Benes Pál győri festőművész és gyáros a győrszigeti anyakönyvi bejegyzés szerint a család hatodik gyermekeként, 1867. november 13-án látta meg a napvilágot Győrben. Édesapja a Csehországból származó Benes Vince 1827-ben, míg édesanyja, Lates(z) Mária Terézia 1842-ben született Győrben. A család 1861 és 1870 között szinte minden évben gyarapodott egy-egy új taggal (Vince 1861, Mária-Anna 1862, József-Ferenc 1862, Terézia-Ida 1862, Ida-Paula 1866, Pál-Mátyás 1867, Zsuzsanna-Gabriella 1869, György-Sándor 1870).

A népes család a XIX. század hatvanas éveiben Győrszigetben, a 192. számú házban lakott, és az édesapa saját tulajdonában lévő gőzmalom jövedelméből tartották el magukat. A gyermek Benes Pál korai iskolai éveiről keveset tudunk, viszont egy későbbi újságcikk alapján feltételezhetjük – melyben az iskola 50 éves jubileumi ünnepségéről tudósítottak –, hogy Skultéti László fiú iskolájának növendéke volt.

Dunántúli Hírlap, 1925. május 28.:

Az iskola elvégzése után a győri Szent-Benedek-rend Főgimnáziumba járt 1880-ig majd ezt követően a szülei – ezt már ő maga említi – beíratták egy nyitrai középiskolába. Benes Pál az 1920-as években írt részletes önéletrajzában a korai gyermekéveit nem említi behatóan, de ebből a kéziratból tudunk további tanulmányiról.

Értesítvény a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumáról... 1878.:

Akkoriban Magyarországon az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképezde elsősorban rajztanárokat és kézműiparosokat képzett. Mivel ő festőművész szertetett volna lenni, ezért jó választásnak tűnt a Bécsi Képzőművészeti Akadémia, ahol a konzervativizmus és a hagyománytisztelet uralkodott, és a szakma alapvető fogásait alaposan el tudta sajátítani. 1887-1892 között Bécsben végezte tanulmányait, a festőakadémián a mesterei a kor osztrák kiemelkedő művészei, August Eisenmenger és Sigismund L’Allemand voltak.

Ez idő tájt érdeklődött az akkoriban kialakuló új francia festészeti irányzatok iránt is. 1894-ben Budapesten Karlovszki Bertalan festőművésznél tanult három hónapot. 1895-96 között Münchenben Hollósy Simon (1857-1917) magániskolájának tanulója lett, ahol a naturalizmus és a plein air festészet elkötelezett hívévé vált. A Hollósy iskola után 1896-tól Olaszországban folytatta tanulmányait.

Pályakezdés

Ezekben az években szülővárosában, Győrben rövidebb hosszabb időt töltött, miközben rendszeresen Magyarország különböző vidékeit járta. Szorgalmasan dolgozott, sorra születtek újabb és újabb alkotásai. Az 1890-es évek közepétől először nyílt lehetősége kiállításokon is bemutatkozni, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat éves bemutatóin. Ezeken a kiállításokon az 1900-as évek elejéig, Győrben való végleges letelepedéséig vett részt. A Képzőművészeti Társulat 1898/99 Téli kiállításán három képpel is szerepelt, amely meghozta számára a várva várt sikert is.

Új Idők, 1899. január 5.:

A legnagyobb feltűnést A kis nagyzó (más forrásokban nagyzoló) keltette, melynek reprodukciója megjelent az Új Idők képes folyóiratban. A kép sikerét mutatja az is hogy „A kép Őfelsége tetszését is annyira megnyerte, hogy megvásárolta azt 500 frtért a budai kir. palotában elhelyezett magán képtára számára.” – írta a Győri Hírlap 1899. január 8-án. A Nagybánya és Vidéke napilap is tudósított a győri festő sikeréről, segítve boldogulását és megmaradását Nagybányán, melyet ezen felül még azzal is támogatott, hogy 1899-ben rendelkezésre bocsátotta tágas vendégfogadó termét, melyben Benes megrendezhette egyéni kiállítását.

