Az előadás elején dr. Varga József leszögezte, hogy az idő rövidsége miatt csak a történelmi ív felvázolására szorítkozik, hiszen több mint 250 év eseményeit kellene bemutatnia. Szerencsére számos jeles kutató foglalkozott már az intézmény történetével. Ki is a tanító? A különböző időszakokban más és más volt a meghatározása és az elnevezése. Napjainkban megfelelő végzettséggel rendelkező személy, aki elemi iskola alsó tagozatán 1‒4. osztályig taníthat, illetve műveltségterületének megfelelően 5‒6. osztályban is. A diákok szerint az a személy, aki segít megoldani azokat a problémákat, amelyek nélküle nem is lennének.

Győrben az 1320-as évektől már találkozunk a forrásokban tanárokkal; a literatus (deák), magister schole és rector schole elnevezést használják. A későbbiekben Találkozunk a ludi magister elnevezéssel is, ami „iskolamestert” jelent. A Lúdas Matyiból lehet ismerős többeknek, hiszen a második verés után Döbrögi még a ludimagistert is ki akarta csapatni. Lúdbőrözött a háta a lúd szótól, pedig a ludus „játék, testgyakorlás, iskola” jelentéssel bír, vagyis az iskola római megnevezése olyan hely, ahol a gyermek jól érezheti magát, amin érdemes elgondolkodni. Az iskola elnevezése is elég változatos: schola vernacula, schola nationalis, elementarschule, schola trivialis. A Ratio Educationis a népiskolát anyanyelvi iskolának (schola vernacula, schola nationalis) nevezte, ugyanakkor a korszakban az elemi iskola (schola trivialis, elementarschule) elnevezést is használták.

Amikor még nem volt tanítóképzés

A tanítóképzés előtt a „tanítók csak úgy lettek”. A tanítói pályára két út is vezethetett, amit Öveges László és Arany János pályáján keresztül szemléltetett az előadó. Öveges László, az Öveges tanító dinasztia első tagja Agyagosszergényben született, apja, Péter szabómester volt, aki fiát az elemi iskola elvégzése után a süttöri tanító mellé adta segédtanítónak (preceptor). Kezdetben a memoriterek, imák és egyházi énekek elsajátításában segítette a fiatalabb tanulókat. Egy osztályban ugyanis akár 130 különböző korú diák is tanulhatott egyetlen tanító mellett. A korszakban ez elfogadott volt, Comenius szerint akár 300 diákkal is lehet foglalkozni egyszerre, sőt tudunk olyanról is, hogy nem engedtek második tanítót felvenni, mert csak 140 gyermek járt az osztályba. A diákok egyébként a memoriterek mellett az olvasás és a matematika alapjait sajátították el. Öveges László tehetségesnek bizonyult, mert pár év segédtanítóskodás után Veszkényben már önállóan tanított. A tanítói fizetés egyébként nem számított a legjobbak közé, de lehetőséget nyújtott egy biztonságos megélhetésre. Arany János az elemi iskola után elvégezte a grammatikai osztályt, majd tógás diák lett Debrecenben, egy évet végzett a retorikai osztályban, azután tanítónak állt.

A középiskolai tanárokra természetesen más képzési rend vonatkozott. A szerzetesrendi iskolák például gondot fordítottak a tanáraik kinevelésére saját tehetséges diákjaik közül. De La Salle Szent János, az Iskolatestvérek Kongregációjának alapítója 1685-ben Reimsben megalapította a világ első tanítóképző intézetét.

Tanfolyamok kora 1777‒1847

1777-ben Mária Terézia kiadta a Ratio Educationist, melynek rendelkezései meghatározták, hogy az egyes településeken milyen típusú iskolát kell felállítani. Faluhelyen elemi és népiskolák működtek, városokban 4 osztályos „hauptschule”(„főelemi”), míg egy Győrhöz hasonló nagyobb városban, ahol tankerületi igazgató is működött, ún. normaiskolákat kellett létrehozni. A norma módszer Ignaz Felbiger (1720‒1774) nevéhez fűződik. Allgemeine Schulordnung für die deutschen Normal-, Haupt- und Tivial-Schulen című munkájában ismertette módszerét, amely 5 fő elvre: az együttes tanítás elvére, az együttes olvasás elvére, a tanítói kérdések elvére, a kezdőbetűzés elvére és a táblázatba foglalás elvére épült.

A Ratio Educationis Győr számára is előírta a normaiskola létesítését, de a város és a káptalan egyaránt a másikra akarta hárítani ennek a felelősségét. A helyzetet végül Zichy Ferenc püspök oldotta meg azzal, hogy felajánlotta a nemesi konviktus, vagyis a mai zeneiskola épületét a normaiskola otthonául. A kétszer két hónapos, téli és nyári kurzusból álló képzésre elég sokan jelentkeztek.

1778. július 1-jén megindult az oktatás, ahol a két kurzus elvégzése után vizsgát tettek a hallgatók. Sikeres vizsga esetén „Testimonium”-ot (bizonyosságlevelet) szereztek. Az oklevél a későbbiekben nemcsak a tanfolyam elvégzését igazolta, hanem tartalmazta az érdemjegyet is, hogy milyen iskolában és milyen nyelven taníthat a tulajdonosa. A Protocollum és a Testimonium alapján latin oktatásra gyanakodnánk, de a tanítás nyelve a német volt. A legtöbb jelölt a kismartoni járásból jött, de Győr és Moson megyék mellett Somogyból és Nagyszombatból is érkezett hallgató. A legfiatalabb jelentkező a 17 éves Zollbauder János segédtanító volt Mosonszolnokról, a legidősebb Mageler Simon iskolamester Szigetből. Egyedül a 19 éves Wieser András nem tanítóskodott, a neve mellett foglalkozásként a deák szó szerepelt. A későbbiekben a jelölteknek nem is kellett részt venniük a kurzusokon, elég volt elszegődni olyan tanító mellé, aki rendelkezett „Testimonium”-mal. A szükséges gyakorlat megszerzése után pedig ők is vizsgát tettek. Az enyhítést az tette szükségessé, hogy nem tudták megoldani a tanító helyettesítését a kurzus idejére, főleg a kisebb településeken. A tanárhiány megoldására különleges módszereket is alkalmaztak, az 1800-as árvíz után a pozsonyi árvákat a győri Tűztoronyba költöztették, és igyekeztek a tanári pálya felé irányítani őket.

1806-ban a második Ratio Educationis toleranciát hirdetett nemzeti és vallási téren. A jelölt magyar, latin és német nyelvű is lehetett, s bár kimondottan katolikus tanítóképzésről beszélünk, megjelennek az evangélikus, református és zsidó vallású jelöltek is. A zirci szerzetesek is számos novíciust küldtek a képzésre, hiszen ezáltal lettek tanítóik, és így már nevezhették tanító rendnek magukat. A katonaiskolákból is érkeztek tiszti iskolások a képzésre, illetve 1828 és 1947 között 10 nő is szerzett képesítést. Jobbára nevelőnők és apácák, akiknek a kurzusokon nem, csak a vizsgákon kellett részt venniük. 1817-től Fenix Farkas igazgatósága és Váczy István vezetése alatt 2 félévesre és 4+4, összesen 8 hónaposra bővítették a képzést. Az egykori anyakönyv, a Protocollum ad Magisteria Praeparandorum de anno 1778 arról tanúskodik, hogy 1778 és 1847 között a tanítói mesterségről 993-an szereztek „Testimonium”-ot.

Győri Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet

1845-ben a Helytartótanács döntött az elemi tanodák szabályozásáról. A norma-módszert modernebb tanítási elvek váltották fel. Öt mesterképző intézet felállítása mellett döntöttek, ebből az egyik a győri volt. 1847 nyarán Deáky Zsigmond tankerületi főigazgató meghirdette, hogy lehet jelentkezni a Győri Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet képzésére. Heten jelentkeztek a képzésre, míg a meghirdetett 2 tanári helyre 17-en. Deáky Zsigmond ezért létrehozott egy 7 fős bizottságot, hogy írásban bírálják el és döntsenek a beadott pályázatokról.

