Kr.e. 480-ban Hellaszt hatalmas volumenű perzsa támadás érte, amely látszólag megállíthatatlanul haladt végig az Égei-tenger partján, majd Thesszálián keresztül nyomult az ellenálló poliszok ellen. A hellén szövetség vezetése Spártára hárult, amely vitán felül a legerősebb hatalomnak számított a görög városállamok között. A peloponnészoszi katonaállam már 100 éve uralta a csatamezőket, melyet elsősorban kiváló kiképzési rendszerüknek és fegyelmezettségüknek köszönhettek. Lakedaimónt (a spártai állam neve ez volt valójában) két egyenrangú, magukat Héraklésztől származtató király vezette, ám hatalmukat erősen korlátozta a vének tanácsa és a népgyűlés által választott ötfős ephoroszi testület. A királyok elsősorban hadvezérek voltak, s mikor a perzsa veszély egyértelmű lett, az egyik királyt, Leónidaszt rendelték ki ellenük. A spártai uralkodóknak hagyományosan 300 fős testőrség állt rendelkezésére, s ezekkel indult el, hogy útját állja a modern történészek által százezresre, az ókori írók által milliósra taksált ellenség feltartóztatására.

Hogy miért csak ennyi embert vitt magával, az spekulációk kincsesbányája, hiszen egy évvel később Plataianál Spárta 10 ezer nehézfegyverzetű és 35 ezer könnyűfegyverzetű katonát állított ki. Felmerült, hogy Leónidasz eleve meghalni indult, hogy így mentse meg hazáját, ugyanis egy jóslat szerint egy királynak kell meghalni, vagy Spárta pusztul el. Egy másik lehetőség, hogy a perzsák úgy időzítették átkelésüket a kulcsfontosságú Thermopülai-szoroson, hogy olyankor érjenek oda, mikor a spártaiak vallási okokból nem küldhetnek sereget ellenük. Ekkor voltak ugyanis az olümpiai játékok, amelyek rendezése során a görög világban szent béke kellett, hogy legyen. Pusztán találgathatunk. Mindenesetre mikor a szorosba értek a hellén csapatok, az már lényegesen nagyobb volt, mintegy 7000 főt tett ki. Legfontosabb forrásunk, Hérodotosz szerint 300 spártai, 500-500 tegeai és mantineiai, 120 orkhomenoszi, 1000 egyéb arkadiai, 400 korinthoszi, 200 phliuszi, 80 mükénéi érkezett a Peloponnészoszi-félszigetről, amelyhez 700 theszpiai és 400 thébai, 1000 phókiszi, valamint az összes opuszi lokriszi hoplita csatlakozott. Meg kell jegyezni, hogy görög szinten ez a 7000 hoplita igen komoly haderőnek számított!

Leónidasz parancsára Thermopülaihoz érve a hellén sereg erődítési munkálatokba kezdett, sáncot húzott, kijavította az ősi idők óta ott lévő falat, majd elfoglalta állásait az egy helyen mindössze egyetlen kocsi szélességű szorosban. Xerxész akhaimenida perzsa uralkodó érkezésekor már készen álltak, s a perzsa felderítők azt a hírt hozták a nagykirálynak, hogy a spártai harcosok a hajukat fésülik és testedzéseket végeznek. Xerxész táborában egy korábbi elűzött spártai király élt, aki elmagyarázta a perzsa királynak, hogy ez a spártaiaknál azt jelenti, hogy halálra készülődnek. Ugyanis a spártaiak kicsinosították magukat, hogy jól nézzenek ki, mikor meghalnak. Egyes perzsa vezetők ezen csak mosolyogtak, hiszen reménytelenül kicsinek tűnt a görög sereg. (Nagyját a szoros miatt nem láthatták, így a ténylegesnél is kevesebbre becsülték).

