Nevel a Soproni Petőfi Színház

Látható volt a RÉV Színház Massza című előadása is

amikor-szinhaz-nevel-konferencia

„A színház legfontosabb célja, hogy segítse a fiatalokat a gondolkodásban, a társadalmi, közéleti részvételben” – hangzott el az Amikor színház nevel konferencián, melyet a soproni teátrum szervezett. Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője (a képen lent) örömét fejezte ki, hogy a győri, veszprémi és helyi társulatok mellett vajdasági, zentai, szabadkai csoportok, szakemberek, drámapedagógusok és legfontosabb partnereik: a soproni iskolások is részt vesznek az általuk életre hívott színház-pedagógiai napokon.

A rendezvény célja szakmai találkozási lehetőséget biztosítani a témában dolgozó szakembereknek, drámatanároknak, a színházi nevelési és pedagógiai programokkal foglalkozó alkotóműhelyeknek, társulatoknak határon túli résztvevők bevonásával. A teátrum az országban elsők között indított színházi nevelési programot hat évvel ezelőtt, amely találkozott a diákok és a pedagógusok igényével.

amikor-szinhaz-nevel-konferencia

Németh Ervin, a soproni program vezetője, a konferencia szakmai szervezője (a képen lent) a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kétnapos rendezvényen több műfajban találkozhatnak a fiatalok előadásokkal. Akad, amikor közös gondolkodással tevékeny részesei az adott produkciónak és mutatnak számukra olyan művet, amelyet kimondottan tantermi helyszínekre és körülményekre találtak ki. Az is céljuk ezzel, hogy a fiatalok az iskolai és nevelési folyamat közben is részesülhessenek színházi élményben, a saját környezetükben. A szakember hozzáfűzte, Sopronban a következő évadban szeretnék a tánc formanyelvének megismertetését, megértését erősíteni a fiatalok körében, mert az a tapasztalatuk, hogy ezzel a műfajjal nehezebben boldogul a mai generáció, sőt, még a felnőttek is. Ezért készít most a Sopron Balett koreográfusa, balettmesterem Alakszej Batrakov egy táncjátékot A csodatévő lány címmel.

amikor-szinhaz-nevel-konferencia

Komáromi Sándor drámatanár, a soproni színitanoda szakmai vezetője (a képen lent) az első napon a színház és a dramatikus tevékenység összefüggéseiről beszélt az úgynevezett Z-generáció központba helyezésével. Ahogy megfogalmazta: soha nem volt tapasztalható olyan nagy szakadék tanár és diák között a köznevelésben, mint most. Az együttműködésre, problémák megoldására stratégiák szükségesek, s a színházpedagógia módszerként segíthet az egymáshoz való közeledésben, az elvárások, közös célok kialakításában, elérésében, a másik megismerésében.

amikor-szinhaz-nevel-konferencia

Az első napon a Festőteremben a Massza című előadás volt látható a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat előadásában (a címlapképen). A darab Kalapos Éva azonos című műve alapján készült. Ezután nézhették meg a fiatalok Kai Hensel Klamm háborúja című tanteremszínházi produkció Kiss. T. István színművész előadásában (a képen lent).

amikor-szinhaz-nevel-konferencia

A konferencia második napján a Festőteremben a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete feldolgozásában Arany János Toldi és a Családi kör című előadásai kerültek színre Kovács Frigyes, illetve Molnár Krekity Olga rendezésében. Ezen a játszóhelyen fél tíztől szerepelt a programban Az ember tragédiája, a Zentai Magyar Kamaraszínház tanteremszínházi produkciója. A vendéglátók ezen a napon is bemutatkoztak: ezúttal Henning Mankell – Németh Ervin Csillagkutya című színházi nevelési előadásával csatlakoztak a rendezvényhez.

Soproni Petőfi Színház

2018.04.06