Öt Templom Advent

Győr-Újváros Templomai

November 28. és december 26. között az Öt Templom – Adventje és Hanukája szeretettel vár mindenkit Győr Újváros templomaiba, ahol a gyülekezeti alkalmakon túl koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, vallástörténeti előadásokkal készülnek a szervezők.

Az Öt Templom Fesztivál gyülekezetei egy utcányi tarkaságukkal, kicsiben olyan színesek mint egész Európa. Vallásaikat gyakorló közösségeik mind másképpen várják decemberben hitük ünnepét, saját évezredes hagyományaikat követve tartják templomi és családi szertartásaikat. Ezek a szokások teszik egyedivé és meghitté ünnepeiket, és emlékeztetnek minket arra, hogy nem egyedül vagyunk a világon, hanem mindannyian kisebb nagyobb, hagyományait féltve őrző közösségek tagjai vagyunk, szokásokkal amik összekötnek és megkülönböztetnek minket egymástól.

Bővebb információ és a részletes program az Öt Templom Fesztivál hivatalos oldalán található.

2014.11.19