Biológusként végzett az ELTE Természettudományi Karán, ám úgy tudom, előtte antropológusnak készült. Hogyan lett végül az emberi élettan helyett az állati‒növényi élettan tudósa? Sohasem bánta meg ezt a – kényszerű – „váltást”? Egyáltalán irányváltás-e ez, vagy egy nagyobb és teljesebb rálátás a legszélesebb értelemben vett „életre”?

Történetem ott kezdődik, hogy Győr gyönyörű műemlék belvárosában, a Köztársaság, ma Bécsi kapu téren nevelkedtem, a Káptalandomb tövében. Akkoriban a Püspökvár környéke nagyon vadregényes hely volt, sokat játszottunk ott a barátaimmal. Az 1970-es évek elején folyt a Székesegyház román kori alapjainak régészeti feltárása, és én sokat ácsorogtam a kerítésnél, bámulva a kutatóárkokat. Szüleim nagyon művelt, érdeklődő emberek voltak, és otthon nemcsak szeretetteli légkör, hanem rengeteg történelmi könyv vett körül. Így amikor a pályaválasztásra került sor, a régészet és a biológia között vacilláltam, végül a biológia győzött. Az ELTE biológus szakára járva azonban úgy gondoltam, hogyha történeti antropológus leszek, és régészek mellett fogok dolgozni, az mindkét érdeklődésem kielégíti majd. Szakdolgozatom Aquincum római kori katonai temetője ásatag csontleleteinek antropológiai vizsgálatáról szólt.

De Isten mást tervezett velem, ajtókat zárt be és másokat nyitott ki. Végzésem évében, 1982-ben vezették be a múzeumokban a létszámstopot, így nem kaptam meg a beígért antropológus állást. Kénytelen-kelletlen kerültem a Természettudományi Múzeum Növénytani Osztályára, ahol beleszerettem a botanikába, amit tanultam ugyan az egyetemen, de addig nem figyeltem fel rá. Ma már tudom, milyen igaza van Carl Linnének, a 18. század nagy természettudósának, aki úgy nevezi a botanikát, hogy szeretetre méltó tudomány, „Scientia amabilis”. Itt ismerkedtem meg férjemmel, Kósa Gézával, a vácrátóti Botanikus Kert akkori vezetőjével, így azóta e csodálatos kertben dolgozom és itt is élek.

Hozzáteszem, jelenlegi munkáim során előbukkan régi érdeklődésem; akár a növények, akár a kertek kultúrtörténetéről írok, sokat bújom a régészeti irodalmat, az ókori és középkori kultúrtörténetet és művészettörténetet tárgyaló szakirodalmat. Mára szépen összefonódtak a szálak.

Engedje meg, hogy most én váltsak némileg irányt a kérdésemmel: családja milyen módon kapcsolódik Madách Imre egykori feleségéhez, a tragikus sorsú – szintén – Fráter Erzsébethez?

A bihari, érmelléki eredetű történelmi Fráter családba tartozunk mindketten. A jól dokumentált családfán közös ősünk II. István huszti várkapitány volt, aki 1703-ban halt meg. Az ő egyik fiának, Györgynek a leszármazottja Fráter Erzsébet, a másik fiának, Ferencnek a leszármazottja pedig az én vonalam. Dédapám még Nagyváradon, nagy Bihar megyében, nagyapám már Berettyóújfalun, csonka Biharban élt, ám a történelmi viharok, háborús megpróbáltatások Édesapámat a Dunántúlra sodorták. Itt ismerkedett meg Édesanyámmal, így én már Győrben nőttem fel, és mint említettem, a Belvárosban laktunk, a Radnóti Miklós Általános Iskolába jártam, majd a Révai Miklós Gimnáziumban érettségiztem.

Több kontinensen is megfordult már, az ázsiai országokban például a botanikus kerteken kívül természetvédelmi területeket, mezőgazdasági termelőket, piacokat szintén felkeresett. Összefoglalva, mintegy konklúziókat levonva, tapasztalatokat számba véve alapvetően hogyan lehet megfogalmazni az ember és a természet viszonyát ebben a csúcsmodern korban, a 21. században?

