Magyarország 20. századi társadalomtörténetét jelentősen befolyásolták a lakhatási problémák és kihívások. A század közepén a magyar lakáshelyzet európai összehasonlításban átlag alatt volt, a lakások komfortfokozata, felszereltsége elmaradt a korabeli európai színvonaltól. A Horthy-korszakban az alacsony komfortszint és a magas laksűrűség mindennaposnak számított, nem volt ritka, hogy 5-6 fős családok éltek egyetlen szobás lakásban. A gondokat fokozták a világháborús pusztítások, mivel a meglévő és használható lakásállomány tovább apadt. Sokat elárul a körülményekről, hogy az 1949. évi népszámlálás idején a hazai lakások csupán 10%-a rendelkezett fürdőszobával, több mint 70%-a egyetlen lakószobából és konyhából állt, s mindössze 17%-a volt ellátva folyóvízzel.

Az 1950-es években az építkezések az ipari településekre, szocialista városokra koncentrálódtak, ráadásul a hangsúlyt a nehézipar erőltetett ütemű fejlesztésére helyezték. Ennek eredményeként a lakásépítés éves volumene az időszak során nem érte el a II. világháborút megelőző szintet sem, így a problémák átfogó megoldása távolinak tűnt. Részben a lakáshiány miatt még tovább emelkedett a laksűrűség, és megugrott az egyetlen helyiségből álló lakások száma. Közel 300 ezer ember élt ebben az időszakban társbérletekben. Az ország vezetése is tisztában volt a korántsem javuló állapotokkal. A KSH jelentése a politikai vezetés számára többek között megállapította, hogy „a lakásállomány növekedése általában messze elmaradt a népesség számának emelkedésétől…”. A megfogalmazás szerint „a lakásépítés jelenlegi üteme a városokban legfeljebb eléri a népesség természetes szaporodásának mértékét, azonban országosan átlagban az alatt marad, ez pedig a lakásviszonyok további romlását eredményezi.” (A KSH jelentése az 1954. július 1-i lakásösszeírás eredményeiről. Budapest, 1954. november 13. Idézi Valuch Tibor).

Az 1960-as évektől fontos változások indultak el. 1960-ban elkezdődött az ún. „15 éves lakásépítési terv”, amely az ország akkori 2,7 millió lakása mellé további 1 millió lakás építését irányozta elő másfél évtized leforgása alatt. Ekkortól terjedtek el a lakótelep-építések, melyek a városok arculatát és a városi életformát is átalakították. 1962-ben a magyar kormány megvásárolta az ún. nagypaneles házgyári technológiát a Szovjetuniótól, és megkezdődött a házgyárak létrehozása. A nagypaneles építkezések kezdőéveként 1966-ot szokták megjelölni.

Győr lakhatási viszonyai a háborút követően hasonlóan alakultak, mint a többi városban, a lakásállomány jelentősen amortizálódott. A nehézségeket csak fokozta, hogy folyamatosan nőtt a lakosság száma, sokan települtek a városba. 1949-ben 69 ezer, 1960-ban 84 ezer, míg 1970-ben már 100 ezer fő élt a városban. A lakosság számának növekedése a következő évtizedekben is folytatódott.

Lebombázott lakóház a Baross út és az Árpád út sarkán, 1945.:

Lebombázott lakóház az Árpád úton, 1945.:

A megoldás érdekében szükséges volt a lakásépítések felgyorsítása. Ennek megfelelően 1962 júniusában az Építésügyi Minisztérium Város- és Községrendezési Főosztálya országos tervpályázatot írt ki Adyváros Részletes Rendezési Tervére. A lakótelep helyét illetően nem volt szükség előtanulmányok készítésére, mert az 1929. évi városrendezési tervpályázat óta Nádorváros lakóterületi fejlesztése eldöntött tény volt. Ezen a területen korábban téglagyári agyagtermelő gödrök működtek, melyeket feltöltöttek. Meglévő épületek bontására minimális mennyiségben volt szükség. Cziglényi László, a Megyei Beruházási Iroda vezetője 1967. március 30-án úgy tájékoztatta a Kisalföldet, hogy „az építkezés miatt csupán három családi házat kell szanálni a Bacsó Béla utcában. A Felszabadulás útján szintén három ház van útban. Ezek volt téglagyári munkáslakások maradványai.” (Kisalföld, 1967. március 30.) A beruházás előkészítését nehezítette, hogy a terület közműellátottsága csekély volt, így a lakótelep építéséhez meg kellett építeni az új főgyűjtőcsatornát is.

Utcarészlet a Felszabadulás úton, később lebontásra ítélt házakkal:

Adyváros megvalósult terve:

A lakótelep építésére kiírt első pályázatot követően több alkalommal módosították a terveket, és változtak a lakásszámra vonatkozó előirányzatok is. A cél egyértelműen az utóbbi mutatószám növelése volt.

Adyváros tervezése összességében 1966 és 1976 között zajlott. Az első három ütemben 1967 és 1975 között 7500 lakás épült meg a házgyár első szériatermékéből. A negyedik és ötödik ütemben, 1975-77-ben 1600 lakás készült el. A lakások átlagos alapterülete alig változott, 49,8 négyzetméterről 53,2 négyzetméterre emelkedett. Adyváros 1977-re elérte területi kiterjedésének végső határát 9100 lakással. A lakosságszám esetében eltérő számadatok találhatók a különböző forrásokban. A tervezők először 25, majd 30 ezer fővel számoltak, a már meglévő lakótelep kapcsán 36 ezer fős lélekszámról is olvasni. Az 1980. évi népszámlálás hivatalos adatai szerint az adatfelvételkor Adyvárosban 32870 fő élt.

Adyváros építésének előfeltétele volt a győri házgyár átadása 1968. szeptember 18-án. Az MTI korabeli tudósítása szerint „ünnepélyesen avatták fel Győr-Moson-Sopron megye nagyteljesítményű házépítő kombinátját. A szovjet házgyár évente több mint 4000 lakás elemeit készíti el. Eltérően a budapesti szovjet házgyártól, a fürdőszoba berendezést egy blokkban gyártja. Az ünnepségen megjelent Bondor József, építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint G. Karajev, a Szovjetunió építésügyi miniszterének vezetésével a szovjet építőipari küldöttség.”

A győri házgyár (GYÁÉV) gyártócsarnoka:

A győri házgyár az elsők között nyitott meg Magyarországon, termékei többek között Tatabánya, Mosonmagyaróvár és Sopron városképét is meghatározták.

A győri házgyár „terméke” Sopronban (Fortepan 25010. kép):

A beköltözők „öröme”

Adyváros építése és az új lakótelep benépesülése többször szerepelt a korabeli újságok hasábjain. Győr mint ipari város fejlődése ebben az időszakban megkérdőjelezhetetlen volt, és sokszor kiemelendő példaként jelent meg országos viszonylatban is. Ennek a fejlődésnek egyik pozitív jelképe volt Adyváros. A Népszava 1972-es tudósítása a következőket hangsúlyozta: „Ezek a régi és új negyedek – az „Ady” javában épül, a „Kun Béla” tervét most fogadták el – nem úgy lakótelepek, mint megszoktuk Budapesten; nem különülnek el a városközponttól; szorosan hozzátapadnak, hogy ne terebélyesedjék széjjel a város, és ne kelljen a közművesítést széjjelhúzni. Sőt, okosabban lehessen felhasználni a kommunális létesítményeket!” (Népszava, 1972. április 26.)

A híradás szerényen kiemeli: „Az Adyvárost a helyi házgyár építi. Egyetlen épület sem „karcolja a felhőket”, Győrött nincs gigantománia. Nem illik a városképbe a felkiáltójel, de meg nem is akarnak teljesen elszakadni a lakosság körében még gyakran meglevő „kertes ház” szemlélettől. Ha valami nehezítette a szanálásokat, azért ez a szemlélet volt. De végül is csak néhány család akadt, amely nem kívánt zöld pázsiton emelkedő bérházba költözni; ezek olcsón jutottak házhelyhez. Különben a régebbi kis családi házak veszedelme a nedvesség, ami nem véletlen a folyók közelében. A makacskodók, ha nem győzte meg őket a tanácsi szép szó, később hallgattak az új lakásba költözőkre, s maguk kérték a szanálást.” (Népszava 1972. április 26.)

Az első tízemeletes lakóépületek Adyvárosban:

Az épülő városrész:

A lakótelepre költözőkről a Budapest című havilap adott képet 1975. szeptemberében, amikor szintén Győr urbanizációja, fejlődése került napirendre. Az írás Adyváros kapcsán a régi és modern feszültségére is utal a vidékről betelepülők kapcsán, nem elhallgatva ugyanakkor az új lakások vitathatatlan előnyeit: „Az újjáépített városközpont, az Ady-város új lakótelepének magas házaiban, a panelfalak között például mindenütt jelen van az öreg győri nemzedék: falusias mozgású és akcentusú idős parasztemberek, fejkendős nénikék. Mialatt a loggiák, az ablakok magasából fejcsóválva bámulják a nagyvárosi forgalmat — a földes padlóra, a rábaközi, szigetközi, sokoróalji baromfiudvarokra, krumpliföldekre, templomokra emlékeznek. Az Ady-városi fiatalabb lakók elődjei 80 százalékban falun éltek a felszabadulás előtt. S nagyjából ugyanez az arány a gyárvárosban, az újvárosban, a barokk belvárosban élő közalkalmazottak, munkások, értelmiségiek között. Az idős szülők mindmáig idegenül tesznek-vesznek a távfűtéses, beépített bútorú, gyermekkocsi tárolóval és szárítóhelyiséggel ellátott lakóházakban.” (Budapest, 1975. szeptember).

A lépcsőházak átadásáról, a hibák kijavításáról a Népszabadság 1973-as számában olvashatunk. Az elkészült házak és lakások ellenőrzése több napig is eltarthatott, melyről jegyzőkönyv készült. A hibákat sem elhallgató, ugyanakkor pozitív hangvételű cikk részletesen beszámol a lakások ellenőrzéséről:

Több beszámoló emelte ki a beköltözők környezetükre figyelő, szépítő igyekezetét. A korábban jórészt vidéki környezetben élők nagy hangsúlyt fektettek a lakótelep elviselhetővé, színessé tételére. Ennek „állít emléket” a Kisalföld 1976. május 6-án, amikor a Munkásőr utca 37., 39. és 41. szám alatti lépcsőházak virágos környezetéről tudósít, „üdén zöldellő pázsitot”, „színpompás virágokat” említve. A virágos környezetre szükség is volt a kezdeti kopár, üres utcákon és a színeket teljesen nélkülöző lakótömbök között. Utóbbiak változatosabbá tételére ekkor még kevésbé figyeltek a tervezők, megoldást majd csak a Kun Béla lakótelep építésénél nyújtottak.

Adyváros első fái, virágai:

A lakótelepi hétköznapok nehézségei

A lakótelepek térnyerésével világossá vált, hogy a viszonylag gyorsan és nagy mennyiségben „gyártott” új városrészek megoldást kínálnak ugyan az égető lakáshiányra, ám új problémákat is generálnak. A tervszámoknak való megfelelés és az ebből következő gyorsaság, az egyhangúság, a kiszolgáló infrastruktúra hiányosságai hamar kritikák kereszttüzébe kerültek. Már az 1960-as évek végén szociológiai felmérések, folyóiratcikkek, hírlapi tudósítások foglalkoztak a lakótelepeken élők gondjaival.

A Népszabadság 1968. március 19-i beszámolója szerint: „A Várostervező Intézet szociológiai csoportjának egy vizsgálata megállapította, hogy Budapest új lakótelepeinek újdonsült lakói közül csak 48 százalék érzi jól magát. Nagy és eredményes erőfeszítéssel küzdünk tehát a lakáshiány ellen, de nem mind siker, ami megépült, s amire a megszólaló mérnökök, építők, lakók figyelmeztettek: az eredmények új problémákat szülnek.” (Népszabadság, 1968. március 19.)