1847. október 18-án hét fővel megindult a mesterképzés Langer József és Kár Károly vezetésével, valamint Kerlinger Mihály énekmester segítségével, saját épület híján a Duna utca és a Széchenyi tér sarkán, a mai Pálffy étterem épületében bérelt helyiségben. A tanítás időtartama két évre bővült. Az első évfolyamban vallástanmód, liturgia, biblia, magyar nyelv, általános és részletes tanmód, földleírás, számtan, orgona, ének és egyházi szertartások órák voltak. A második évfolyamon ez kiegészült barmászat, természettan, kézműtan, neveléstan, gyógytan és gazdasági tudomány tantárgyakkal. Az elméleti tárgyak mellett gyakorlaton is részt kellett venniük hatosztályos elemi iskolában.

Az Eötvös József-féle 1868. évi XXXVIII. törvénycikk újabb változásokat hozott, a népiskolákban bevezették a tankötelezettséget 6 és 12 éves kor között, ami a tanítóképzésre is kihatott. A képzés két évesről három évesre bővült, és utána egy év gyakorlaton is részt kellett venni, csak utána lehetett vizsgát tenni. Győrben a tanítóképző intézet az 1869/70-es tanévtől vált háromévessé. Az átmeneti tanterveket dr. Zalka János megyés püspök tervei alapján készítették. Ebben a tanévben jelölte ki a megyés püspök az intézet gyakorlóiskolájának a belvárosi hatosztályos elemi iskolát. A korábbi tantárgyakon kívül kertészetet (Pleva Imre), méhészetet (Lang Ignácz) és selymészetet (Milanesz) is kellett tanulni. A kántorizálással együtt az itt végzett tanítók mindenhez értettek, ami egy vidéki településen szükséges volt, így az ottani élet motorjai, iránymutatói tudtak lenni. 1847 és 1868 között 702 hallgató végzett az intézményben.

Győri Királyi Állami Tanítónőképző Intézet

A Győri Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet 1900 körül

A Győri Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet 1901 előtt

1875. október 20-án megnyílt az Állami Tanítónőképző Intézet, Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelete alapján, Kaszner Janka vezetésével. A kor színvonalán álló tanterv, haladó polgári szellemű tantestület, igényes pedagógiai tevékenység jellemezte az intézetet, bár a Győri Közlöny beszámolója szerint az épületek roskadoztak. Az állam nem engedhette meg magának, hogy a lányok rosszabb körülmények között tanuljanak, mint a fiúk, ezért 1884-ben elkészült az állami intézet új épülete (a jelenlegi Kiss János utcai épületszárny). Az épületben gázvezeték, vízvezeték és villanyvilágítás szolgálta a lányok kényelmét, az épület hatalmas udvarán gyakorlókert, faiskola és a testgyakorlásra alkalmas gyakorlótér is helyet kapott. A lányok közös hálóteremben aludtak, a tanároknak külön szoba járt. A képzőnek saját, öt évfolyamos gyakorló iskolája is volt, egy ötosztatú teremmel, hiszen a végzett tanítónők 90%-a hasonló környezetben tanított (sok helyen még 1973-ban is ilyen volt az oktatás). A gyakorlóiskola első igazgatója Fay Gizella volt.

Az egyház sem akart lemaradni az állam mögött, így új épületet emeltek a fiúképzősöknek is a Szedreskert és a Fácán utca sarkán (mai gyakorlóiskola). Simor József püspök a szellemi, Zalka János püspök a tárgyi feltételekről gondoskodott. Az új épületben tornaterem is helyet kapott, illetve nekik is lett saját gyakorló iskolájuk Öveges Kálmán vezetésével (Öveges László unokája, akit az a Zalka János nevezett ki az iskola élére, akit a nagyapa Veszkényben tanított). A négyéves tantervű tanítóképzés Győrött 1893-ban kezdődött. Ebben az évben megszűnt a soproni katolikus tanítóképző, melynek feladatait a győri képző vette át. Az első világháború és az 1919-es proletárdiktatúra nem kedvezett az oktatásnak. Bényi Irén szavaival: „Hál Istennek, növendékeink lelkében különösebb, nagyobb pusztítást a kommunizmus nem okozott.” Trianon annál nagyobbat, hiszen míg 1918-ban 90 tanárképző intézet működött hazánkban, 1920-ban már csak 43. Klebelsberg Kuno miniszter egyfajta szellemi fölényt szeretett volna elérni a csonka hazában, amelyhez kiváló tanítókra volt szükség. A négyéves képzést hatévesre szerette volna bővíteni, de végül csak ötéves realizálódott. Bevezették az évenkénti osztályvizsgát, a végén pedig a tanítói képesítő vizsgát, amely írásbeli, szóbeli és gyakorlati részekből állt, illetve a fiúk még kántorvizsgát is tettek. Nem volt viszont egy vagy két év gyakorlat, azonban korlátozottan tovább lehetett tanulni a képzést követően.

Szent Orsolya-rendi Tanítóképző Intézet

A Szent Orsolya Rend Hóman Ottó tanintézete

1926. június 13-án a Szent Orsolya-rend győri megtelepedésének 200. évfordulóját ünnepelte. A szülők az ünnepségek előtt megkeresték Lukács M. Margit főnöknőt, hogy az amúgy is széles spektrumú intézményben (óvoda, hat évfolyamos elemi, nőképző stb.) mellett legyen katolikus tanítónőképzés is. A meghirdetett képzésre nagyon sokan jelentkeztek, de „csak” 36 főt tudott felvenni az első évfolyamba, amely 1926. szeptember 15-én indult. A képzésen apácák tanítottak, ennek ellenére a fizika és a kémia mellett még csillagászatot is oktattak.

1938-ban, Hóman Bálint minisztersége idején újabb változások jöttek, a XIII. és XIV. törvénycikk alapján a győri tanítóképző is átszerveződött négyéves líceummá és kétéves tanítóképző akadémiává. Győrben ekkor a Tanítóképzőben 55, a Tanítónőképzőben 38, az Orsolya-rendi Tanítóképzőben 26 fő tanult. Különböző fejlesztések is megvalósultak az orsolyiták Duna-parti épületében, a tanítónőképzőben díszterem, a tanítóképzőben tornaterem épült.

1+1+1= 1(?), 1948

A II. világháborúban mind az oktatás, mind az épületek jelentős károkat szenvedtek. A tanulók közül több fiú jelentkezett önkéntesnek, hogy ezzel rövidítse a képzés idejét, sajnos sokan nem is tértek vissza. A háborút követően az addig szubsztitutív, sokszínű oktatást felváltotta a restriktív, egy tulajdonú, egységes irányítás.

Az 1948. XXXIII. tc. az intézményeket államosította. Az Állami Tanítónőképző Intézet 1. sz. Állami Tanítónőképző Intézet néven működött tovább Girtler Mária vezetésével. A Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet Állami Tanítóképző Intézet néven folytatta tevékenységét dr. Szólás Rezső vezetésével. A Szent Orsolya-rendi Líceum és Tanítónőképző Intézet egy évig II. sz. Állami Lánylíceum és Tanítónőképző Intézetként létezett, majd megszüntették. A másik két intézmény 1949-től pedagógiai gimnázium volt tanítói és tanítónői tagozattal. 1950-ben pedagógiai gimnázium helyett 4+1 éves szakiskolai képzést vezettek be, 1955-ben pedig összevonták a két intézményt.

Felsőfokú képzés, 1959

A középszintű tanítóképzés országosan az 1958. évi rendelettel szűnt meg. 1959-től érettségire épülő 3 éves képzést vezettek be. Felsőfokú Tanítóképző Intézet néven 1959. szeptember 14-én kezdte meg működését Győr város első felsőfokú oktatási intézménye 60 elsős hallgatóval, 17 fős tanári karral. Igazgatója Szabó János, igazgatóhelyettese dr. Csoknyai József, a megszüntetett pápai képző korábbi igazgatója lett. 1975-ben már Tanítóképző Főiskola 6 tanszékkel és 45 oktatóval, valamint 373+272 hallgatóval. Az intézményt Gesztesi József vezette, a gyakorló iskolát Sághegyi Elemérné. Számos névváltoztatás után ma Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar néven működik.

Az előadás végén a szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy az előadás-sorozat 2025. május 14-én folytatódik: a győri papnevelés történetéről tudhatunk meg többet dr. Lukácsi Zoltán atya előadásából.

Bartha Annamária
Fotók: Pozsgai Krisztina