Mit jelentett az élete nagy részét Pannonhalmán élő főapátnak a szülőváros elismerése?

Miután hatvanegy éve kerültem el a leghűségesebb városból, megtisztelő meglepetésként ért, hogy Sopron díszpolgári címet adományozott nekem. Tulajdonképpen az örömöm nem csupán a kitüntetésnek szólt, hanem annak, hogy ma is őszinte soproninak vallom magam. Szeretem a várost, noha már ritkábban jutok el oda, de a jellegének, a kultúrájának, a családomnak köszönhetően nagyon tudatos hálával viszonyulok hozzá.

Milyen elhatározással, elvekkel lépett ki az életbe 1964-ben a Berzsenyi Dániel Gimnázium frissen érettségizett diákja, Várszegi Imre Asztrik?

Akkor már egyértelműen elhatározott szándékom volt, hogy bencés szerzetes, pap szeretnék lenni, és majd ennek szellemében tanítani. Ez volt a konkrét cél, amelyhez kellett teológiai és tanári végzettség. Az előbbit négy év alatt elvégeztem Pannonhalmán, utána azonban semmi sem mentesített a huszonkét hónapos katonai szolgálat alól. A Magyar Néphadsereg kötelékében a kiképzés mellett bajai, sormási egységnél és Budapesten szolgáltam. Voltam konyhalány, vagonrakó, majd amikor 1968-ban úgymond testvéri segítséget nyújtottunk Csehszlovákiának, a csapatok utánpótlásának raktározásában vettem részt. A leszerelést követően történelem‒német szakon szereztem tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Megkérhetjük, hogy fejtse ki pannonhalmi küldetésének legfontosabb elemeit?

Már 1964-ben volt bennem egy missziós elképzelés tudata. Úgy érzékeltem, hogy olyan ellenséges közeg vesz körül, amelyben a keresztény magvetést, az evangelizációt újra kell kezdeni. Sejtettük, hogy annak a világnak egyszer vége lesz, reméltük is, csak a mikor volt kérdés. Bekövetkezett a rendszerváltás, az egyház és a rend vissza is kapta a cselekvési szabadságát. Közvetlen célunk a felkészülés volt az 1996-os ezredévi emlékesztendőre, munkám minden tekintetben az elődöm tevékenységének a folytatására irányult. Meg kellett valósítani az épület és az iskola műemléki megújítását, újjá kellett szervezni a bencés közösséget. Az 1950-ben feloszlatott rendből csak Győr és Pannonhalma maradt fent, az újjászervezés eredményeként Tihany és Bakonybél is csatlakozott hozzánk, Győr perjelségi rangra emelkedett, sőt, szervesen csatoltuk magunkhoz a brazíliai Sao Paulót, az ottani magyar alapítású közösséggel.

Mindez már alapot teremtett a szélesebb együttműködéshez?

Új struktúrában működhetett tovább a magyar bencés kongregáció, és visszavettük az apátság tizennégy plébániáját is. A moszkvai pátriárka meghívásával nyitottunk az ortodox egyház felé, a hazai ökumené szellemében a protestáns egyház mellett a hazai zsidósággal is párbeszédet folytattunk. Pannonhalma érdeme volt II. János Pál pápa magyarországi látogatása is. Közben végig tanítottam bencés rendtörténetet az újonnan létrehozott Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Pannonhalmáról sem feledkeztem meg, támogattam a várossá válását, és már Pannonhalma díszpolgárának is tekinthetem magam…

Hogyan ítéli meg világunkat a mai háborúk, villongások, járványok tükrében?

Az egész emberiséget, mindannyiunkat meglepett a Covid, a járvány átalakította életünket, szemléletünket. Az ökológiai változás egészen más magatartást kíván, tanulni kell, hogyan bánjunk vele, hogyan éljünk a gyorsan változó világban. És igen, van korunknak egy másik jelentős kihívása, mégpedig a világhatalmi átrendeződés, tanúi lehetünk e folyamat új és éles kérdéseinek.

Változik-e, képes-e megújulni a katolikus egyház ebben a változó világban?

Az egyháznak már a középkorban is volt egy alapelve, amely ma hatványozottan érvényes: „Ecclesia semper reformanda est”, azaz szükséges a folyamatos megújulás. Isten annak idején Jézusban adott jó hírt, és erről új módon, közérthetőbben kell ma beszélnünk. Arról, hogy a Jézus által hirdetett jó hírt, azaz Isten mindannyiunkat szereti és hívja magához. Az egyházat ért kritikákkal pedig a legőszintébben szembe kell néznünk, azzal a tudattal, hogy az egyház megújulása is időt igényel.

Mennyire lehet bekapcsolni a hitéletbe a mai fiatalság képviselőit?

Környezetünkben a világ változásai, átalakulása, a technikai fejlődés következtében egy egészen új nemzedék jelent meg, amelynek tagjai nehezen találnak kapcsolatot az előttük levőkkel. Veszélyeztetik őket társadalmi problémák, a digitalizáció, a szabadosság. A katolikus egyház dolga nem lehet más, mint a jó dolgok felé terelve nevelni őket.

A nyugdíj egy főapátnak jelenthet-e teljes pihenést?

Szerzetesi életformám semmit sem változott hatvan év után. A közösség tagjaként élek, a rendi és az iskolai fiatalok vesznek körül, szinten tartanak, tőlük kapok új kihívásokat. Bennem személy szerint béke uralkodik, megbékélés az életemmel, a múltammal. Aktív tanár vagyok, a lelkipásztori feladatomat, a papszentelést, a bérmálást, az előadásokat mérsékelten, de teljesítem. Fizikailag pedig modern aszkézissel, naponta úszással tartom karban magamat. Az úszás szeretete egész életemben elkísért, a mostanihoz áldás és segítség a helyi tanuszoda alkalmazottainak készsége és kedvessége.

Mohay Gábor

Fotógaléria: Várszegi Asztrik

6 kép