Adyváros esetében a tervezők, a város vezetői és az újságok is igyekeztek hangsúlyozni, hogy szerették volna elkerülni a fővárosban jelentkező egyhangúságot, szürkeséget. A Budapest folyóirat leírása szerint: „Nem véletlenül teszünk vagy tucatszor is említést Ady-városról, amely a győri városfejlesztés jelképe. Szerepe ugyanis körülbelül olyan, mint Budapesten a kelenföldi, az óbudai és az újpalotai városnegyedeké együttvéve. A város lakosságának csaknem egyharmada: 30 ezernél több ember költözött és költözik még mindig a győri házgyár elemeiből készült városnegyedbe. A tervezők itt kivédték a betonrengeteg olykor nyomasztó hatását. Széles utakkal és tágas terekkel, zöldterületekkel oldották fel a monoton városképet.” (Budapest, 1975. szeptember)

Adyváros kapcsán elsősorban a kiszolgáló intézmények és szabadidő eltöltésére alkalmas terek (pl. üzletek, parkok, közművelődési intézmények stb.) hiányát emelték ki. Ezekre a problémákra csak az 1970-es évek közepétől reflektáltak érdemben az építők. Még a fiataloknak kiadott Pajtás című hetilap is foglalkozott például a játszóterek hiányával – persze a megszokott pozitív hangvételű szocialista kicsengéssel: „Győr-Ady városban gombamód szaporodnak a hatalmas lakóépületek. Az új városrészben közel huszonötezer ember él. Sok a kisgyerek, akiknek lételeme a Játék. Sajnos Adyvárosban még sok kívánnivaló van a játszóterekkel. A környékbeli úttörők ezért – megelégelve az Illetékes szervek tétlenségét – az apróságok segítségére siettek.” (Pajtás 1973. október 31.)

Adyvárosi játszótér:

Üzlethelyiség Adyvárosban:

A kihívásokkal szorosan összefüggött, hogy a városrész építésének, illetve benépesülésének időszaka (az 1970-es évek) egy jelentős demográfiai hullámmal esett egybe, amit erősítettek egyes szociálpolitikai kedvezmények (pl. GYES) bevezetése. Az ide költözők között ezért nagyon magas volt a gyermeket vállaló fiatalok aránya, ami az óvodai és iskolai intézmények zsúfoltságát eredményezte: „Ady-városban a második iskolát még fel sem avatták, amikorra a meglevőt már kinőtte: az ifjúsági és a játékszobákat nyomban berendezték tanteremnek, hogy legalább az első tanévben ne kelljen délutáni műszakot bevezetni.” (Budapest, 1975. szeptember)

Az intézmények hiányát, illetve szűkösségét az is fokozta, hogy ezek építése több időt igényelt, mint a tömegével gyártott panelházak felhúzása. A városrész alakulása az 1970-es évek közepére ért el arra a szintre, hogy a kiszolgáló építmények jelentős számban megépülhettek. A játszóterek mellett üzletek, óvodák, iskolák és közművelődési terek átadására volt szükség.

Az Ady Endre Általános Iskola:

A Móra Ferenc Általános Iskola:

A diákok benépesítik Fekete István Általános Iskolát:

A teljesség igénye nélkül felsorolhatjuk, hogy az Ady Endre Általános Iskola 1970-ben, a Móra Ferenc Általános Iskola 1973-ban, míg a Fekete István Általános Iskola („kék iskola”) 1976-ban kezdte meg működését. A Bacsó Béla úti rendelőintézetet 1974-ben adták át, míg az üzletek közül a Verseny ABC 1975-ben indult. A közművelődési intézmények hiányát 1973 és 1981 között a Petőfi Emlékkönyvtár volt hivatott ellensúlyozni, mely az egyik tízemeletes lakóház földszintjén kapott helyet, 150 négyzetméteres alapterületen. Utóbbi intézmény képzőművészeti és fotókiállításait a „kék iskola” aulájában rendezték meg. A könyvtár a Városi Könyvtár 1981-es átadásával funkcióját veszítette és bezárt.

De a talán kevésbé szembetűnő kiszolgáló egységek létesítése sem maradhatott el. A Kisalföld 1976. július 27-én ír ezek megnyitásáról – nem elhallgatva, hogy a fennálló problémák ezzel továbbra sem oldódnak meg hiánytalanul: „Győrött, az adyvárosi lakóháztömbök földszintjén elkészültek és rövidesen megnyitják a szolgáltató üzleteket: ruházati méretes szalon, képkeretező bolt, OFOTÉRT fotólaboratórium kap majd helyet. A létesítmények nem oldják meg, de jelentősen csökkentik Adyváros lakosságának szolgáltatási gondjait.” (Kisalföld, 1976. július 27.)

Bár az 1970-es években folyamatosan bővültek a kiszolgáló és szabadidős terek, 1979-ben mégis arról olvashatunk, hogy a környék három iskolájának diákjai közül sokan a Pozsonyi sörözőben kénytelenek ebédelni: „Nekik – majdnem négyszázötvenen vannak – a Pozsonyi söröző a menza. Minden hétköznap itt költik el az ebédjüket, ugyanannyiért, mintha az iskolában ennének – ahol mindenkinek nem jutott hely. A győri áfész rájuk is gondolt, amikor a város több mint harmincezer lakosú lakótelepén új vendéglátó egységet nyitott.” (Népszabadság, 1979. február 6.)

A tudósítás kiemeli, hogy a délután és este sörözőként funkcionáló vendéglátóipari egység szükségből kénytelen több száz diák étkeztetését megoldani, amit azonban – természetesen – örömmel vállaltak az üzemeltetők. Ezúttal sem maradhatott el a kedvező lezárás: „Estefelé más arcot ölt a söröző. Új abroszok kerülnek az asztalokra, s a hamutartók felrakásával jelzik, hogy vége a dohányzási tilalomnak. Ilyenkor a felnőttek, vacsorázó családok, baráti társaságok, sör mellett beszélgetők birodalma a Pozsonyi, ahol – a győri áfész csehszlovákiai kapcsolatai révén – igazi pozsonyi sört mérnek.” (Népszabadság, 1979. február 6.)

Az 1960-as és 1970-es években épülő új győri városrész jelentős változást hozott a város életében. A több mint 30 ezer embernek otthont adó lakótelep új lakói hamar igyekeztek saját maguk formálni, belakni a területet. A lakáshiány enyhítése ugyan „jól haladt”, de az első években az egyéb szolgáltatások létesítése elmaradt a szükséges mennyiségtől. Manapság az iskolák és játszóterek hiányára talán nemigen lehet panasz Adyvárosban, az ekkor ültetett fák is benőtték és emberközelivé tették az utcákat. Újabban viszont a parkolók hiánya jelenthet problémát – amivel pedig ezekben az években nem nagyon kellett foglalkozni.

Borbély Tamás

Felhasznált irodalom:
- 1980. évi Népszámlálás. 35. A lakótelepek főbb adatai. Budapest, 1983.
- Fátay Tamás: Győr: városépítés és városrendezés 1945 és 1986 között. Győr, 2011.
- Göcsei Imre: Győr településfejlődése 1945-1985 között. In.: Földrajzi Közlemények XXXVI. (CXII.) kötet, 1988. 3-4. szám, 148-166.
- Kovács Zoltán-Michael Douglas: A városépítés időzített bombája - avagy a magyar lakótelepszindróma társadalomföldrajzi megközelítésben. In.: Földrajzi Értesítő XLV. évf. 1996. 1-2. füzet, pp. 101-117.
- Mezei György: Lakóterületi közművelődés Győr-Adyvárosban (Gépirat). Győr, 1986.
- Valuch Tibor: Magyar hétköznapok. Fejezetek a mindennapi élet történetéből a második világháborútól az ezredfordulóit. Budapest, 2013.

A fotók forrása:
- Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteménye (01-02. kép)
- Győr Város Levéltára. XIV.5. Fátay Tamás főépítész iratai (03-06.; 08-11.; 13-18. kép)
- Fortepan 25010. kép, adományozó: Tóth károly dr. (07.kép)
- Győr, Adyváros 24 tantermes általános iskola uszodával. Győr, Adyváros, III. ütem. Építészeti terv (19. kép)

A Várostörténeti puzzle sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Radó-szigeti Kioszk
- 2. rész: A győri repülőtér
- 3. rész: A Wolf Gyula-féle könyvkereskedés a győri Széchenyi téren
- 4. rész: Régi győri farsangi bálok
- 5. rész: Makrisz Agamemnon: Vízicsikó
- 6. rész: A Dunakapu tér
- 7. rész: Az Apolló mozi
- 8. rész: A Győri Gyufagyár
- 9. rész: Egy kiszolgált katonaszobor: a vashonvéd
- 10. rész: A Hungária kávéház tulajdonosa, a népdalgyűjtő Limbeck Ferenc - Limbay Elemér
- 11. rész: Az Auer Kávéház
- 12. rész: Volt egy mozi...: A győri Elite Mozi (1922-1953)
- 13. rész: A Győri Lemezárugyár – A fémjátékok egykori fellegvára
- 14. rész: A „nagy ház”, avagy a győri Lloyd-palota (I. rész)
- 15. rész: Adalékok a győri Lloyd történetéhez (II. rész)
- 16. rész: Régi győri mesterség: a burcsellás
- 17. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – I. rész
- 18. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – II. rész
- 19. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – III. rész
- 20. rész: A Stádel Gépgyár – Győr első gépgyára
- 21. rész: A Kisalföldi Gépgyár
- 22. rész: A győri Tungsram Gépgyár
- 23. rész: A győri szecessziós Kisfaludy kávéház története
- 24. rész: A Zeiss Optikai Gyár a győri Dunakapu téren
- 25. rész: Élet az egykori újvárosi Nádor szállóban
- 26. rész: Postapaloták Győrött
- 27. rész: A Spartacus csónakház – Győr első csónakháza
- 28. rész: A győri strand- és termálfürdő múltjáról
- 29. rész: A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom
- 30. rész: A 700 éves Győr (1271-1971) emlékmű története
- 31. rész: A régi győri gőz- és kádfürdők
- 32. rész: Mayr Gyula, győri órásmester, aki világhírű órát készített
- 33. rész: Szabó Samu lakatosmester tűzhelygyára
- 34. rész: A régi gőz-, kádfürdő és a fedett uszoda épületének története
- 35. rész: Nagy Mihály tésztagyáros, a szultáni és a császári udvar szállítója
- 36. rész: Szemelvények Kiskút történetéből
- 37. rész: Séta Kiskúton
- 38. rész: A Cziráky-emlékmű – A 102 éve felavatott obeliszk története
- 39. rész: Hello tourist – Hotel Tourist!
- 40. rész: A „hit és haza” emlékműve: a győri Mária-oszlop
- 41. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években
- 42. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években II.
- 43. rész: Négy évtized négy győri szilvesztere: 1955, 1965, 1975, 1985
- 44. rész: Párduc a szigeten – Hősi Emlékmű a „Győri Margitszigeten”
- 45. rész: Egy méltatlanul elfeledett győri festőművész, Pandur József
- 46. rész: Bolgárkertészek Győrben
- 47. rész: Az egykori Rákócziánum, a későbbi „konzi” épülete
- 48. rész: Farkas Miska, a győri „hegedűkirály” – Újvárostól a világhírig
- 49. rész: A győr-nádorvárosi Erzsébet liget és sporttelep kialakítása és fénykora
- 50. rész: Az Erzsébet liget története 1945-től napjainkig
- 51. rész: Ferenc Ferdinánd és Győr
- 52. rész: Káptalani zenészek háza
- 53. rész: A győri selyemfonoda és a fonodai munkásnőszállás
- 54. rész: A belvárosi-gyárvárosi Meller-féle olajgyár
- 55. rész: Blaha Lujza és Győr
- 56. rész: A győr-nádorvárosi kamillus templom
- 57. rész: A Győri Korcsolyázó Egyesület első negyedszázada
- 58. rész: A győri tejfölös kofa szobra
- 59. rész: Skopáll József győri fotográfus
- 60. rész: A győri Tanítók Háza
- 61. rész: A győri idegenforgalmi pavilon története: 1938-1975
- 62. rész: A győri Petőfi-szobor az Eötvös parkban
- 63. rész: A vagongyár bölcsődéje
- 64. rész: A Magyar Ispita
- 65. rész: A győri tűztorony
- 66. rész: A könyv ünnepe – A győri Ünnepi Könyvhetek történetéből