Nagybánya és Vidéke, 1899. január 29.:

A már említett önéletrajzi írásból tudjuk azt is, hogy 1898-1904 között az év nagyobb részét Nagybányán töltötte. 1898-99-ben rendszeresen látogatta a nagybányai festőiskola kurzusait, melyet a Münchenből hazatelepülő Hollósy Simon indított útjára. Festészetében radikális változás állt be 1898-ban, a zsánerképek helyett a természeti jelenségek, naturális környezetben ábrázolt hétköznapi események lettek alkotásainak témái. A század utolsó éveiben viszonya megromlott Hollósy Simonnal, mivel Benes műveit továbbra is Pesten állította ki a Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon kiállításain, amelyektől a nagybányai művészek többsége és a festőiskola diákjai elvből távol tartották magukat.

1899 év végén Nagybányán újabb sikert ért el Gergely Károly református lelkész arcképének megfestésével, amit a Nagybánya és Vidéke, 1899. december 10-i számában így méltattak: „A művészgárda egy fiatal, de kitűnő tehetségű tagja, Benes Pál éppen ma készült el Gergely Károlynak az oly korán elhunyt derék ref. lelkésznek arcképével, mely hű vonásokban örökíti meg a szeretet emez igazi apostolának nemes vonásait. A képet többen, az elhunyt tisztelői rendelték meg, s vasárnap lesz ünnepélyes átadása, amikor aztán valószínűleg módot fognak nyújtani arra nézve, hogy a remekül sikerült művet a közönség is megláthassa.”

Annak ellenére, hogy Benes Pálnak a nagybányai alkotóközösséggel megromlott a viszonya, és nem mutatkozott be a városban rendezett csoportos kiállításaikon, festményei a gyűjtők körében kelendőnek bizonyultak. Végül 1904-ben úgy döntött, hogy beszünteti tevékenységét Nagybányán és végleg Győrben telepedik le.

A győri évek

Győrrel sohasem szakadt meg a kapcsolata, hiszen minden tanulmányútját követően néhány hónapot elidőzött a szülői házban. Innen indult azokba a városokba, ahová az éppen aktuális munkája vagy egy-egy kiállításon való részvétel szólította.

A már többször említett önéletrajzi írásából azt is megtudtuk, hogy miután visszatért olaszországi tanulmányútjáról, 1897-ben Győrben festőiskolát nyitott. „Győrbe jöttem, itt festőiskolát nyitottam, melyet azonban miután igen lefoglalt, két év után felhagytam.”

Az iskolanyitásról a helyi sajtó így tudósított (Győri Hírlap, 1897. március 11.):

Az iskola sikerét mi sem bizonyította jobban, mint hogy két évig talpon tudott maradni. Bezárására nem anyagi megfontolások miatt került sor, hanem azért, mert Benes ezekben az években érte el művészeti sikereinek csúcsát, a kiállításokra újabb és újabb alkotásokkal kellett jelentkeznie, és ekkor döntött úgy, hogy 1898-tól ismét átteszi a székhelyét Nagybányára.

Fürdőzők, Nagybánya, 1900:

Benes Pál neve a győri sajtóban majd csak 1902 tavaszán tűnik fel újra, amikor a Győri Hírlap közölt egy hosszabb írást. A Művészet című cikkében arról ír, hogy sorra alakulnak meg az ország különböző városaiban a műpártoló egyesületek a vidék képzőművészeti életének fellendítésére. 1902-ben a győri műtárlat megrendezésére és egy állandó jellegű egyesület szervezésének előkészítésére létrehívott intézőbizottság soraiba is beválasztották, melynek elsődleges feladata volt a Képzőművészeti Társulat országjáró vendégkiállításának bemutatása Győrött. A tárlatot 1902. május 11. és 18. között rendezték meg, ahol Benes Pál 3 képpel szerepelt. 1903-ban megyei magán- és közgyűjteményekben található műalkotásokból rendeztek újabb tárlatot. Az intézőbizottság felhívására 100 tulajdonos több mint 233 festménye, grafikája, plasztikája érkezett be a kiállításra. Ez a tárlat azonban nem hozott annyi látogatót és akkora elismerést, mint az egy évvel korábbi bemutató. Miután a szervezők lelkesedése alábbhagyott és a megyei elöljáróság anyagi támogatása is megszűnt, így ezzel egy időben az országos jelentőségű kiállítássorozatnak is jó időre vége szakadt.

Már 1902 októberében a Győri Hírlap arról tudósított, hogy Benes Pál Győrben kíván letelepedni és a városban művésziskolát nyitni, melyre azonban a következő év nyaráig kellett várni. Végül 1903. június 15-én megnyílt a festőiskola, ahol évi 24 korona tandíj ellenében bárki tanulhatott rajzolni és festeni.

Erről a Győri Hírlap így tudósított (1903. június 7.):

Benes Pál a műtermét és az iskolát a Radó-szigeten álló „sétatéri söröde” helyiségeiben rendezte be, melyet 1903. április 1-től 3 évre kapott bérbe a várostól évi 200 koronáért azzal a kikötéssel, hogy ugyan átalakításokat – saját költségen – végeztethet, de a bérlet megszűnésekor a helyiséget vagy az átalakított, vagy az eredeti formában köteles visszaadni a városnak. Az átalakításokról a Győri Hírlap számaiból szerezhettünk tudomást: „Ügyes üvegtetőt konstruált a régi falak fölé, mely felülről vesse be a szükséges világosságot, tarka függönyökkel borította be a nedvesebb, nyirkosabb helyeket, tarka színvázlatokat helyezett ide és oda is festői rendetlenségben, szóval a rozzant öreg építmény egy bohémtanya üde fiatalságát öltötte fel.” (1903. december 16.) „Ha belépünk a kis ajtón a tágas csarnokba, oly különös érzés vesz rajtunk erőt. Pedig hányszor jártunk itt ki és be azelőtt, mikor még sörcsapolástól döngtek a falak, mikor még a cigány játszott vacsora mellé. Nem új e hely nekünk. Nem is változott nagyon, néhány falat döntöttek csak ki, egy pár új ablak jött oda, ahol azelőtt nem volt… és mégis… Most a művészet lakik benne.” (1904. július 6.)

Az épület újonnan kialakított műterem és festőiskolában „lázas munka” vette kezdetét, melynek első eredményét Benes Pál az 1903. december 16-án megnyitott kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Ezen a tárlaton Benes 25 nagyméretű festménnyel, Holló Alajos – aki meghívott vendég volt – 80 akvarellel, a festőiskola ígéretes tehetségei pedig több csendélettel vettek részt. A következő kiállításra egy év múlva, 1904. december 6-án nyílt lehetőség. Ezen a lassan rendszeressé váló, Holló Alajossal közösen rendezett kiállításon mutatkozott be két másik művész, a fiatal Horváth Adorján szobrászművész és a vas- és fémipari iskola rajztanára, Molnár Jenő is. A négy művész együttes kiállítása okán a győri sajtó – nem kis túlzással – már valóságos győri művészkolóniáról beszélt, írt.

1904-ben Benes Pál végleg letelepedett Győrben, és az év végétől az ideje nagy részét az öccsével közösen alapított gyár működtetése kötötte le, de ekkor még tudott annyi időt szakítani magának, hogy folytathassa alkotói tevékenységét is. 1905-ben megbízást kapott a városi közgyűléstől Bálint Mihály – egykori törvényhatósági bizottsági tag – arcképének megfestésére. Benes örömmel fogadta el a felkérést, mivel Bálint Mihály nemcsak első gyűjtője volt műveinek, hanem a barátja is. A portréval 1905 májusára készült el, melyet augusztusban helyeztek el a városi tanácsteremben.

Bálint Mihály portré:

1905 nyarán Benes Pál a Dalmáciába utazott, ahol anyagot gyűjtött a következő kiállításához. Vázlatokat, skicceket készített a következő hónapokban, a győri műtermében megfestésre váró kompozíciókhoz – melyek közül egy a győri múzeumban található. A kiállítás, melyet Holló Alajossal és Horváth Adorjánnal közösen rendeztek, 1905. december 17. nyílt meg, és 1906. január 3-ig tekinthette meg a nagyközönség. Ez az 1905-ben rendezett kiállítás volt az utolsó műtermi bemutatója.

A Győri Hírlap erről a tárlatról így írt (1905. december 29.):

1906-ban felkérést kap a Győr városának tanácsa által díszpolgárok sorába választott Kossuth Ferenc és Andrássy Gyula grófnak szánt oklevelek megfestésére. Az utolsó hivatalos megbízatásokat 1908 és 1909 között kapta a győri polgári leányiskolától és a városi közgyűléstől. Mindkettő Dr. Kautz Gusztáv, az iskola egykori tanára, a győri népnevelési bizottság elnöke arcképének megörökítésére kérte fel. A polgári leányiskola számára készített portrét 1908. május 11-én leplezték le egy ünnepség keretében az iskola épületében. Míg a városi közgyűlés felkérésére megfestett életnagyságú portrét a művész csak 1909 októberére fejezte be, és leleplezésére 1909. november 11-én került sor.

Kautz Gusztáv portré:

Benes a XX. század első évtizedének közepétől fokozatosan visszavonult a „képzőművészeti élet forgatagától”. Ennek oka leginkább az egyre terebélyesedő vegyi üzemének irányításával járó napi gondok, a növekvő család fenntartása volt. 1907. április 29-én megnősült, felesége a szombathelyi születésű Éder Gizella lett, aki 3 gyermekkel ajándékozta meg őt (1905-ben született Gizella, 1910-ben Vince-Pál, majd 1915-ben József).

A visszavonulását még az a tény is meggyorsította, hogy a város 1907. november 1-jével fel akarta mondani a „sétatéri sörödében” lévő műterem bérleti szerződését, noha az eredetileg 1909. március 31-ig szólt. Ugyanis a Győri Iparos és Polgári Kör – amely 1907-ben alakult – abban az épületben akarta berendezni a székhelyét. Végül egy hosszabb jogi útra terelt huzavona után Benes Pál 800 korona kártérítés fejében lemondott bérleti jogáról, és az addig festőműterem és festőiskola céljaira szolgáló helységet átadta a Győri Iparos Körnek. 1908. június végén kiköltözött a műteremből, festményeit kiárusította. Innentől kezdve a nevével egyre kevesebbet találkozhattunk a helyi sajtó kulturális rovatában. Még 1910. áprilisában részt vett a vármegyeház közgyűlési termében rendezett kiállításon, ahol „gyönyörű tengeri és érdekes állatképeket állított ki” (Győri Hírlap, 1910. április 7.)

Benes nevével legközelebb 1919-ben találkozunk, amikor megalakult a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat, melynek elnöke volt 1931-ig. A társulat rendszeres kiállításán csak két alkalommal, 1923-ban és 1926-ban volt jelen. Az 1923-ban megrendezett tárlaton Önarcképével vett részt, és ekkor szerepelt első alkalommal kiállításon felesége, Benes Pálné is, aki „választékos ízléssel készített kézműipari tárgyakat” mutatott be a nagyközönség számára. 1926. szeptember 19-én először rendezett közös kiállítást a budapesti székhelyű Nemzeti Szalon és a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat, melyen 120 művész több mint 400 alkotását tekinthették meg az érdeklődők. A tárlatot – melyen Benes Pál két festményével szerepelt – a Vármegyeházán rendezték, és megnyitásakor a Nemzeti Szalon igazgatósága több győri művésznek, köztük Benesnek is átadta az egyesület legnagyobb kitüntetését, a Mention honorable-t.

