbíró például ezer példányban rendelte meg a birtokain élő falusi nép számára, Győr vármegye pedig ötezer darabot vásárolt belőle – nyilván a szétosztás szándékával. Az első számával 1848. március 24-én jelentkező, kb. hetente megjelenő kiadvány azonban nem volt hosszú életű: a 4. szám végén még azt ígéri a szerkesztő, hogy a következő számban a közös adózásról ír, de ezt azonban már nem sikerült fellelniük a kutatóknak – nagy valószínűséggel azért, mert az már meg sem jelent. A megszűnés oka, hogy a szerkesztő Vas Gereben hamarosan visszaköltözött Pestre, mivel a kormány – valószínűleg Kossuth Lajos javaslatára – megbízta a Nép Barátja című újság szerkesztésével. Később A király tanácsadója megmagyarázza a népnek az új törvényeket címmel egy kötetben jelent meg a kormány költségén Vas Gerebennek egy könyvecskéje. A kiadvány nagy népszerűségnek örvendett, 25.000 példányban küldték el a törvényhatósági elnökökhöz, hogy szétosszák a lakosságnak. A könyvecske valószínűleg nem készült volna el ilyen gyorsan az Öreg ÁBC nélkül.

Ez idő tájt, de pontos dátum nélkül látott napvilágot Győrött Kozma Imre szerkesztésében a Népbarát című kiadvány, amelynek a neve és tartalma erősen emlékeztet a Vas Gereben által szerkesztett Nép Barátja újságra. E győri kiadványnak csupán egyetlen számát ismeri a szakirodalom: a szerkesztő ugyan azt ígéri, hogy a következőben folytatja a cikksorozatot, további számot azonban mindeddig nem sikerült fellelni. A két lap közötti kapcsolat feltárását és a keltezést segíti, hogy Az Öreg ÁBC 3. számát április 19-én Győr város főbírája megküldte Kozma Imre Népbarát című munkájának első kiadásával együtt. Így tehát a Népbarát hat héttel megelőzte a Győrből immár a fővárosba költözött Vas Gereben Nép barátja című hetilapját.

Lényegesen többet tudunk ennél Richard Noisser kiadvány-sorozatáról, mely Busa Margit minősítése szerint „határeset a folyóirat és röplap között”. A győri születésű, ekkor 35 esztendős Noisser, a Das Vaterland alapító szerkesztője, majd a Hazánk kiadója és kereskedelmi rovatának vezetője 1848. április 18-án jelentette meg első kiadványát Der grosse Pfaffenzwicker címmel, Satirisch-oppositionelles Flugblatt alcímmel. Az előbbiekben láthattuk, hogy a Hazánknak április 6-tól új alcíme lett, Richard Noisser neve eltűnt, dr. Kovács Pál pedig szerkesztő helyett az újság felelős szerkesztője és kiadója lett. Richard Noissernek valószínűleg nem tetszettek a változások, és ezért indíthatott egy másik kiadvány-sorozatot.

A lapnak 19 száma jelent meg 1848. július 13-ig, önálló címeken, de az idézett alcímet május 20-ig (a 12. számig) megtartva. Megjelenési periodicitása rendszertelennek mondható: május 20-ig átlagosan 2‒4 naponként jelent meg egy-egy újabb szám, júniusban viszont már csak hetente-kéthetente. A végig Noisser által szerkesztett és kiadott, a győri Streibig nyomdából kikerülő, német nyelvű kiadványsorozat kíméletlenül támadott szinte mindenkit – közismert egyházi és világi személyeket egyaránt – a városban, nagy vihart váltva ki mindezzel. Richard Noisser sorsáról keveset tudunk. A Győri Életrajzi Lexikon első kiadásában még csak annyi szerepelt, hogy Ausztriában hunyt el. A második kötetben már azt is sikerült kideríteni, hogy 1849 májusától önkéntes parancsőr Guyon Richárd tábornok mellett, július 1-jétől hadnagy a Koburg-huszárezred állományában. 1849 decemberében – 1850 januárjában főhadnagy a sumlai menekülttáborban. 1852-ben hazatért, 1854-ben Horvátországba távozott. Busa Margit kutatásaiból pedig az is kiderült, hogy egy ideig a nagy hírű a Preßburger Zeitung, majd az Ungar című újságokat is szerkesztette.

Összegzésképpen elmondható, hogy 1848-ban megyei szinten sem létezett máshol nyomtatott sajtó, csak Győrben. Sopronból csupán kéziratos újságokat ismerünk. A Komáromi Értesítő első száma is csak 1849 januárjában jelent meg. A Hazánk folyóiratot sok helyen olvasták, és számos helyről érkeztek olvasói levelek. Nem véletlen, hogy később 3 kiadvány is viselte ez a nevet a helyi sajtóban.

Bagi Zoltán Péter előadása a Győr zsidósága a reformkorban címet viselte, de végül csak az izraeliták Győrbe településének kérdésével foglalkozott. Győrben a 14. század óta laktak zsidók, erre utal a városban található Zsidó utca. A városból időről időre elűzték a zsidó lakosokat, de ezt sosem hajtották végre teljes szigorral. A török hódoltság idején például azért, mert a hadsereg ellátását képtelenség lett volna ellátni nélkülük, mert ők dolgoztak a legolcsóbban a kereskedők közül. 1743-ban Győr szabad királyi városi rangot nyert, 1747-ben pedig ki kellett űzni a zsidókat a városból. 1748. március 5-én Mária Terézia kiadta manifesztumát, majd 1749-ben az egész országban bevezette az új, speciálisan a zsidókat sújtó és folyamatosan növekvő összegű „türelmi adót”.

II. József kötelező erővel előírta a zsidók számára, hogy használják az országban közismert nyelveket, teljesítsenek katonai szolgálatot, és állítsanak iskolákat. Emellett lehetővé tette számukra, hogy bérlőként művelhessenek földet, iparosok lehessenek, egyetemekre járhassanak. Az uralkodó a bányavárosok kivételével engedélyezte ugyan a városokba történő szabad beköltözést, de nem kaphattak polgárjogot. Nem szüntette meg a türelmi taxát sem, csupán átkeresztelték kamarai adóra.

II. József halálát követően a városokban, amelyek kereskedői komoly konkurenciát láttak a betelepültekben, ismét fellángolt a zsidóellenesség. A helyzetet végül a II. Lipót német‒római császár, magyar és cseh király (1790–1792) által összehívott, az 1790/91. évi országgyűlésen elfogadott – egyébként ideiglenesnek szánt – 38. törvénycikk oldotta meg. Ez lényegében kodifikálta II. József csak részben végrehajtott rendelkezéseit.

A zsidóság emancipációjának kérdése első alkalommal az 1839/40. évi országgyűlésen került napirendre. Az országgyűlés 29. törvénycikkelye kimondta, hogy az országban született vagy letelepedési engedéllyel rendelkező zsidók a bányavárosok kivételével bárhol letelepedhessenek; anyakönyvet kellett vezetniük; állandó elő- és utónevet használniuk; irataikat az országban használt élő nyelveken kellett megfogalmazniuk; nemesi birtokot árendálhattak, de jobbágytelek haszonvételét nem vásárolhatták meg; városi ingatlant csak ott szerezhettek, ahol eddig is megtehették; alapíthattak gyárakat; ipart is űzhettek, de csak maguk vagy zsidó származású legény segítségével; a Galíciából útlevél nélkül bevándorlókat pedig ki kellett utasítani.

A szabad királyi városok tiltakoztak a zsidók emancipációja ellen, kevés sikerrel. Győr városa azonban sajátos jogi eljáráshoz folyamodott, és 1840. szeptember 16-án egy ötpontos saját rendeletet adott ki a zsidóság városba települése kapcsán. Az első pontban kikötötték, hogy a jelentkezőnek magyarországi születésűnek és józan életűnek kell lennie, a másodikban hogy ne legyen hátraléka a királyi adó és a türelmi adó tekintetében. A harmadik pontban megtiltották, hogy kereskedelemmel, borméréssel vagy dohányeladással foglalkozzon, lakhatási engedélyt kell kérniük. Az ötödik pontban meghatározták, hogy a letelepedési engedélyért a zsidóknak 300, 200 vagy 100 forintot kell fizetniük, vagyoni helyzetüktől függően. A befolyt összeg hattizede a városi pénztárba került, egytizedét a város közvilágítására, egytizedét a tűzoltók fecskendőire, egytizedét a szegények intézetére, egytizedét pedig a helyi szegény betegek ellátására kell fordítani.

A túlzottan szigorú szabályozás nem tudta elijeszteni azokat izraelitákat, akik győri lakosok kívántak lenni. 1840 novemberében Spitzer Ábrahám Antal győrszigeti lakos tett kísérletet. Őt követte a következő hónapban ifjabb Stern Mihály, Reich Bernát és neje, Szinger Johanna és Fridman Ignác. Minden esetben megvizsgálták a jelentkezőket. Spitzer Ábrahám Antal esetében kifogásolták, hogy bár megözvegyült, de azzal kapcsolatban nem nyújtott be iratot, hol és mikor halt meg a neje. Nem bizonyította azt sem, hogy gyermekei már felnőttek, és hogy a türelmi adót befizette-e. A város azonban kegyet gyakorolt, és azt a végzést hozta, amennyiben pótolja ezeket, úgy 200 forint lefizetése ellenében Győrbe költözhet. Stern Mihály szintén nem igazolta, hogy nincs tartozása a nevezett adónemek kapcsán, de amennyiben megkapják az igazolást, úgy 200 forint lefizetése ellenében engedik a városba költözni. Fridman Ignácnak 67 forint adóhátraléka volt, míg Reich Bernát és neje dohányt, pipát és édes szeszes italokat akartak árusítani, így az ő kérelmeiket utasították.

Spitzer Ábrahám Antal és Stern Mihály nem szándékoztak fizetni a letelepedésért, így a Helytartótanácshoz fordultak az ügyben. Győr város többszöri felszólításra 1841. március 21-én kelt válaszában igyekezett megmagyarázni döntését. Fő érvük az volt, hogy „mit törvény nem tilt, tenni szabad”. A letelepedési díjjal kapcsolatban pedig kifejtették, hogy ez esetben is csupán a közjót tartották szem előtt. A Helytartótanács 1841. május 3-án kelt 15499. számú rendeletében azonban törvénytelennek és az 1840. évi 29. törvénycikkel ellentétesnek nyilvánította a város differenciált díjkövetését, így eltörölte a Sternre és Spitzerre kivetett 200–200 forint megfizetési kötelezettségét is. A város sem adta fel, és az ügyben a legfőbb hatósághoz fordult: feliratot küldött az uralkodónak. Közben 1841. június 2-án a szintén győrszigeti König Dávid kért letelepedési engedélyt. A vizsgálat megállapította róla, hogy józan és jámbor magaviseletű, családja és adótartozása nincsen. Ezért 100 forint lefizetése ellenében engedélyezték számára a beköltözést. Ő szintén megtagadta a díj befizetését, és a Helytartótanácshoz fordult jogorvoslatért.

A zsidók Győrbe települése ügyében a két hatóság közötti vita nyár elejéig tartott. A Helytartótanács június 21-én a 23754. számú intézvényében tájékoztatta a városvezetést arról, hogy a feliratukra adott válasz értelmében a 300, 200 és 100 forintos letelepedési díj megfizetésére vonatkozó helyi döntést meg kell semmisíteni. Ez esetben minden eddiginél gyorsabban zajlott az ügymenet. A magisztrátus ugyanis már 1842. június 22-én végzést hozott arról, hogy akit a városi kapitány vizsgálatát követően alkalmasnak ítélnek a letelepedésre, annak ugyanazon összeget kell majd lefizetnie, mint egy kereszténynek. A díj eltörlését követően a „választó közösség” újabb adminisztratív akadályt igyekezett gördíteni a zsidók betelepülése elé. Azt kérték, hogy az izraelitáknak „csak a lakás, nem pedig telkek vásárlása és bírása engedtessen”. A Helytartótanács ezt is elutasította.

A tulajdonszerzés akadályozásával foglalkozó felirat megküldése azonban nem akadályozta meg a zsidók letelepedési engedélyének kiadását. Ilyen kérelmet 1842. augusztus 12-én két izraelita adott be a városnak: a győrszigeti Groß Adolf és a pataházai Lichtenstern József. Előbbinek 10, míg utóbbinak 3 forintot kellett lefizetnie, amely összeget az utcai világításra szánt alapítványba rendeltek. Még ugyanezen év folyamán további nyolc győrszigeti és egy németkeresztúri (Sopronkeresztúr, ma Deutschkreutz – Ausztria) család (szeptember 2-én Schulman Franciska, Hirsh Ignác, Goldschmid Károly, Adler Emánuel; szeptember 21-én Herman Fridrik; december 9-én König Zsigmond, Stern Márkus, Neuman Illés és Dents József) kapott letelepedési engedélyt. Mindegyiknek 10–10 forintot kellett lefizetnie ezért, amely összeget szintén az utcai világításra szánt alapítványba rendeltek.

Így tehát hosszú idő után újra lettek zsidó lakói Győr városának, hiába próbálták megakadályozni a jog minden kiskapuját kihasználva a város vezetői.

Bartha Annamária