Az első napon kiderült, hogy tévedtek. Négynapi várakozás után, miután kiderült, hogy a maroknyi spártai ténylegesen harcolni fog, s nem vonul el, megindult a támadás. A méd és kissziai perzsa segédcsapatokat a vörös tunikát viselő spártaiak halomra gyilkolták. A bronzvértet és -sisakot viselő, s emellett bronzzal bevont pajzzsal és hosszú döfőlándzsával harcoló görögök számára nem volt ellenfél kézitusában a lényegesen könnyebb felszereléssel bíró ellenség. A nyílzáporok ugyan félelmetesek voltak, de a fal, amely mögé behúzódhattak, valamint a hoplonnak nevezett 1 méter átmérőjű kerek pajzs komoly védelmet nyújtott. Itt jegyeznénk meg, hogy a filmmel ellentétben a spártaiak mindig páncélozottan harcoltak, sőt egyszer, mikor Spártát megtámadták, s az egyik ifjú meztelenül segített visszaverni az ellenséget, azt meg is büntették, mondván, feleslegesen kockáztatta a spártai állam tulajdonát, azaz saját magát!!! Emellett egyébként a filmben nagyon látványos vörös köpenyt sem használták csatában, mert csak akadályozta volna a mozgást. A spártaiak vértjük alatt azonban vörös khitónnak nevezett tunikaszerű ruhát hordtak, amely azért volt piros, hogy az ellenség ne lássa, ha egy spártai vérzik...

Perzsa halhatatlanok - a berlini Pergamonmuseumban

A csata a következő nap is hasonlóan zajlott, igaz, most már a perzsák elit egységét, a perzsa királyok halhatatlanoknak (a képen fent) nevezett 10 ezer fős testőrségét kaszabolták Leónidaszék halomra. A spártaiak ésszel harcoltak, volt, hogy látszólag megfutottak, s az őket üldözőket csapdába csalva bekerítették, majd megsemmisítették. Xerxész csaknem szívinfarktust kapott, annyira aggódott seregéért, állítólag háromszor is felugrott trónszékéről.

A második napot követően azonban egy ismeretlen görög, a maliszi Epialtész jelentkezett, aki vállalta, hogy a hegyeken keresztül a spártai állások mögé tudja vezetni a perzsa sereg egyik részét, s így bekeríthetik a spártaiakat. Az éjszaka során egy válogatott perzsa seregrésszel csakugyan sikerült egy ösvényen a manőver. A görögök tudtak az ösvény létezéséről, de az ott őrködő phókisziak nem tudták megállítani a támadókat, s egy hegycsúcsra menekültek, miután jelezték Leónidasz felé a bajt. A hellén sereg ugyan el tudott volna vonulni, de Leónidasz úgy döntött, példát mutat önfeláldozásból, és saját embereivel fedezi a többiek visszavonulását. A 300 spártai mellett csak a theszpiaiak maradtak (önként) és a thébaiak (kényszerből, mert úgy vélték, átállnának a perzsákhoz), a többieket Leónidasz hazaküldte.

Jacques-Louis David: Leónidasz Thermopülainál

Augusztus 13-án (el kell mondani, hogy dátumaink nem fixek a csata esetében, de mi maradunk az augusztus 11-i csatakezdetnél) Leónidasz emberei, értesülve a bekerítő oszlop közeledéséről, maguk vonultak előre a perzsák tábora felé, hogy minél több ellenséget tudjanak még levágni a biztos halál előtt. Mivel az Epialtész kalauzolta csoport késett, a perzsa veszteségek kezdetben nagyok voltak. A harcok során sok spártai már eltört dárdával harcolt, így rövid kardjaikkal tusakodtak tovább, míg egytől egyig el nem estek. A perzsa invázió folytatódott, és csak egy évvel később, Plataianál sikerült végleg megtörni a perzsák európai uralmát, mely csatában már hatalmas, egyesített görög sereg vonult fel Spárta vezetésével.

A csatát a legenda (több verzió forgott közszájon már az ókorban is) szerint csak egyetlen spártai élte túl, akit betegsége miatt korábban hazaküldött Leónidasz. Arisztodémoszt otthon emiatt megvetés érte, amit a plataiai csatában nagyjából sikerült is lemosnia. Szándékosan kereste ekkor a halált, mely végül el is érte. Jellemző azonban, hogy otthon ezért sem kapott nagy tiszteletet, mondván, nem okosan, hanem őrült módjára harcolt, míg többi bajtársa óvta saját életét, azaz a spártai állam állam tulajdonát...

Anekdoták Spártából

A spártai harcosok hősiességéről már a kortársak között is legendák születtek, magam is egyszer több mint ötven apró anekdotát szedtem össze. Néhányat talán itt is megoszthatok, csak hogy ne bornírt filmekből ismerjük meg a lakedaimóniakat, s mert jelzi, hogy ez a komornak hitt katonaállam igencsak humoros polgárokkal bírt.

Agisz spártai király, mikor hírnök érkezett, hogy az ellenség száma hatalmas, csak ennyit válaszolt: „Ember, a spártaiakat nem az érdekli, mennyi az ellenség, hanem az, hogy hol van”.

Mikor egy szónok azt állította, hogy a beszéd a legfontosabb dolog a világon, Agisz király megjegyezte: „Ezek szerint amikor hallgatsz, te vagy a legkevésbé fontos dolog a világon”.

A spártai Démaratosztól jegyezték fel, hogy mikor egy kellemetlen ember örökösen alkalmatlan időben feltett kérdésekkel gyötörte, és többször megkérdezte tőle, ki a legkiválóbb ember Spártában, ezt felelte neki: „Aki legkevésbé hasonlít rád”.

Mondják, hogy a két nép vitézségéről vitázva egy athéni így dicsekedett: „Mi gyakran elűztünk titeket Athénból!”. Mire a spártai Antalkidasz így vágott vissza: „De mi titeket soha Spártából”. Tudniillik, sohasem jutottak el addig…

Pauszaniasz spártai királyt meglátogatta egy orvos, és ezt mondta neki: „Megöregedtél”. Mire az uralkodó így vágott vissza: „Szerencsére. De csak azért, mert sosem voltál az orvosom”.

Mikor Pauszaniasz, a híres hadvezér meglátta az elfoglalt perzsa táborban lévő óriási értékeket, csak ennyit tudott mondani: „Hát ezek a dolgok többet érnek, mint akik összegyűjtötték őket”.

Mikor a spártai Nikandroszt valaki meglátogatta, és elmesélte, hogy Argoszban (Spárta hagyományos ellensége) csak rosszat beszélnek róla, megnyugodva hátradőlt: „Helyes, mert ha egyszer jót mondanának rólam, akkor megfizetnének”.

Menekratész orvos, akit néhány nagy sikerű gyógyításáért a Zeusz melléknévvel tiszteltek meg, büszkén használta ezt, sőt elkapatottságában odáig ment, hogy Agészilaosz spártai királyhoz intézett levelét így kezdte: „Menekratész Zeusz Agészilaosz királynak jó egészséget kíván”. Erre a király a következő választ küldte: „Agészilaosz király Menekratésznak gyógyulást kíván”.

Spártai katona, asszony és hivatalnok

De a spártai nők sem maradtak el tőlük:

Mikor egy spártai asszony a város határán várta a hírt a csatáról, egy érkező mondta, hogy a fia elesett az ütközetben. Mire ezt válaszolta: „Nem ez érdekel, hanem az, hogy győztünk-e vagy sem!”.

Mikor egy ión nő spártai barátnőjének megmutatta büszkeségét, egy gyönyörű szőttest, a spártai asszony behívta négy fiát, és így szólt: „Egy becsületes nő velük foglalkozik és büszkélkedik, nem holmi szőttessel”.

Egy spártai nő hallotta, hogy fiának tartozásai vannak becstelen alakok felé, mire egy levelet küldött neki, amiben ez állt: „Vagy szabadulj mag az adósságodtól, vagy szabadulj meg az életedtől!”.

Mikor egy spártai nőt rabszolgaként eladásra kínáltak, egy vevő megkérdezte, hogyan tudná boldoggá tenni, csupán ennyit mondott: „Ne vegyél meg”.

Mikor Gorgó hercegnő (aki később egyébként éppen Leónidasz felesége lett) kicsi volt, és látta, hogy egyik külföldinek a szolgái kötik be a cipőjét, megkérdezte apját: „Apa, ennek az embernek nincs keze?!”.

És a személyes kedvencem, mert gyönyörűen fájdalmas:

Mikor egy spártai férfi a csatában olyan súlyosan megsérült, hogy csak négykézláb volt képes közlekedni, elkeseredett, mondván, milyen nevetségessé vált, és mindenki nevet rajta, amikor kimegy az utcára. Az anyja odament hozzá, átölelte, és így szólt: „De mennyivel nagyobb öröm fakad számomra abból, hogy bátor voltál, amikor kellett, mint nekik abból a pár perces nevetésből”.

This is Sparta!

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Bp.: Osiris, 2004.; rubicon.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép.