Virtuózok

Szerezzenek maguknak néhány szép estét!

Miképpen? Nagyon egyszerű. Péntekenként telepedjenek le a televízió elé, úgy negyed kilenc tájt, és kapcsoljanak az M1 csatornára. 20.20-kor kezdődik ugyanis a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató verseny középdöntője.

Hogy nem értenek a klasszikus zenéhez? Nem baj. Csak helyezzék kényelembe magukat, dőljenek hátra, és figyeljenek! Remélem, hamarosan megfeledkeznek az idő múlásáról, és magával ragadja Önöket is a műsor. Fiatal muzsikusokat fognak látni, 6-tól 28 éves korig, olyanokat, akiknek lételemük a zene. Többen hihetetlen talentummal születtek, mások keményen megdolgoztak minden előmenetelért, de mind ott vannak már a középdöntőben. Akármennyire tehetségesek is, nem mentesültek sem a szolfézs, sem a naponkénti gyakorlás kötelezettsége alól. Teljesítményük mögött ott van a család, az iskola és legalább egy elhivatott zenepedagógus is. És most megmutathatják, mit tanultak eddig, hol tartanak – öt percük van minderre.

Ha Angliában lennénk, minden bizonnyal már fogadni lehetne, hogy ki fog nyerni Én nem tippelnék, nem mondanék neveket, vagy hangszereket. Egyetértek a zsűri egyik tagjával: „I love hárfa”, de ugyanúgy szeretem a zongora, a gitár, a cselló, a fuvola, a klarinét vagy éppen a furulya hangját is. Megvannak persze a személyes kedvenceim, de bízom abban, hogy a televízió nyilvánossága ráirányítja a figyelmet több olyan tehetségre is, akiknek mindenképpen segíteni kell, hogy a zenei pályán maradhassanak, és kiteljesíthessék önmagukat – mindannyiunk örömére. Ez a műsor legfőbb célkitűzése. A producerek nem tagadják azonban, hogy mást is szem előtt tartottak a műsor létrehozásakor. Népszerűsíteni kívánják a komolyzenét, akár filmzenék vagy crossover produkciók beiktatásával vagy éppen világsztárok szerepeltetésével is. Ne feledjük, azért ez showműsor is!

Show – a szó szoros értelmében. A versenyzők megmutatják önmagukat, a zsűri tagjai pedig rámutatnak az adott produkció erényeire, illetve hiányosságaira. Batta András, Kesselyák Gergely, Miklósa Erika, Némethy Attila, Szenthelyi Miklós rendkívül szimpatikusan teszi a dolgát. Felkészülten, hozzáértően és rendkívül finoman alkotnak véleményt, hiszen a formálódó fiatalok életében egy-egy durvább kritika hatalmas törést jelenthetne. Hozzászólásaik révén sok új ismerettel is gazdagodhatunk, és mégsem kell, hogy tanórán érezzük magunkat.

Még éppen időben belekapcsolódhatnak a műsorfolyamba! Megismerkedhetnek a három korcsoport legjobbjaival, összevethetik az egyes produkciókat, és véleményt is formálhatnak. A nézőközönség szavazata dönti el ugyanis, hogy ki kapja a fődíjat, a jelentős összegű, egy éves időtartamú ösztöndíjat.

Ne feledjék: Virtuózok, péntek, M1, 20.20. A műsor ismétlését másnap délután a Duna World adja, plusz érdekességekkel pedig a műsor Facebook-oldala szolgál, amelyet már eddig is közel hetvenöt ezren lájkoltak. Egy plusz információ, amit a közelmúltban tudtunk meg: a műsor fináléjában, ahol az utolsó megmérettetés zajlik, a Győri Filharmonikus Zenekar is közreműködik.

Berente Erika

2014.11.19