Elsősorban ázsiai, afrikai tapasztalataim alapján mondhatom, hogy az eredeti természeti környezetet ma már csak nehezen megközelíthető, kis foltokban találhatjuk a Földön. Emlékszem, amikor 15 évvel ezelőtt Kínába készültünk, Szecsuánba, a nagy panda rezervátumairól híres Wolong-hegységbe, és nézegettem e távoli ország térképét, úgy gondoltam, hogy olyan hegyvidékre megyünk, ahol a madár sem jár. Ehelyett jó aszfaltút vezetett a rizsteraszokkal tagolt bambuszerdőkbe. Egyetlen olyan szegletét sem láttam a vidéknek, ahol ne tűnt volna fel valamilyen formában emberi tevékenység következményeképpen jelentkező tájseb.

Természetesen vannak olyan vidékek, ahol – hagyományos gazdálkodás lévén – valamiféle harmóniát tapasztalhatunk ember és környezete együttélésében. Most érkeztem haza egy hosszabb egyiptomi utazásról, és meglepve, örömmel láttam, hogy a sajnálatosan sok műanyag szeméttől eltekintve milyen organikus mezőgazdálkodás folyik mind a mai napig a Nílus völgyében, kisparcellás gazdálkodás, kézi aratás, szamaras kordék, vályogépületek, pálmalevél kerítések mindenütt. Persze ez is egy kultúrtáj, nyoma sincs az őshonos növényzetnek, ráadásul a lakosság túlnyomó része Egyiptomban is városokban él.

Nincsenek illúzióim. Mára már az egész Földön szembesülhetünk a természet pusztulásával, ami egyik jele az Istentől elszakadt emberiség egyre nyilvánvalóbb morális és egzisztenciális kiúttalanságának. A Föld és a környezet válságára adott egyéni válaszok a szívben dőlnek el! Vagy azt gondoljuk, hogy ténylegesen uralkodunk, hatalmunk, befolyásunk van az emberiség és a Föld jövőjére, a történelem menetére, ezért önhittek vagy cinikusak, reménytelenek leszünk, vagy elfogadjuk, hogy Isten a teremtője és ura a világnak, így a Földnek is. A zsidó-keresztyén világszemlélet szerint az ember része a természetnek, de lényegesen különbözik is tőle, egyedüli a teremtmények közül, aki szabad akarattal és lelkiismerettel rendelkezik, és cselekvésre képes. Felelősségünk és kötelességünk vitathatatlan! Ugyanakkor az ember természet feletti uralma nem korlátlan. Ez a világszemlélet látszólag ellentmondásosnak tűnik, számomra sziklaszilárd alap. Nem azt jelenti, hogy teljes megadással, ölbe tett kézzel kell várnunk a világ végét, ám megvéd a jövőtől való rettegéstől, az „ökoszorongástól”, és felelősségteljes viselkedésre, örömteli életre vezet.

2018-ban, a 18. Győri Könyvszalonon bemutatta talán legsikeresebb munkáját, A Biblia növényei című kötetet. Milyen felismeréseket adott önnek a Bibliában szereplő növények kutatása?

Keresztyénként rendszeresen olvasom a Bibliát, de nyilván nem rejthetem el biológus, botanikus érdeklődésemet. A Bibliát persze nem vizsgálgathatjuk és bírálgathatjuk úgy, mint egy természetismereti tanulmánykötetet, hiszen nem olyan céllal íródott, hanem azért, hogy megismerjük Istent, az ő tervét az emberrel és Jézus Krisztust. Ugyanakkor a változatos felszínű, mediterrán és szubtrópusi éghajlatú bibliai tájak földrajza, élővilága, az ókori szokások, a vadászat, a pásztorkodás, a mezőgazdálkodás és a táplálkozás rendkívül izgalmas témaként fel-felbukkan a Szentírásban. Ezek ismerete számomra nemcsak érdekes felfedezés, hanem jelentőségük, szimbólumrendszerük megismerése abban is segít, hogy minél jobban megértsük Isten nekünk szóló üzenetét.

Csak egy példát hozok fel erre. Egy különleges sivatagi cserje gyantája, a mirha az ókorban rendkívül értékes sebgyógyító, illatosító alapanyag volt. A mirhát összetörve és borral keverve bódító italt is készítettek belőle a kínokban szenvedő betegeknek. Ezt a kábító italt keresztre feszítése előtt Jézusnak is kínálták, ám Ő nem fogadta el. Ha nem tudjuk, mi az a mirhás bor, nem értjük a jelentőségét, hogy Jézus azért nem itta ezt meg, mert világos tudattal akarta elfogadni a szenvedést, mely értünk hozott áldozat volt.

