Stirling János lovászpatonai plébános kartonpapírra kasírozott fényképét nézem az adatbázisban. Róla csak annyit lehetett hirtelenjében kideríteni, hogy 1926-ban kapta meg a patonai plébánosságot, 1943-ban esperes lett, s 1954-ben bekövetkezett haláláig Patonán tevékenykedett. Mivel a Sokoró alatt elterülő Lovászpatona már a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozik, így minden bizonnyal a veszprémi várban található szemináriumban közvetlenül a Nagy Háború után végezte papi tanulmányait. Ezek után egészen biztosan káplánkodott néhány évet valahol. A szemináriumokból frissen kikerülő felszentelt papok általában egy-egy nagyobb egyházközségbe kerültek, ahol az idősebb plébános munkáját segítették, tehát a bennlakásos, minimum négy éves elméleti képzés után a gyakorlatban is megtanulták a „szakmát”. Az Isten szolgálatára elhivatást érzők ma is általában a gimnáziumi érettségi után kerülnek be valamelyik egyházmegyei szemináriumba. Ezekből 1920-tól 1950-ig 12 működött az országban, amihez még hozzá számíttatik a budapesti központi szeminárium. Rákosi megfelezte ezt a számot a hitélet elsorvasztásának a jegyében, arra számítva, ha megverik a pásztort, szétszéled a nyáj is. A régiesen mondva papneveldékben a lelki képzés mellett filozófiai, teológiai és egyházjogi tanulmányokat is folytattak a kispapok, akik a felszenteléssel kapták meg felsőfokú bizonyítványukat.

Hogy aztán a káplánkodás után felettesük, a megyéspüspök kinevezze őket egy-egy éppen megüresedő plébánia élére, határozatlan időre. Ahol aztán az élet sürejébe kerülve a vállukra vették az egyházközség minden gondját, baját, keresztjét. A liturgikus tevékenységek (misézés, litániák, szertartások, körmenetek, gyóntatás, stb.) mellett kiszolgáltatták a szentségeket: kereszteltek, eskettek és temettek, és mindezt adminisztrálták is a kereszt- és házasságlevelekkel, halotti bizonyítványokkal. (Ez utóbbiban fel kellett tüntetni a halál okát is, a papír így fontos népegészségügyi információkat is tartalmaz.) Mindezek mellett feladatuk volt a hitoktatás és az evangelizálás, az egyháztól eltávolodók és a hitetlenek jobb belátásra bírása. Aztán rendszeresen látogatták a családokat, lelki vigaszt nyújtottak a rászorulóknak, de anyagi lehetőségeikhez mérten segítették a szegényeket is. S ha már anyagiak, hát kezelniük kellett a plébánia javait is, ami általában szántókból, és alkalmas helyeken szőlőkből állt. Munkájukban a káplán mellett az egyházközségi képviselőtestület segítette őket, de természetesen számíthattak felettesükre, a püspökre is. Akinek manapság a 75 éves kort elérve kötelező beadni a lemondását, hogy ezt aztán az általában ne fogadja el.

Patonának 1805-től van önálló plébániája, és 1825-től mezővárosi rangja is néhány évtizedig. Jelenleg a csóti plébános, Horváth Tamás jár ide misézni, akinek összesen négy faluja van.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu