Egy falusi plébános
A falu elitjének tekintélyben talán a legmagasabban álló tagja volt a plébános. (Protestáns vidékeken a lelkész.) A falusi plébános a mai fogalmaink szerint egyetemet végzett ember volt már az újkorban, lelki és tanulmányi képzése a katolikusoknál a szemináriumokban történt. A felszentelés után általában egy plébános mellett káplánként szolgálta Istent és felebarátait néhány évig, majd önállósult, maga is egy megüresedett plébániát kapott.
Stirling János lovászpatonai plébános kartonpapírra kasírozott fényképét nézem az adatbázisban. Róla csak annyit lehetett hirtelenjében kideríteni, hogy 1926-ban kapta meg a patonai plébánosságot, 1943-ban esperes lett, s 1954-ben bekövetkezett haláláig Patonán tevékenykedett. Mivel a Sokoró alatt elterülő Lovászpatona már a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozik, így minden bizonnyal a veszprémi várban található szemináriumban közvetlenül a Nagy Háború után végezte papi tanulmányait. Ezek után egészen biztosan káplánkodott néhány évet valahol. A szemináriumokból frissen kikerülő felszentelt papok általában egy-egy nagyobb egyházközségbe kerültek, ahol az idősebb plébános munkáját segítették, tehát a bennlakásos, minimum négy éves elméleti képzés után a gyakorlatban is megtanulták a „szakmát”. Az Isten szolgálatára elhivatást érzők ma is általában a gimnáziumi érettségi után kerülnek be valamelyik egyházmegyei szemináriumba. Ezekből 1920-tól 1950-ig 12 működött az országban, amihez még hozzá számíttatik a budapesti központi szeminárium. Rákosi megfelezte ezt a számot a hitélet elsorvasztásának a jegyében, arra számítva, ha megverik a pásztort, szétszéled a nyáj is. A régiesen mondva papneveldékben a lelki képzés mellett filozófiai, teológiai és egyházjogi tanulmányokat is folytattak a kispapok, akik a felszenteléssel kapták meg felsőfokú bizonyítványukat.
Hogy aztán a káplánkodás után felettesük, a megyéspüspök kinevezze őket egy-egy éppen megüresedő plébánia élére, határozatlan időre. Ahol aztán az élet sürejébe kerülve a vállukra vették az egyházközség minden gondját, baját, keresztjét. A liturgikus tevékenységek (misézés, litániák, szertartások, körmenetek, gyóntatás, stb.) mellett kiszolgáltatták a szentségeket: kereszteltek, eskettek és temettek, és mindezt adminisztrálták is a kereszt- és házasságlevelekkel, halotti bizonyítványokkal. (Ez utóbbiban fel kellett tüntetni a halál okát is, a papír így fontos népegészségügyi információkat is tartalmaz.) Mindezek mellett feladatuk volt a hitoktatás és az evangelizálás, az egyháztól eltávolodók és a hitetlenek jobb belátásra bírása. Aztán rendszeresen látogatták a családokat, lelki vigaszt nyújtottak a rászorulóknak, de anyagi lehetőségeikhez mérten segítették a szegényeket is. S ha már anyagiak, hát kezelniük kellett a plébánia javait is, ami általában szántókból, és alkalmas helyeken szőlőkből állt. Munkájukban a káplán mellett az egyházközségi képviselőtestület segítette őket, de természetesen számíthattak felettesükre, a püspökre is. Akinek manapság a 75 éves kort elérve kötelező beadni a lemondását, hogy ezt aztán az általában ne fogadja el.
Patonának 1805-től van önálló plébániája, és 1825-től mezővárosi rangja is néhány évtizedig. Jelenleg a csóti plébános, Horváth Tamás jár ide misézni, akinek összesen négy faluja van.
Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu