Buda bevétele után Görgei mielőbb szeretett volna az osztrák fősereg végleges megsemmisítésére sietni (az ugyanis az egymás utáni vereségek ellenére alapvetően intakt maradt), ám ennek számos akadálya volt. A fősereg feltöltése akadozott, a kormány szándéka, hogy ismét Budapestre tegye át a székhelyét, nem javított a helyzeten, mert a pénznyomtatást és haditermelést megakasztotta a költözködés. A zászlóaljak létszáma leapadt a másfél hónapos hadjárat során, utánpótlás és új egységek alig érkeztek. A tüzérség Komárom áprilisi felszabadításakor már gyakorlatilag kifogyott a munícióból, és a katonák egyenruháit, bakancsait is megviselte az állandó táborozás. Ezeket pótolni kellett volna. Sajnos Kossuth áprilistól részben kiadta kezéből a hadseregszervezés problémáját, és politikai csatározásokkal foglalkozott, mintha a háború már véget is ért volna. Ráadásul a nagyon agilis és hatalmas munkabírású államférfi a kormányzóelnöki posztra cserélve az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöki tisztét, névelegesen ugyan nagyobb hatalmat kapott, valójában azonban szerepe csökkent, hiszen maga mellé kellett vennie Szemere Bertalant miniszterelnökként. Szemere kormánya – bár az államformát hivatalosan nem változtatta / változtathatta meg – nyíltan forradalmi és republikánus kormánynak deklarálta magát, ami nemzetközi szinten nem segítette a magyar ügyet, ráadásul a hadsereg sok vezetőjét (Görgei, Damjanich, Pöltenberg, Leiningen, hogy csak néhány ismert nevet említsek) maga ellen fordította, hiszen azok eddig a magyar királyért harcoltak. Görgeiben kifejezetten disszonanciát keltett, hiszen hadügyminiszter lett egy olyan kormányban, amelynek elveivel nem értett egyet, ám a harc sikere érdekében elfogadta a posztot.

Görgei Artúr és vezérkari főnöke, Bayer József egy komplikált hadműveleti tervet dolgozott ki az osztrák erők megtámadására a Vág folyó mentén június közepére. Míg a magyar főerőknek (I., II., III., VIII. hadtestek) itt kellett sikert aratni, addig a bal szárnyon, a Duna jobb partján Pöltenberg Ernő VII. hadtestének (központja Győrben) és Kmety György (a képen) 15. önálló hadosztályának kellett tartani a Rába vonalát. A bátor, tehetséges és ambiciózus Kmety György ezredes Székesfehérváron, majd Veszprémnél álló hadosztályát elvileg hadtestté akarták gyarapítani, ám erre nem kerülhetett sor már, s előrevonták Pápa felé, fedezni a magyar hadsereg szélső bal szárnyát. Győr környékén június 7-től megélénkültek az összecsapások, Pöltenberg huszárai Öttevénynél, Abdánál, majd Győrzámolynál verekedtek nap mint nap az ellenséggel. Bayer Kmetyt Marcaltőhöz rendelte folyóvédelemre, ám 12-én oda megérkezve az ezredes egy kémjelentés miatt a Csornán álló császári erők megtámadását határozta el június 13-ra.

Ennek oka a következő. Csornára június 8-án vonult be Franz Wyss vezérőrnagy dandárjának nagyobbik fele, ám igen komoly balszerencséje volt. A tábornok egyik főtisztjét, Zessner ezredest Bogyoszlónál körülvették a magyar huszárok, majd védekezés közben levágták. Az ezredesnél ott volt a Wyss-dandár következő napokra szóló pontos menetelési rendje (diszpozíciója). Ez került Kmety kezébe, s határozta el a Csornánál elszigetelten álló féldandár (Wyss dandárjának másik fele Kapuváron összpontosult) megtámadását, mely sajátjánál lényegesen gyengébb erőkből állt. Franz Wyss Csornán 2 és 1/3 zászlóalj gyalogsággal, 4 század lovassal (dzsidások), 1 üteg (6 löveg) tüzérséggel és 1/3 üteg röppentyűvel (2 állvány) rendelkezett, azaz nagyjából 2700 fővel. Kmety Marcaltőről 5 és 1/2 zászlóaljjal, 8 század huszárral, 2 üteggel (15 ágyú és tarack), valamint két állvány röppentyűvel (ez a rakétafegyverek korai formája) vonult ki, ami 5000 főt tett ki. A magyar parancsnok tehát csaknem kétszeres túlerővel rendelkezett, amennyiben képes olyan gyorsan győzni, hogy az öt óra menettávolságra lévő osztrák dandár másik fele ne érjen időben Csornára. Amennyiben Kmety hadmozdulata nem lepleződik le korán, ez igen valószínűnek tűnt, így a merész terv nagyon is racionális és ésszerű kockázatvállaláson alapult.

Kmety délről, Szilsárkány felől érkezve három irányból vonult fel Csorna ellen, félhold alakban körbekerítve azt. Egy csoport Farádon át elvágta a kapuvári féldandárral Wyss összeköttetését, Szilsárkányból a főerők vonultak a település felé, míg keletről Kónyon át nyomult előre egy különítmény. Hajnaltól már állandóak voltak a Csornát körülvevő falvakban a kisebb összetűzések az osztrák járőrök és a magyarok között, de a megkerülő hadművelet sikert ért. Wyss igyekezett megszervezni a mezőváros védelmét, és csapatait szétosztotta a település bejáratai között, bár a kikülönítések miatt még az elvileg rendelkezésére álló erőket sem tudta mind bevetni. Két ágyúját Kapuvárra, kettőt a Szilsárkányra vezető út fedezetére rendelt, míg két röppentyűjét tartalékként a piactéren hagyta lovasságának felével. A gyalogszázadokat szintén a bejáratok mellé parancsolta, lovasságának másik fele pedig Kapuvárra nézett. A magyar hadosztály hajnali öt után támadta meg a szállásukról sokszor ruha nélkül kiszaladó, hirtelen riadóztatott és felállított osztrákokat. A település nyugati kapujánál, a kőfallal körülvett temetőben védekező osztrák gyalogság heves ellenállást tanúsított, és a Dzwonkowski százados vezette huszárszázadot is visszavetették az ellene rendelt dzsidások. A lengyel százados maga is elesett a kézitusában. Két század huszár megkísérelte elvágni a bősárkányi utat, de a császári ulánusok hősies harcban megakadályozták, ekkor esett el Münster huszárszázados. Mint kiderült, ez mentette meg a féldandárt a teljes megsemmisüléstől. A honvédek sikertelenségében nem kis szerepet játszhatott, hogy a magyar sereg 16 órai fárasztó menetelést követően bocsátkozott harcba.

Az ütközet végül a Szilsárkány felőli nyugati bejáratnál dőlt el a magyarok javára, ahol a szívósan előrenyomuló honvédek elűzték a Baden-gyalogezred két századát és az odarendelt két ágyút a mezőváros közepe felé. Wyss megpróbálta a két löveget újra harcba vinni, de a magyar tüzérek pontos lövései miatt képtelenek voltak állást foglalni. Az itteni osztrák csapatok a piac- vagy főtér (a mai Szent István tér) felé vonultak vissza. A honvédek betörése a többi ponton is hátrálásra bírta a még ellenálló császáriakat, hiszen egyetlen visszavonulási útvonaluk (Bősárkány) elzárása fenyegette őket. Wyss reggeli 8 után elrendelte a visszavonulást a városból, ahol még heves utcai harcok zajlottak. Ez nem lehetett túl rendezett, hiszen az egyes osztrák kötelékek nem egy tömbben voltak a városban, s egyesével igyekeztek elérni az északra vezető utat. Hogy az osztrák féldandár nagyrészt megmenekült, az annak volt köszönhető, hogy a korábban Bősárkánynál felégetett hidakat Wyss bölcsen helyrehozatta, s melyről a magyar vezetés nem tudott, így el sem vágta azt. Miután a császáriak átvonultak ezeken, elpusztították az átjárókat a bősárkányi lakosság ellenkezése dacára. A környéken bujkáló partizánok és a helyi ellenállás megtorlásaként az osztrákok 3 helyi lakost kivégeztek, majd 21-én Haynau parancsára a falut fel is égették.

Az ütközet (a „csata” szó használata szakmai szempontból indokolatlan, hiszen a hadtörténészek a főerők közötti összecsapást hívják csatának) nagy kérdőjele, hogy Wyss miként esett el, mert a források ebben nem egyértelműek. Valószínűsíthető, hogy miközben az ellenállást vezette, rövidlátása miatt túl közel került a honvédekhez, akik agyonlőtték. A bátor osztrák generális sírköve a mai napig megtekinthető a csornai temetőben. Az osztrák dandár 258 főt és 90 lovat veszített halottakban, sebesültekben és eltűntekben, míg Kmety vesztesége 271 embert tett ki. A szép győzelem után a magyar főparancsnokság a hadosztályparancsnokot visszarendelte a Rába mellé védelemre, mivel a magyar főerők támadása Zsigárdnál napokon belül megkezdődött.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. Sopron, 1999. csorna

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.