Legelőbb azt vesszük észre, hogy nagy valószínűséggel öntöttvasból van, erre enged következtetni a nagy falvastagsága és a felfüggesztésének vaskossága is. Míg a manapság is a marhacsordákat legeltetők által használt ilyen eszközök milliméter vékony vas- vagy acéllemezből vannak hajlítva, rézzel forrasztva vagy szegecselve. Aztán belenézve „kolompunkba”, nem látszik az a kis fül, kampó sem, amire a régen volt pannóniai ember felakaszthatta volna a kolomp nyelvét, ami nélkül nem képes hangot kiadni a marha nyakába kötött eszköz. Meg aztán, ha jobban belegondolunk, hát milyen hangja is lehetett egy vastag falú öntöttvas kolompnak? Olyan biztos nem, amivel ellátta volna a feladatát, a csorda egyben tartását, az elkóborolt állatok helyzetének „jelentését”.

Mert erre szolgál jelen pillanatban is a kolomp az állattartó népeknél Afrikától kezdve Amerikán és Európán át Ázsiáig, hogy a jelentős szarvasmarha állománnyal rendelkező Ausztráliát ki ne hagyjam. Ahogy Magyarországon is, előállítása leginkább kézművesmunka, felénk a falusi kovácsok vagy a rezes cigányok voltak a készítői. Utóbbiak batyuba köthető szerszámkészletükkel járták az országot, és megrendelés esetén ott helyben állították elő a földön kuporogva, kalapálva, rézzel forrasztva a jellegzetesen tompa hangon kongó „hangszert”. Aminek kistestvére a csengő, a nagy pedig a harang, de ez most nem érdekes. Inkább gondolkodjunk el azon, hogy nem inkább egy furcsán korrodálódó mérlegsúlyt, vagy éppen egy pannóniai szövőszék tartozékát forgatjuk és nagyítjuk kedvünkre most honlapunkon?

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu