Szárnyaló hangok a TMDK-n

SZE – Varga Tibor Zeneművészeti Intézet

November 19-én rendezték meg a Széchenyi István Egyetemen a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciát. A rendezvényen a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet is szerepelt. A zenészek és énekesek megmérettetése az egykori győri zsinagógában, az Egyetemi Hangversenyteremben zajlott.

A Műszaki, a Gazdaságtudományi valamint az Állam- és Jogtudományi karok mellett a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet is szerepelt a konferencián hat szekcióval (OTDK, Kamarazene, Szólóhangszerek és Klasszikus Ének, Fafúvós hangszerek, Vonós hangszerek, Rézfúvós és Ütőhangszerek Szekció). A győri zsinagóga kiváló akusztikájú épületében nagyszerű élményt nyújtottak a színvonalas produkciók. Elsőként Cserna Marianna kiforrott énektudását csodálhatta meg a zsűri és a hallgatóság. Éteri finomságú hangon szólalt meg Claude Debussy és J. S. Bach egy-egy szerzeménye, zongorán kísért Dr. Alszászy Gábor. Másodikként Drahos Evelin énekelt egy Liszt-, egy Brahms- és egy Dvořák dalt, zongorán kísért Gábor József. Ezúttal is csodásan szárnyaló hangok töltötték meg a zsinagógát. Mindkét előadás megmutatta, hogy egy dal mennyi mindent elmondhat az emberi érzelmek sokrétegű világáról. A két énekes Szabó Magdolna tanítványa.

Ezután Demény Teodóra, Várayné Szűts Katalin főiskolai docens tanítványának könnyed, tiszta, pontos zongorajátéka következett. Majd ismét egy zongorista, Koszorus Imola Dalma, Dr. Choi Insu, egyetemi docens növendéke, akinek fegyelmezett, erőteljes és mégis kifinomult előadásában Liszt Ferenc: XII. Magyar rapszódiáját hallhatták. A fiatal zongorista korát meghazudtoló magabiztossággal és kifejezőerővel nyúlt a nehéz darabhoz, amit a zsűri is értékelt, hiszen a Zeneművészeti Intézet képviseletében Imola lett a TMDK egyik győztese. A produkciókat hallgatva fényes jövő előtt álló tehetségeket láthatott a közönség, akiknek fejlődést biztosító, támogató és inspiráló hátteret nyújt a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet.

Az alkalmi „koncert” igazi zenei csemegéket kínált. A (sajnos) kis létszámú publikumot szemlélve önfeledt arcokat lehetett látni. A zene szépsége olyan táplálék, melyet jó lenne mindenkihez eljuttatni, lehetőleg mindennap. Ezt a szép feladatot tölthetik be a jövőben azok a fiatal zenészek, akik jelenleg az Intézet hallgatói.

És hogy ezt minél magasabb színvonalon tehessék, a Széchenyi István Egyetem motiválja és támogatja a tehetséges hallgatókat, s ezt segítik az olyan típusú megmérettetések is, mint például a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia (TMDK), amelynek hasznosságát minden korábban részt vevő egyetemista egyértelműen megerősítheti. (Bővebb információ a TMDK-ról ezen a linken található.)

Szabados Éva


2014.11.21