A második világháború végét ünneplő Moszkvában járunk, az orosz népi öntudat újjáformálódásának küszöbén. A háború minden fronton sok áldozattal járt, Sztálin birodalma azonban teljes gőzzel a jövőre összpontosít.

„Köztársasági honpolgárok, olyan, hogy Vendée, nem létezik többé! Kardjaink csapásai alatt meghalt, a nőkkel és a gyermekekkel együtt. Eltemettem Vendée-t a mocsarakban, Savenay erdeiben. A tőletek kapott parancs értelmében lovakkal tapostattam szét a gyermekeket, a nőket felkoncoltattam, ezek már nem hoznak több bűnözőt a világra. Nincs egyetlen foglyom sem, akivel törődnöm kellene. Minddel végeztem.”

A könyv címe ragadta meg először a figyelmemet. Majd a borítón lévő órák sokasága Salvador Dali óráit juttatta eszembe. Mivel a nap legmókásabb órája a cicáim bolondórája (az óra, amikor a legaktívabbak és legerősebben körvonalazódnak tulajdonságaik), azt gondoltam, hogy egy szokatlan, rendhagyó regényre bukkantam.

Richard Powers legújabb regénye, a Rémület egyfajta tisztelgés Daniel Keyes Virágot Algernonnak című műve előtt. A regény főszereplője nagyjából ugyanazt az utat járja be, mint Charlie Gordon, de Powers nem egy orvosi beavatkozás vagy egy emberkísérlet etikai vetületével foglalkozik, hanem – nem meglepő módon – az emberiség környezetromboló életmódjára hívja fel a figyelmet, s közben az életről elmélkedik.

Benyák Zoltán tapasztalt író, de ha már az elején kijelentjük, hogy főcsapása a fantasy, azon belül is a másvilágokkal kacérkodó történetek specialistája, rögvest egy szűkebb fakkba rakjuk, és onnan már bajos kipiszkálni, mert bizony nehéz levetkőzni a dobozgondolkodást.

A történet Bostonban indul, egy tömbház tetején, ahol a főhős a halálról elmélkedik nem sokkal azután, hogy túlságosan őszinte gyászbeszédet mondott apja temetésén. A város fényeit bámulva lesz figyelmes a közelében tomboló férfira, akivel összeismerkedve arra kényszerül, hogy alapos önismereti munkát végezzen és új fejezetet indítson életében.

„Donny Catestől jöhet bármi”– zártuk pár hete a Galaxis Őrzői kötetéről a diskurzust, és lám, máris kezünkben a mesterműnek tartott Istenország (Fumax, 2023).

A Finlay Donovan mindent visz ott folytatódik, ahol az előző rész, a Finlay Donovan ölni tudna véget ért. Nem állítom, hogy önállóan nem olvasható, de olyan sok szállal kötődik az első kötethez, hogy annak ismerete nélkül nem igazán éri meg belevágni. Cosimano humora ugyanaz, és ezen a téren képes az utolsó oldalig tartani a színvonalat. A cselekmény bonyolítása már hagy kívánnivalót maga után, de a szerző stílusa feledteti az apróbb bakikat.

Lori Lansens-t manapság nemzetközileg is elismert bestsellerszerzőként ismerik, pedig eredetileg forgatókönyvíróként tevékenykedett. 1962-ben született a kanadai Ontario egyik kisvárosában, közel az USA-beli Detroithoz. 18 éves koráig itt is élt, s az őt körülvevő valóságos táj adta első három regényének a hátterét.