Az Erich von Manstein által kidolgozott Fall Gelb-nek (Sárga eset) vagy Sichelschnitt-nek (Sarlóvágás) elnevezett műveletet a német vezérkar főnöke, Halder túl kockázatosnak gondolta, de a kiváló német tábornok végül személyesen Hitlerhez fordulva, meggyőzte a Führert annak kivitelezhetőségéről. A Belgiumba betörő szövetségesek jobbszárnyára csapást mérő páncélos ékek olyan tehetséges vezetők alatt, mint Ervin Rommel, nagy iramban törtek előre, míg végül május 21-re kijutottak a La Manche-csatornához, kettévágva ezzel ellenfelük arcvonalát. A Franciaország északi szögletébe szorult brit-francia csapatokat ezzel bekerítették.

Mindamellett a németek is küszködtek nehézségekkel. Az Ardenneken való áttörés igencsak igénybe vette a motorizált hadosztályokat is. A közhiedelemmel ellentétben a német páncélosok 1940-ben elmaradtak az angol-francia tankoktól minőségben és számban egyaránt. Ellenben tudták, hogyan kell azokat hatékonyan felhasználni. A kéthetes harcban és menetben a járművek nagyobb része tönkrement vagy javításra szorult, ráadásul a menetoszlopok több száz kilométer hosszan nyúltak el (a történelem addigi legnagyobb forgalmi dugója is ehhez a hadművelethez köthető!), s a benzinutánpótlásban is voltak zavarok. Emellett a német előretörés bal szárnyát nem sikerült még kellőképpen biztosítani, s korábban egy hasonló helyzetben indított francia ellentámadás komoly zavart eredményezett már.

Hitler emellett nem kívánta Nagy-Britannia totális vereségét sem. Korábban is többször nyilatkozott, hogy a britek veresége nem lenne jó Németországnak, mivel annak gyarmatbirodalma szétesne, s akkor arra más veszélyes hatalmak (USA, Szovjetunió, Japán) tennék rá a kezüket. Ennek bizonyítéka, hogy a franciaországi hadjárat után többször is méltányos békét ajánlott a szigetországnak. Churchill azonban ebből nem kért, megteremtve ezzel Hitler legyőzésének lehetőségét (és egyben hosszabb távon elpusztította a Brit Birodalmat is). Ezen okok miatt Hitler május 24-én ideiglenesen leállította a Dunkerque városa elleni támadást, amely pedig a gyűrűbe szorult szövetségesek utolsó nagyobb kikötővárosa volt.

A páncélosok megállását a britek jól használták ki. Két nap alatt evakuációs tervek készültek, mely szerint minden rendelkezésre álló hajót Dunkerque-hez rendelve, megkezdik a brit és francia katonák kimenekítését onnan. Ehhez összevonták a tengereket még mindig uraló brit flottát, lefoglaltak minden arra alkalmas hajót a brit kikötőkben, de magánemberek segítségét is igénybe vették. Természetesen a Dinamónak elnevezett hadművelet sikeréhez biztosítani kellett a légi fedezetet a királyi légierő (RAF) részéről, valamint – elsősorban francia hadosztályok által – a frontvonalon ki kellett tartani. Mikor 26-án megkezdődött a tömeges kimenekítés, újraindult a német támadás is. Ugyanakkor a franciáknak hála, a város körüli védelmi vonal egyelőre kitartott, s Göring Luftwaffe-ja sem volt képes elérni a teljes légi fölényt, így a Dunkerque és a brit sziget között ingázó hajók megsemmisítését sem. Egy hét alatt a brit tengerészet (mellettük voltak francia és holland hajók is) hősiességének hála, 340 ezer katonát sikerült Nagy-Britanniába menekíteni, akik közül 140 ezren voltak franciák.

A brit siker jelentős volt, hiszen a megmentett 200 ezer brit később fontos szerepet játszott a háború egyes hadszínterein, ugyanakkor katonai szempontból pillanatnyilag mit sem változtatott a német hadsereg elsöprő győzelmén, és Franciaország három héttel később megadta magát. A brit hadsereg elveszítette felszerelését, amely a francia tengerparton ragadt, hiszen azok elszállítására sem idő, sem kapacitás nem volt már. A kimenekített franciákat visszavitték az akkor még harcoló hazájukba, ahol hamarosan német fogságba estek vagy lefegyverezték őket. A dunkerque-i siker inkább a vereség minimalizálásnak sikere volt, és egyáltalán nem győzelem. 1940. júliusára szinte semmi nem utalt arra, hogy ezt a háborút nem Németország nyeri meg, Dunkerque-kel legfeljebb apró gyenge fénysugár jutott a könnytől terhes brit szemekbe.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: John Keegan: A második világháború. Bp. :Európa, 2008; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.