Milyen megélni azt, amikor kijön egy új lemez?

Mindenki nagyon izgul ilyenkor, mert bár tudom, hogy mindig ezt hallod, de ez a lemez tényleg olyan a zenekarnak, mint valami családi ügy. Mindannyian nagyon beleástuk magunkat a dalszerzésbe és a végleges verzióba is. Olyan ez az érzés, mintha totálisan kiütöttük volna magunkat, addig dolgoztunk rajta, amíg azt nem éreztük, hogy ez annyira jó, hogy azonnal ki kell adni.

Oké, megvan ez az érzés, ezek után mennyire idegőrlő, hogy attól a perctől kezdve még hónapokba telik, amíg eljut a rajongókhoz?

Jól látod, nagyon idegőrlő. Az albummal végeztünk februárban, ha jól emlékszem még február volt, amikor elkészült a végleges keverés. Azóta csak vártunk, ami nagyon izgalmas, hiszen a zenénk valójában onnantól kel életre, amikor eljut az emberekhez, meghallgatják, összeülnek a haverokkal és mi szólunk a háttérben, mennek valahova, vezetnek vagy bármit csinálnak, és közben a mi zenénket hallgatják. Aztán persze az is benne van az egész várakozásban, hogy annyira szeretnéd, hogy az emberek szeressék a lemezt. Azért csináljuk ezt a zenekart, mert imádjuk, de közben alig várjuk azt is, hogy élőben fellépjünk vele és visszajelzéseket kapjunk a rajongóktól, vagy az az érzés, mikor látod koncerten, hogy hányan érzik jól magukat és éneklik azokat a szövegeket olyan dallammal, amit te írtál. Azt hiszem, ez például egy olyan érzés, ami függőséget okoz, legalábbis nálam biztosan.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Téged alapvetően a Mofeta & Jerre hip-hop duóból lehet ismerni. Mégis hogyan került képbe a Mando Diao?

Ismertem Björn Dixgård énekest, akivel egyébként csak úgy „összehoztak”, mert ismerősök szerették volna, ha együtt írunk dalokat. És a kerítés annyira jól ment, hogy gyakorlatilag azonnal összejöttünk, és nagyon sokat dolgoztunk együtt. Aztán mikor Gustaf Norén kilépett a zenekarból, Björn megkérdezett, hogy csatlakoznék-e a 2015-ös nyári turnéhoz. Azonnal rávágtam, hogy megyek, aztán utána jöttem rá, hogy ez milyen meglepő is, hogy engem kérdezett meg.

Azonnal állandó tag lettél?

Szerintem nem igazán volt más választásom. Mikor Gustaf kilépett a zenekarból, akkor a nyári turnét is otthagyta, a többiek meg ott álltak egy csomó lekötött koncerttel, a nevük ott volt a fesztiválok plakátjain, aláírt szerződések voltak, vagyis el tudom képzelni, hogy milyen rosszul érintette őket ez az egész. Aztán mikor Björn megkérdezett, hogy kisegíteném-e őket, szerintem első körben csak a nyári turnéra gondolt. Az első három koncert után viszont tök jól kijöttem a többiekkel, jól éreztük magunkat, és akkor meg is kérdeztek, hogy ugye én leszek az új tag? Lehet, korai volt, de remélem, nem bánták meg.

Mennyire volt rajtad nagy a nyomás a hirtelen beugrás és amiatt, hogy gyakorlatilag az egyik frontembert kellett helyettesítened?

Az elején nagyon naiv, gyerekes vagy mondjuk ki, hülye voltam, és csak az érdekelt, hogy mennyire jól érzem magam attól, hogy a színpadon zenélek. Aztán rájöttem, hogy nekem ennél sokkal nagyobb a feladatom, egy olyan embert kell pótolnom, aki a zenekarban rendkívül fontos szerepet töltött be, és akinek tisztelem is nagyon a munkásságát. De közben arra is rájöttem, hogy nekem megvan a saját stílusom, ahogyan zenélek, ahogy dalt írok, és nem is az a feladatom, hogy ugyanazt csináljam, mint ő. Inkább azon dolgozok, hogy a lehető legtöbbet segítsek a többieknek és a lehető legjobbat hozzam ki magamból, a zenekarból és a zenei ötleteimből. Tudom, hogy vannak olyan zenekarok, ahol kineveznek vagy kinevezi magát egy ember a főnöknek, és ő dönt mindenben, de mi nem ilyenek vagyunk. Nálunk demokrácia van, mindent együtt csinálunk, megosztjuk és megvitatjuk egymással a dolgokat, ami nekem mint viszonylagosan új fiúnak kifejezetten jólesik.

A hiphopos háttered mennyit tudott hozzáadni az új lemezhez? Vannak olyan részletek, amire azt mondanád, hogy ez egyértelműen a tiéd?

Talán, de nem is tudom. Mikor Björnnel találkoztam, elsősorban dalszerző voltam, de rengeteg produceri feladatot is elvállaltam. Mikor stúdióztunk, nem gondolkoztunk sokat azon, hogy milyen is legyen a lemez, hanem hagytuk, hogy a dolgok maguktól menjenek és egyszer csak azt mondjuk, hogy készen vagyunk. Ugyanakkor az egészen biztos, hogy hasznát vették a múltamnak, a stúdiós tapasztalataimnak, és ha most megnézed az első Mando Diao-albumot és az újat, akkor azért nagy különbséget fogsz tapasztalni a kettő között. Ott van például a Good Times, aminek az alapja elég hiphopos, de én mégsem mondanám azt, hogy ez hiphop, inkább azt mondanám, hogy ez a hátterem frissített a zenekaron és kicsit megújította azt.

A zenekar rendszeren állást foglal társadalmi kérdésekben is. Ezt miért tartjátok fontosnak, és mi az a kérdés, ami most a svéd társadalmat a leginkább foglalkoztatja?

Nem rendelkezünk annyi információval, legalábbis én úgy érzem, hogy nincs rálátásunk, hogy a fontos kérdések minden lehetséges aspektusát megismerjük. De elkerülhetetlen, hogy az, ami jelenleg történik a világban, ne legyen hatással rád, főleg, hogy a közelmúltban Stockholmot is elérték a terrorcselekmények. Ez persze, hogy hatással van rám is, és erre utal az album címe is, hogy a jó dolgokat keressük ebben a sötét világban is. Minden kontinensen, minden országban egy csomó rossz dolog történik, de szerintem művészként és zenészként az a feladatunk, hogy mi ne rosszat adjunk az embereknek, és azt a jó hangulatot, azt a pozitív életérzést, ami most a zenekart jellemzi, megosszuk mindenkivel.

Jöttök nyáron a Szigetre, mi nagyon büszkék vagyunk erre a fesztiválra, de kíváncsi vagyok, hogy ti mint zenekar, hogyan látjátok?

A többiek már voltak és meséltek arról, hogy milyen nagy ez a fesztivál, és mennyi minden más is van a koncerteken kívül. Én még sosem voltam, úgyhogy én is kíváncsi vagyok, bár most még csak arra tudok gondolni, hogy jó legyen a koncert. Nálam mindig csak az számít, hogy játszhassak és az emberek jól érezzék magukat.

Juhász Edina
Forrás: langologitarok.blog.hu