A győri gyáros

Miuátn felhagyott nagybányai-győri kétlakiságával, legifjabb testvérével, Benes Györggyel 1904-ben Győrben cipőkenőcs gyárat alapított. A gyár a Vásár tér 24. szám alatt kezdte meg működését, kezdetben mintegy 20 embert foglalkoztatott. A Le Coq (Kakas) cipőkrém előállításával foglalkozó vállalkozás hamarosan kinőtte eredeti székhelyét, ezért a tulajdonosok arra az elhatározásra jutottak, hogy – kibővítve a gyár profilját – új telephely után néznek.

Friss Újság, 1928.:

Erre alkalmas helyszínnek Nádorvárosban, a Hosszú utca 39-41. szám alatti telek bizonyult, ahol 1906-ban elkezdték építeni az új „Fénymáz és lakk” gyárat – ezzel egy időben a Vásártér 24. sz. alatti üzletet beszüntették. A gyár területén a következő években lázas építkezés, bővítés folyt. 1909-ben engedélyt kértek munka és raktárhelyiség felállítására. Közben 1911-ben Benes György kilépett a cégből, de az új cégbejegyzés szerint az építkezés, a gyárbővítés tovább folytatódott. 1912-ben kocsislakást, színt és istállót, 1917-ban magtárat és a családnak egy emeletes villát építettek. 1915-ben a Hosszú utcát átnevezték a néhai polgármester után Wennesz Jenő utcának. A már említett cégbejegyzésben találunk információt arról, hogy Benes Pál a Wennes J. u. 45-47. sz. alatti telken a leégett gyárépület helyén emeletes gyárépület építésére nyert telepengedélyt 1917-ben, majd még ugyanebben az évben egy ideiglenes főzőépület felállítására is. 1918-ban asztalosműhelyt, raktárépületet, majd egy évvel később kazánházat, lakatosműhelyt és gyárkéményt építtetett fel.

Győri térképrészlet 1920-ból (Török Pál: Győri kalauz melléklete):

A jól működő cég 1918-ban tovább terjeszkedett. Ebben az évben alapították meg a Pyram zsolnai üveggyárat. Július 9-én tartották meg a részvénytársaság alakuló közgyűlését. A győri székhelyű társaság alaptőkéje 750.000 korona volt, mely 375 darab, egyenként 2000 korona névértékű bemutatóra szóló részvényből állt. A 3-12 tagú igazgatóság: Benes Pál elnök, Benes György alelnök, továbbá Benes Vince, Mács János, Kallós Ernő és dr. Kallós Henrik volt. Céljuk „az ’üveggyár részvénytársaság Zsolna’ cég üveggyárának megszerzése, üvegárúknak, valamint mellék és származéki terményeinek gyári előállítása, forgalomba hozatala, továbbá minden ezen üzem keretébe eső, vagy azzal rokonfajú és tárgyú gyári és kereskedelmi üzlet folytatása, avagy ilyenekben érdekeltség vállalás”.

Központi Értesítő, 1918. 62. sz. (08.08.):

1922. január 2-án a Benes Testvérek vegyészeti gyár részvénytársasággá alakult, alaptőkéje 5.000.000 korona volt, mely 25.000 darab egyenként 200 korona névértékű bemutatóra szóló részvényből állt. Az igazgatóság legalább három és legfeljebb tíz tagból állhatott, és az első igazgatóságot 3 évre az alapítók nevezték ki öt taggal: Benes Pál gyáros, Benes Pálné sz. Éder Gizella a gyáros neje, id. Benes Vince és ifj. Benes Vince gyárigazgatók és dr. Kallós Henrik ügyvéd.

