876

Szabó Magda Centenárium


Szabó Magda idén októberben lenne 100 éves. A kerek évfordulóra számos különleges program készült, megemlékeztek alakjáról, alkotásairól – ahogyan például Piros Ildikó az Abigél titkaiban. Az írónőre emlékeznek a Várkert Bazárban is: az április 13-án megrendezendő ICON Szabó Magda centenáriumi est különlegesnek ígérkezik.

A költészet napjához kapcsolódó centenáriumi est azonban nem csak Szabó Magda lírai alkotásainak ad helyet: az est második felében bemutatnak egy Szabó Magda szellemiségében készült kollekciót is, melyet Náray Tamás tervezett. Az est folyamán a divattervező festményeit is bemutatja, amelyeket szintén az írónő ihletett. A divatbemutatón 44 ruhát tekinthetnek meg a jelenlevők, amelyek mellé válogatott verseket, szöveget hallhatunk Gryllus Dorka színművésznő felolvasásában. A ruhákon nem a könyvek karakterei, nem Emerenc vagy Abigél fog megjelenni, hanem azt a világképet kívánják tükrözni, amely Szabó Magda korát és köteteit jellemezte.

Emellett Szabó Magda gyűjteményes kötetét is megismerhetik az érdeklődők, mely a Szüret címet kapta. Ez a kötet már korábban megjelent, azonban most kiegészítették és átdolgozták, illetve ellátták megjegyzésekkel, és különlegessége, hogy tartalmaz új, eddig még meg nem jelent műveket is.

Az esten részt vesz majd Kemény Zsófi költő, slammer, Ugron Zsolna írónő, Jolsvai Júlia, a Jaffa Kiadó főszerkesztője, Dian Viktória, a Móra Kiadó főszerkesztője, Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki a múzeum Szabó Magda-centenáriumához kapcsolódó terveit és a Szabó Magda-életműsorozat várható köteteit is bemutatja. A házigazda Juhász Anna lesz, Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő lánya, a New York Művész Páholy és a Hadik Kávéház irodalmi estjeinek szervezője. Az eseményen tiszteletét teszi Tasi Géza, Szabó Magda jogutódja is.

Szabó Magda Baumgarten-, Kossuth-, József Attila-, Déry Tibor- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. A 2017-es év a centenárium jegyében az írónő munkásságának bemutatásával telik.

A könyvbemutatóval, beszélgetéssel és exkluzív divatbemutatóval egybekötött rendezvény a Várkert Bazárban 19:00 órakor kezdődik, belépés 18:00 órától. Az előtérben egy pohár itallal, a – Szabó Magda köteteit gondozó – Jaffa Kiadó és a Móra Kiadó kedvezményes köteteivel várják a résztvevőket, továbbá a Jaffa Kiadó jóvoltából egy különleges, kereskedelmi forgalomba nem kerülő ajándékkal kedveskednek majd.

Az ICON Szabó Magda Centenáriumi estről további információért látogassanak el az esemény Facebook-oldalára.

Forrás: kultura.hu

2017.04.09