Az idei, 23. Győri Könyvszalonra Szép magyar kertek – Botanikus kertek, arborétumok, kastélykertek című – a sajnálatos módon már elhunyt Kósa Gézával közösen írt – kötetével érkezik. Szakmai, tudományos szempontból milyen értéket képviselnek hazai botanikus kertjeink, illetve a kastélykertjeinkben megtalálható élővilágok?

A kertek hallatlan jelentőségűek. Nemcsak a növények révén, hanem önmagukban is, mind küllemükben és stílusukban, mind funkciójukban híven képviselik azt a sokféleséget, „biodiverzitást”, ami nemcsak az élővilágot, hanem az emberi kultúrát is jellemzi. A gazdasági célú kertek mellett jelentős szerepet betöltő díszkertek azon túl, hogy békességgel és szépséggel ajándékoznak meg minket, az emberi alkotószellem, a művészet, a kultúra, a vallás és a filozófia, általában a világról való gondolkodás változásának leképződései.

A kertek minden hivalkodás nélkül, mondhatni csendben magukban hordozzák születésük körülményeit, egy ország vagy család sajátos történetét, sorsuk a történelmi kortól, a politikai és anyagi helyzettől és a gondos, nehéz időkben is kitartó, jó gazdától függ. Titkukat azonban nem adják könnyen, csend, szívbéli odafigyelés kell és némi ismeret is.

Férjemmel, Kósa Gézával még 2005-ben írtuk meg a könyv első változatát, hogy kedvet csinálunk a kertlátogatásokhoz. Az elmúlt években ezt én átdolgoztam, kibővítettem, 47 helyett 71 hazai kertet bemutatva, újra bejártam, és ismét végigfényképeztem őket. Úgy éreztem, dokumentálni kell a változásokat, akár pozitív, akár negatív előjelűek. Egy kert ugyanis nem statikus alkotás, mint egy épület, hanem gyors ütemben változik, hisz a növények fejlődnek, majd elpusztulnak, mindeközben dinamikusan válaszolnak a környezet, az éghajlat változásaira. Ezért egy kert értékelésénél nemcsak a „most” számít, bekerültek a könyvbe olyan kertek is, melyek jelenleg a gazdátlanság jeleit mutatják, ám a remény mindig ott van egy jövőbeli felvirágzásra.

Hogyan lehet megfogalmazni a tájépítészetet a laikusok előtt, valamint mekkora jelentőségük vagy szerepük van manapság ezeknek a kerteknek ebben az interdiszciplinaritásra épülő szakmában?

Ahogy korábban említettem, ma már az emberiség nem a „természetben” él, hanem épített tájban, átalakított környezetben, s hogy ezt miképpen teszi, az az ő felelőssége, és következményeit magának kell elviselnie. A 21. század talán legnagyobb kihívása természeti környezetünk megőrzése. Ebben töltenek be felbecsülhetetlen szerepet az élőnövény-gyűjtemények, botanikus kertek mint tudományos műhelyek, génalap tartalékok, oktatást, közművelődést segítő közgyűjtemények és pihenésre nyitva álló kertek. Kulcsszerepük van a biológiai sokféleség megőrzésében, a természetvédelem számos ágában, a veszélyeztetett fajok megőrzésében és felszaporításában. E több évszázados múltú botanikai műhelyek, tudásközpontok nélkülözhetetlen hátteret biztosítnak a botanikai, kertészeti, környezetvédelmi, gyógynövénytani kutatásokhoz.

A covid-járvány óta népszerűbbek lettek a történeti kertek, botanikus kertek, arborétumok. Elsősorban rekreációs célból jönnek a vendégek a csend és spirituális nyugalom színhelyére, de sokan kifejezetten a növények iránti érdeklődésüket, sőt rajongásukat fejezik ki látogatásukkal. Ezzel minket, ott dolgozó szakembereket is lelkesítenek. Szükség is van e kertek megbecsülésére, hisz pótolhatatlan szerepet töltenek be nemcsak Földünk élővilágának megőrzésében, hanem a környezettudatos gondolkodás és felelős magatartás formálásában szintén.

Fráter Erzsébettel és Szép magyar kertek – Botanikus kertek, arborétumok, kastélykertek című kötetével a 23. Győri Könyvszalonon 2024. november 16-án, szombaton, 15 órakor találkozhatnak az érdeklődők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvénytermében.

Szilvási Krisztián
Fotó: Kósa Emese