Központi Értesítő 1922. 47. évf. 5. sz. (02.02.):

A Magyar Pénzügyi Compass adatai szerint a részvénytársaság 1922. november 29-én az alaptőkéjét 5.000.000 koronáról felemelte 10.000.000 koronára, majd 1923. szeptember 4-én 30.000.000 koronára. 1924. május 25-én 100.000.000 koronára, végül pedig 1926. április 22-én az alaptőkét 400.000 pengőben állapították meg. A gyárnak a győri gyártelep mellett Bécsben, Temesváron és Nagykikindán is voltak telepei.

1924-ben a Prágai Magyar Hírlapban olvashattunk arról, hogy a Weisz Manfréd-féle csepeli acélművek a nyáron a Benes Testvérek vegyészeti gyárral – amely ekkor Románia legnagyobb vegyitermékeket előállító gyára – közösen, 30 millió lej alaptőkével fémárugyárat kíván létesíteni Temesváron. „Weisz Manfrédék elsősorban bádoglemezeket és bádogdobozokat akarnak gyártani, így cipőkrém-dobozokat, amely cikkben igen nagy a romániai fogyasztás. Innen magyarázható meg, hogy az új alapítást a Benes Testvérek cipőkrémgyárral közösen szervezik.”

Prágai Magyar Hírlap, 1924. április 10.:

1928-ban több napilapban is megjelent tudósítás a Benes Testvérek Vegyészeti Gyár Rt. és a Salan Művek R.T. fúziójáról. A győri gyár átvette a Salan fertőtlenítőszer gyártását és forgalomba hozatalát.

Pápai Hírlap, 1928. május 26.:

Az új csomagolású termék bevezetésére reklámpályázatot hirdettek, melynek felhívását a korabeli lapokban tették közzé.

8 Órai Ujság, 1928. május 27.:

Végül a nyertes pályamű Az Est 1928. május 20-i számából:

1929-ben a győri gyár körülbelül 25 tisztviselőt és 60 munkást foglalkoztatott. Termékei között megtalálható volt a „Kakas” cipőfénymáz, padlófénymáz, ezenfelül bőrkonzerváló szerek és a „Salan” fertőtlenítőszer. (Kerekes S. 1929.)

Központi Értesítő, 1932. szeptember 8. (57. évf. 36. sz.):

A részvénytársaság 1932. április 21-én megtartott közgyűlésén döntöttek arról, hogy a társaság székhelyét Győrből Budapestre teszik át. Az alaptőkét 200.000 pengőben határozták meg, amely feloszlik 20.000 darab, egyenként 10 pengő névértékű részvényre, melyek bemutatóra szólnak.

Központi Értesítő, 1933. május 18. (58. évf. 20. sz.):

Életének utolsó éveiben Benes Pál szinte kizárólag vegyi gyárának igazgatásával foglalkozott. A nagy gazdasági világválság következtében az üzem és a család is egyre nehezebb anyagi helyzetbe került. Az egyre többet betegeskedő Benes Pál az üzemét a talpra állás reményében Budapestre költöztette a 30-as évek elején, de romló egészségi állapota már nem engedte a nagy munkát véghez vinni, mert 1932. szeptember 21-én meghalt.

Benes Pált 1932. szeptember 24-én helyezték örök nyugalomra, sírja a győri köztemető V. parcellájában található.

Köszönöm Almási Tibor művészettörténésznek és a Győr Megyei Jogú Város Levéltára dolgozóinak segítségét a cikkem megírásához!

Bedő Mónika

Felhasznált irodalom:
A Benes Testvérek vegyi gyárával kapcsolatos hivatalos iratokat a Győr Megyei Jogú Város Levélétára őrzi.
Almási Tibor: Egy elfeledett győri festőművész: Benes Pál, 1867-1932. In: Arrabona, 2003. p. 223- 248.
Almási Tibor: A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat, 1919-1944. Győr, Xantus János Múzeum, 1999.
Győri életrajzi lexikon / szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr, Városi Könyvtár (Győr), 1999. p. 41-42.
Salamon Nándor: Kisalföldi művészek lexikona. Győr, Kisalföld Művészetéért Alapítvány, 1998. p. 35.
Kerekes Sámuel és Enyedi Barnabás: Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék és Győr törv. hat. jogu, sz. kir. város részletes ismertetője és monográfiája az 1929-1930. évekre. Bp. 1930.
Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1923-1924. Bp. 1924.
Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1927-1929. Bp., 1928.
Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870-1940 között. Bp. 2002.
Tomaj Ferenc: Győr utcái és terei. Nádorváros. In: Arrabona 10., p. 239-264.
Valló István (szerk.): Győr Szab. Kir. Város évkönyve az 1930. évről. Győr, 1931.
Winkler Gábor- Kurcsis László: Győr. 1939-1999. Győr, 1999.

Készült a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér sajtó- és képgyűjteménye alapján.

A Várostörténeti puzzle sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Radó-szigeti Kioszk
- 2. rész: A győri repülőtér
- 3. rész: A Wolf Gyula-féle könyvkereskedés a győri Széchenyi téren
- 4. rész: Régi győri farsangi bálok
- 5. rész: Makrisz Agamemnon: Vízicsikó
- 6. rész: A Dunakapu tér
- 7. rész: Az Apolló mozi
- 8. rész: A Győri Gyufagyár
- 9. rész: Egy kiszolgált katonaszobor: a vashonvéd
- 10. rész: A Hungária kávéház tulajdonosa, a népdalgyűjtő Limbeck Ferenc - Limbay Elemér
- 11. rész: Az Auer Kávéház
- 12. rész: Volt egy mozi...: A győri Elite Mozi (1922-1953)
- 13. rész: A Győri Lemezárugyár – A fémjátékok egykori fellegvára
- 14. rész: A „nagy ház”, avagy a győri Lloyd-palota (I. rész)
- 15. rész: Adalékok a győri Lloyd történetéhez (II. rész)
- 16. rész: Régi győri mesterség: a burcsellás
- 17. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – I. rész
- 18. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – II. rész
- 19. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – III. rész
- 20. rész: A Stádel Gépgyár – Győr első gépgyára
- 21. rész: A Kisalföldi Gépgyár
- 22. rész: A győri Tungsram Gépgyár
- 23. rész: A győri szecessziós Kisfaludy kávéház története
- 24. rész: A Zeiss Optikai Gyár a győri Dunakapu téren
- 25. rész: Élet az egykori újvárosi Nádor szállóban
- 26. rész: Postapaloták Győrött
- 27. rész: A Spartacus csónakház – Győr első csónakháza
- 28. rész: A győri strand- és termálfürdő múltjáról
- 29. rész: A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom
- 30. rész: A 700 éves Győr (1271-1971) emlékmű története
- 31. rész: A régi győri gőz- és kádfürdők
- 32. rész: Mayr Gyula, győri órásmester, aki világhírű órát készített
- 33. rész: Szabó Samu lakatosmester tűzhelygyára
- 34. rész: A régi gőz-, kádfürdő és a fedett uszoda épületének története
- 35. rész: Nagy Mihály tésztagyáros, a szultáni és a császári udvar szállítója
- 36. rész: Szemelvények Kiskút történetéből
- 37. rész: Séta Kiskúton
- 38. rész: A Cziráky-emlékmű – A 102 éve felavatott obeliszk története
- 39. rész: Hello tourist – Hotel Tourist!
- 40. rész: A „hit és haza” emlékműve: a győri Mária-oszlop
- 41. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években
- 42. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években II.
- 43. rész: Négy évtized négy győri szilvesztere: 1955, 1965, 1975, 1985
- 44. rész: Párduc a szigeten – Hősi Emlékmű a „Győri Margitszigeten”
- 45. rész: Egy méltatlanul elfeledett győri festőművész, Pandur József
- 46. rész: Bolgárkertészek Győrben
- 47. rész: Az egykori Rákócziánum, a későbbi „konzi” épülete
- 48. rész: Farkas Miska, a győri „hegedűkirály” – Újvárostól a világhírig
- 49. rész: A győr-nádorvárosi Erzsébet liget és sporttelep kialakítása és fénykora
- 50. rész: Az Erzsébet liget története 1945-től napjainkig
- 51. rész: Ferenc Ferdinánd és Győr
- 52. rész: Káptalani zenészek háza
- 53. rész: A győri selyemfonoda és a fonodai munkásnőszállás
- 54. rész: A belvárosi-gyárvárosi Meller-féle olajgyár
- 55. rész: Blaha Lujza és Győr
- 56. rész: A győr-nádorvárosi kamillus templom
- 57. rész: A Győri Korcsolyázó Egyesület első negyedszázada
- 58. rész: A győri tejfölös kofa szobra
- 59. rész: Skopáll József győri fotográfus
- 60. rész: A győri Tanítók Háza
- 61. rész: A győri idegenforgalmi pavilon története: 1938-1975
- 62. rész: A győri Petőfi-szobor az Eötvös parkban
- 63. rész: A vagongyár bölcsődéje
- 64. rész: A Magyar Ispita
- 65. rész: A győri tűztorony
- 66. rész: A könyv ünnepe – A győri Ünnepi Könyvhetek történetéből
- 67. rész: Kelemen Márton, az elfeledett fa- és kőszobrász, az oltárépítő és építőmester
- 68. rész: Az Erzsébet téri „Nagy” Pannonia Nyomda
- 69. rész: A Tulipános iskola
- 70. rész: Párizs Győrben – Balog Lajos Barros úti divatáruháza
- 71. rész: A győr-nádorvárosi, 87 éves Kölcsey Ferenc Általános Iskola története
- 72. rész: A kereskedelmi és iparkamara székháza
- 73. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története
- 74. rész: A győri szabadstrandi fürdőzés múltjából
- 75. rész: Gyógyszertár az Angyalhoz: A Mányoki-ház története
- 76. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története – II. rész
- 77. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története I. rész
- 78. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története II. rész
- 79. rész: Dunafürdő, a régi győri Tóth-féle uszoda
- 80. rész: A Rábaszabályozó Társulat székházának építése
- 81. rész: A Győri Sakk-kör első évtizedei (1902-1924)
- 82. rész: A győri Országzászló emlékmű
- 83. rész: Elevátor a Mosoni-Duna partján
- 84. rész: A győri királyi ítélőtábla épületének története a győri sajtó alapján
- 85. rész: A győri Pénzügyi Palota története 1945-ig
- 86. rész: A győri pénzügyi palota épületének története 1945 után
- 87. rész: A Győri Nemzeti Rajziskolától a Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskoláig
- 88. rész: Az orsolyiták győri temploma
- 89. rész: „Városunk fia”: Ney Dávid, világhírű operaénekes
- 90. rész: A győri főreáliskola, a későbbi Révai Miklós Gimnázium
- 91. rész: Koltai Virgil Antal, a bencésből lett szabadkőműves
- 92. rész: A Honvéd ligeti Szabadság-szobor
- 93. rész: A győri Püspökvár zenei emlékei
- 94. rész: Egy neves pedagóguscsalád őse: Öveges Alajos
- 95. rész: Ecker János, Győr krónikásának háza
- 96. rész: Pattantyús-Ábrahám Imre, a tudós győri gyárigazgató
- 97. rész: Bierbauer Lipót (1841-1917)
- 98. rész: A győri Csillag Szanatórium és alapítója, dr. Csillag József
- 99. rész: A győri püspök muzsikusai és a Richter család