A vaskakas
A vaskakas című kasírozott képeslap a harmincas évekből származik, és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteményében található. A dokumentum tartalmazza a legismertebb győri legenda egyik változatát.
„Midőn 1594-ben a törökök árulás folytán Győr birtokába jutottak és a keresztények 1597-ben Miksa főherceg vezérlete alatt több heti ostrom után sem bírták azt visszafoglalni, a pasa nagyon elbízta magát és azt mondotta, hogy Győr akkor jut ujra a keresztények birtokába, ha a Duna-, vagyis a Vizikapura rakott mulatóhely fölött álló dísztorony vaskakasa megszólal, a doriai stilben épült kapu triglyfjeinek kőcseppjei hangot adnak és a császári címtáblára festett félhold megtelik. Midőn 1598. március 29. éjjelén a keresztény had Győrbe betört, akkor süvöltött erősen a szél és az érckakas szárnyait megrengette úgy, hogy az csakugyan csikorgott s hangot adott; nemkülönben a triglyf kőcseppjei is visszhangozták az ágyuk, a petárda hangjait, úgyszintén telihold fényénél vették birtokba a keresztények a várost.”
A legenda másik változatát a helybéliek jobban szeretik, ezért ez terjedt el inkább, s aki rákeres az interneten, ezt is fogja nagyobb arányban megtalálni. A Kis győri kalauz így ismerteti:
„Amikor e török 1594 szeptemberében elfoglalta Győrt, a Duna-kapu fölé kis pavilont emelt, tetejére egy szélkakast állított félholddal és öntelten mondta: "Győr akkor lesz újra keresztény, ha ez a vaskakas megszólal és alatta a félhold telivé válik." Négy évvel később, 1598 március 28-áról 29-ére virradó éjszaka a támadásra váró felszabadító seregből egy huszár a Duna-kapuig merészkedett valahogy felmászott a vaskakasra, és pirkadatkor teljes tüdővel megfújta a recsegő trombitáját. A török meghallva a trombitaszót- a kakasra meredt. A feljövő nap első sugarai a félholdra estek, mintha teliholdra egészítették volna ki. A várban kitört a pánik, fennhéjázó jóslatuk valósággá vált! Valaki az eszeveszett menekülésben egy égő fáklyát dobott a kazamatákban tárolt lőporos hordók közé.”
A képeslap letölthető a digitális könyvtárból.
tmoni
A győri könyvtár kincsei cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.
A 125 éves a győri könyvtár cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.