Régen olvastam már Agatha Christie regényt, aminek legfőbb oka, hogy már alig néhány van, amit nem ismerek, és azokkal nagyon takarékoskodom – botor öntelt lévén azt vélvén, lesz még rá időm a jövőben ‒, s amúgy sem a legjobbak maradtak hátra. Viszont most úgy éreztem, ideje már egy kicsit lazább és lehetőleg pici könyvet is betenni az utazótáskába, így a (korábban már olvasott) Cipruskoporsót választottam.

Kritikusai és rajongói között egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy a popkultúra ikonikus alakjának számító Stephen King az utóbbi tíz-tizenöt évben a reneszánszát éli: nemcsak a fiatalkori énjére emlékeztető lendülettel és fantáziával ontja magából a jobbnál jobb regényeket, hanem egyre több a művein alapuló minőségi és sikeres film.

Az igencsak termékeny, magát sokféle műfajban kipróbáló Nemere István ezúttal Tihanyi István, Vitéz Miklós és Kiss-Béry Miklós szerzői név alatt Magyar királyok és uralkodók címmel megjelentetett könyvsorozatában történelmünk 1918-ig tartó időszakát dolgozza fel.

Annak ellenére, hogy borítékolt a bizalom Alan Moore képregényt látva, kicsit tartottam a nyolcvanas években íródott, sci-fi alapvetésnek tartott Halo Jones-tól. Nem beszélve arról, hogy gyakorlatilag már minden munkáját csúcsremeklésnek mondja az utókor – de nem ironizálok, nagyjából én is, Moore a kánon része, pipa.

Oslo látszólagos nyugalmát egy brutális bűncselekmény zavarja meg: a biztonsági kamera által rögzített bankrablás során a rabló pisztollyal kényszeríti az egyik pénztárost, hogy huszonöt másodpercen belül átadja a pénzt, majd annak ellenére, hogy a nő eleget tesz követelésének, közelről lelövi. Talán nem véletlen, hogy az oslói rendőrségen külön nyomozócsoport alakul az ügy felderítésére.

A skandináv szórakoztató irodalom területén, a krimik, thrillerek és horrorok műfajaiban a 2000-es években a svédek olyannyira eltalálták az olvasóközönséget vonzó fikciót és stílust, hogy mára valóságos, sajátságos literatúra receptúrával van dolgunk. Ebbe a sorba pedig John Ajvide Lindqvist Élőhalottak! című, nálunk 2011-ben megjelent regénye tökéletesen illeszkedik (bele).

Békés Csaba újszerű megközelítésben tárgyalja az 1945 és 1990 közötti korszakot Enyhülés és emancipáció című könyvében, hiszen a legfrissebb levéltári források az adott időszakot árnyaltabban tükrözik. Éppen ezért új terminológiákat is bevezet, mint például válság és pszeudoválság.

A gyermekirodalmat népszerűsíti Bukarestben a Balassi Intézet, amely műfordítói projekt keretében gyermekirodalmi börzét kezdeményezett, gyermekvers-illusztrációs kiállítást szervez, és megemlékezik a 160 éve született Benedek Elekről.

Chris Harte és Emily Gold közel tizennyolc éve ismerték egymást, vagyis majdnem attól a naptól fogva, ahogy megszülettek. Ez alatt a tizennyolc év alatt gyakorlatilag együtt nőttek fel, a szüleik jó barátok voltak, a házuk egymás mellett állt, az életük pedig szimbiotikusan egymásba fonódott. Már kiskorukban elválaszthatatlanok voltak, mindent együtt csináltak, mindenhová együtt mentek, így lassan mindenki számára világossá vált, hogy egymáshoz tartoznak.

Amikor a Kingpin kiadó először írt arról, hogy egy új sorozatot terveznek, amelynek az első száma Stan Lee személyének állítana emléket, az új széria tartalmát nehezen tudtam megítélni. Amikor a részletek kiderültek, még mindig várakozó állásponton voltam, nem lelkesedtem. Most, hogy a kiadó jóvoltából három számot elolvastam, továbbra is vegyes a kép bennem.

A Michael Burleigh által szerkesztett Szembesülve a náci múlttal c. kötetben tanulmányok sora mutatja be a nyilaskeresztes uralom számos arcát. Bepillantást nyerünk a kor társadalmába, és képet kapunk arról, milyen volt a rendszer elfogadottsága a munkásosztály, illetve az arisztokrácia körében.

