1088

Romantikus párkapcsolati komédia készül Filmalap támogatással

A Nyitva Nagypál Orsi első mozifilmje lesz

Tabudöngető magyar vígjáték készül Nagypál Orsi rendezésében a párkapcsolati dilemmákról. A Nyitva címmel készülő film gyártási támogatásáról legutóbbi határozatában döntött a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága. A rövidfilmek és népszerű tévésorozatok író-rendezőjeként ismert Nagypál Orsi első mozifilmje júliustól forog, és a tervek szerint jövő márciusban kerül a mozikba.

A monogámia lehetetlenségét és alternatíváit körbejáró Nyitva című vígjáték egy harmincas, hosszú évek alatt „összekopott” pár történetét meséli el eredeti humorral és zavarba ejtő őszinteséggel. Az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásoknak a fiatalok úgy próbálnak elébe menni, hogy megnyitják a kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyul az elképzeltnél: az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve. Mégis elszántan döngetik le saját tabuikat egy őszintébb, érettebb kapcsolat reményében.

A 317 millió forint Filmalap támogatással készülő dramedy forgatókönyvét a London Film School-ban végzett rendező Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi, operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Testről és lélekről) lesz. A 32 napos forgatásra – a házasságkötő teremtől a swinger klubig – 30 különböző budapesti helyszínen kerül majd sor. A Nyitva a Megafilm gyártásában készül Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek vezetésével.

A Filmalap ötéves fennállása alatt számos kiemelkedő tehetségű fiatal alkotó tűnt fel, és készítette el első mozifilmjét a támogatásának köszönhetően. Külföldön szinte mind a legnagyobb, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválokon mutatkoztak be, mint például az Isteni műszak, a Viharsarok, az Utóélet és a Szerdai gyerek.

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Liza, a rókatündér a külföldi fesztiválsikereken túl a hazai mozikban is kiemelkedő eredményt ért el, és szintén elsőfilm volt az elmúlt évtizedek legjelentősebb és világhírű magyar filmsikere, a Saul fia.

Magyar Nemzeti Filmalap

2017.02.20