Megkezdődik a mosonmagyaróvári vár turisztikai célú fejlesztése


Részleges rekonstrukció, örökségvédelmi állagmegóvás és új kulturális-idegenforgalmi funkciók is szerepelnek a mosonmagyaróvári vár fejlesztési tervében, amely 1,3 milliárd forintos támogatási összeggel valósul meg a vagyonkezelő Széchenyi István Egyetem és konzorciumi partnere vezetésével.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek támogatása elnevezésű konstrukcióra pályázók számára jelenleg 55 milliárd forint áll rendelkezésre, amely azonban egyedi előterjesztések alapján még nőhet is. A mosonmagyaróvári vár fejlesztésére a projektgazda Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., illetve konzorciumi partnere, a Széchenyi István Egyetem nyújtottak be pályázatot. A tervezet április 6-i sajtótájékoztatóján Virág Zsolt, az országos program nemzeti biztosa elmondta, hogy húsz kastély és tizenkilenc vár újul meg a következő években. Jelenleg összesen 11 ilyen egyedi előterjesztés van, amelyek közül a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróvár várának fejlesztésére 1,3 milliárd forintot fordítanak.

A fejlesztések célja – amelyek összhangban vannak a Széchenyi 2020 programmal –, hogy hozzájáruljanak a vidékfejlesztési és területfejlesztési törekvésekhez, amelybe a mosonmagyaróvári rekonstrukció remekül illeszkedik: a soproni várfal és múzeumnegyed, a nagycenki Széchenyi-kastély és a fertődi Esterházy-kastély, valamint a csornai és pannonhalmi fejlesztések révén Győr-Moson-Sopron megyében rövid idő alatt turisztikai attrakciók láncolata várja a látogatókat. Az engedélyezési tervekkel a közeljövőben elkészülnek, a munkálatokkal 2019-ben végeznek majd. A négyszáz éves várban a külső-belső építési rekonstrukciót és állagmegóvást műemléki feltárás, falkutatás előzi majd meg, a régészeti kutatások napokon belül elkezdődnek.

A fejlesztések révén a kulturális örökségvédelem jegyében megvalósuló munkálatok mellett olyan turisztikai funkciók kerülnek majd kialakításra, mint múzeumpedagógiai foglalkoztató, ajándékbolt; vetítőterem; interaktív, vártörténeti és intézménytörténeti kiállítás; rendezvények lebonyolítására alkalmas belső udvar. A projekt infrastrukturális fejlesztésének elemei a vár külső környezetének és homlokzatának részleges felújítását, a belső udvaron fogadó- és rendezvénytér kialakítását, valamint a földszinti részen turisztikai, múzeumi funkciók elhelyezését tartalmazzák.

A sajtótájékoztatón Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora elmondta, hogy a kivitelezés várhatóan ősszel kezdődik majd, a vár és a szorosan hozzá kapcsolódó területek – mint a várkert és a Lajta-part – jövőbeni fejlesztési elképzelésiről és a lehetőségekről pedig az önkormányzattal együttműködve döntenek majd.

Forrás: Széchenyi István Egyetem, MTI

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.04.07