A csernobili atomerőmű-balesetet követő napok egyikén ünnepeltem harmadik születésnapomat. Amint a hatóságok megszellőztették, hogy nem egészen rendben lévő dolgok történtek Csernobilban, és a jódtabletták is előkerültek, a szüleim engem is tájékoztattak: egy veszélyes felhő érkezik keletről, ezért jobb nekem a házban maradni, így lőttek az udvaron való futkározással, játékkal ünnepelt születésnapnak. Az első napokban még élvezetes is volt a helyzet, percenként húztam el a függönyt, és nagy izgalommal vártam, mikor jön már a fergeteg.

„A külső megfog, a belső megtart!” – szokták volt mondani a bölcsek, s ez igaz az olvasó-könyv kapcsolatrendszerre is. Sofi Oksanen finn-észt író Tisztogatás című kötete rendkívül erős borítóval jelent meg, egyszerűen képtelenség rá nem felfigyelni. A természetben a rózsaszín-fekete és sárga-fekete színkombináció rendszerint a veszélyt jelzi, s ez a könyv a kanárisárga alapon sötétlő fekete dögléggyel és lila szöveggel maga a fenyegetés, amelyet távolról is könnyű kiszúrni.

A hangyák egészen különleges állatok. Mindenhol ott vannak (a könyvből megtudtam, hogy csak a sarkvidékeken nem él hangya), a konyhakertben bosszantanak, megjelennek a házban is, a mesékben pedig a szorgalom mintaképei. Mégis meglehetősen keveset tudunk róluk, és ha nem egy olyan szakértő kalauzol el a hangyák világába, mint Csősz Sándor, akkor a viselkedésüket sem leszünk képesek megérteni, hiszen szinte biztos, hogy rossz szemszögből közelítünk hozzájuk. A földi idegenek kifejezés több mint találó.

Victor LaValle mondható thriller, krimi vagy akár horror írónak is, de talán még jobb megfejtés a mágikus-realizmus. Bár ennek végül is nincs nagy jelentősége, a lényeg, hogy egyedi hangon és gördülékenyen ír nem hétköznapi sztorikat, és ami a legfontosabb, jól ismeri a modern embert kívül-belül. És az ide vezető utat. Merthogy modern alatt most az elmúlt száz évet értjük, két magyarul megjelent könyve közül a Fekete Tom balladája (2017, Fumax) című az ezerkilencszázhúszas években játszódik, míg a Bölcsőrablók (2019, Fumax) napjainkban.

Elina Hirvonen korunk legnagyobb és legégetőbb problémáját választotta regénye témájául, vagyis a klímakatasztrófát, illetve az ezzel járó érzelmi állapotokat: klímafélelem, klímadepresszió, klímagyász – avagy, hogyan éli meg mindezt egy magányos, magába forduló, problémás fiatal férfi.

Az már eleve nem jelenthet túl sok jót, ha egy könyvet a hátlapján úgy hirdetnek: „Friss vér minden oldalon”. Mármint túl sok jót az olvasóra nézve. A szűk horizontú horrorirodalom él és virul, és folyik és spriccel és bűzlik, és mindenféle gusztustalan testnedveket ereszt.

Sorsfordítók a magyar történelemben címmel könyvsorozat látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Szerzői a kor avatott szakértői, vékony kötetekben rajzolják meg az adott korszak arcélét. Az egyes periódusok jeles államférfiúinak tevékenysége jelöli ki az epocha vezérfonalát (nem kronológiai a sorrend, hanem a művekhez való hozzáférés alapján történik a válogatás), a többit folyamatosan ismertetem.

Don Winslow A határ megjelenése előtt azt nyilatkozta, hogy A kartell után ő maga is azt hitte, végzett ezzel a témával, és többé nem fog visszatérni a drogok ellen vívott háborúhoz. Aztán rájött, hogy még rengeteg sztori van, amit el kell, meséljen, így született meg a harmadik kötet. A Kartell-trilógia befejező része olyan, amilyet a rajongók csak a legmerészebb álmaikban remélhettek. Sokkoló. Brutális. Kegyetlen.