- 67. rész: Kelemen Márton, az elfeledett fa- és kőszobrász, az oltárépítő és építőmester
- 68. rész: Az Erzsébet téri „Nagy” Pannonia Nyomda
- 69. rész: A Tulipános iskola
- 70. rész: Párizs Győrben – Balog Lajos Barros úti divatáruháza
- 71. rész: A győr-nádorvárosi, 87 éves Kölcsey Ferenc Általános Iskola története
- 72. rész: A kereskedelmi és iparkamara székháza
- 73. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története
- 74. rész: A győri szabadstrandi fürdőzés múltjából
- 75. rész: Gyógyszertár az Angyalhoz: A Mányoki-ház története
- 76. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története – II. rész
- 77. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története I. rész
- 78. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története II. rész
- 79. rész: Dunafürdő, a régi győri Tóth-féle uszoda
- 80. rész: A Rábaszabályozó Társulat székházának építése
- 81. rész: A Győri Sakk-kör első évtizedei (1902-1924)
- 82. rész: A győri Országzászló emlékmű
- 83. rész: Elevátor a Mosoni-Duna partján
- 84. rész: A győri királyi ítélőtábla épületének története a győri sajtó alapján
- 85. rész: A győri Pénzügyi Palota története 1945-ig
- 86. rész: A győri pénzügyi palota épületének története 1945 után
- 87. rész: A Győri Nemzeti Rajziskolától a Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskoláig
- 88. rész: Az orsolyiták győri temploma
- 89. rész: „Városunk fia”: Ney Dávid, világhírű operaénekes
- 90. rész: A győri főreáliskola, a későbbi Révai Miklós Gimnázium
- 91. rész: Koltai Virgil Antal, a bencésből lett szabadkőműves
- 92. rész: A Honvéd ligeti Szabadság-szobor
- 93. rész: A győri Püspökvár zenei emlékei
- 94. rész: Egy neves pedagóguscsalád őse: Öveges Alajos
- 95. rész: Ecker János, Győr krónikásának háza
- 96. rész: Pattantyús-Ábrahám Imre, a tudós győri gyárigazgató
- 97. rész: Bierbauer Lipót (1841-1917)
- 98. rész: A győri Csillag Szanatórium és alapítója, dr. Csillag József
- 99. rész: A győri püspök muzsikusai és a Richter család
- 100. rész: Benes Pál gyáros, győri festőművész
- 101. rész: 150 éve született a győr-gyárvárosi templom építésze, Árkay Aladár
- 102. rész: Gázlámpák Győr utcáin
- 103. rész: A győrszigeti Kohn Adolf és Társa Olajgyára története alapításától 1910-ig
- 104. rész: A legjelentősebb sémi nyelvzseni és vallástörténész: Aistleitner József
- 105. rész: Vátzy Olga M. Terézia (1896-1976) Szent Orsolya Rendi nővér, zárdafőnöknő
- 106. rész: Egy híres győri festőművész: Liezen-Mayer Sándor (1839-1898)
- 107. rész: Goldmark Károly éjszakája a győri evangélikus templomban
- 108. rész: A „Győr városát végveszéllyel fenyegető földrengés” és más régi földmozgások
- 109. rész: Dr. Albert Ferenc, egy világhírű győri hegedűvirtuóz pályaíve
- 110. rész: A Győri Gőzhajózási Társaság története – 1. rész
- 111. rész: A Győri Gőzhajózási Társaság története – 2. rész
- 112. rész: Erődből gyárváros – Győr városföldrajza az 1970-es évekig
- 113. rész: Kelen Imre, a Győrből indult nemzetközi hírű karikaturista – 1. rész
- 114. rész: Gyárvárosból regionális központ: Győr városföldrajza az 1970-es évektől
- 115. rész: Kelen Imre, a Győrből indult nemzetközi hírű karikaturista – 2. rész
- 116. rész: Laktanya a város szívében
- 117. rész: A győri Rába-sziget a 19. században – A ''közgyönyörködtető sétatér''
- 118. rész: Gőzmozdonyok a város szívében: a Rába-parti szárnyvasút
- 119. rész: A Radó-sziget a 20. században
- 120. rész: A győri vasútállomás átépítése a 19. század végén