1642

Utolsó beszélgetés

Juhász Előd könyve Kocsis Zoltánról

KOCSIS ZOLTÁN Utolsó beszélgetés címmel mutatták be február 2-án a budapesti Városháza Dísztermében Juhász Előd könyvét, mely méltó emléket állít a zongoraművész-zeneszerző-karmester géniusznak. „Zolival nemegyszer szóba került az elmúlás gondolata is. Ezzel, mint oly sok mindennel, megbékélten, bölcsen nézett szembe, hiszen tudta, hogy műve tovább él” – írja a szerző.

„Mint az a legnagyobb elemi csapások után lenni szokott, túl kevés idő telt el Kocsis Zoltán halála óta ahhoz, hogy reálisan tudjuk felmérni azt a gazdag hagyatékot és mérhetetlen mennyiségű feladatot, amelyet a zongoraművész-zeneszerző-karmester géniusz életével, munkásságával, soha meg nem alkuvó emberi lényével örökül ránk, a magyar zenei élet iránt felelősséggel bíró honfitársaira hagyományozott. Megajándékozottnak tekinthetjük magunkat, hogy kortársai lehettünk, hogy személyes találkozások, beszélgetések, koncertek utáni kibeszélések alkalmával egyéni kisugárzásában is részesülhettünk, láthattuk mesterkurzusok lázában égni, átéltük, hogyan tette megalkuvás nélküli véleményeit egyszerűen és súlyosan a magyar közélet asztalára. A Magyarország iránt érzett felelősséggel ugyanakkor nem csupán a káros jelenségek néven nevezésében, hanem a jobbító javaslatok és tervek közzétételében is felelősséget vállalt. Azon kevés kortársak közé tartozott, akiknek a társaságában minden percben világosan érződött a történelem jelenléte” – írja Dr. Hoppál Péter karnagy, egyházzenész, kultúráért felelős államtitkár a KOCSIS ZOLTÁN Utolsó beszélgetés című kötet előszavában.

Dr. Hoppál Péter arról is ír, hogy „megfontolás tárgya lehet egy Kocsis-archívum közeljövőben történő létrehozatala, mely a Liszt-, a Bartók- és a Kodály-hagyaték ápolását ellátó közgyűjteményi feladatokat biztosítja. Ugyanilyen fontos azonban, hogy ne távolítsuk el magunktól a magyar kulturális élet mindennapjaiban eddig velünk együtt lélegző Kocsis Zoltánt; lássuk meg e korszakos művész-óriás olykor koránt sem könnyű emberi alkatán át, hogy munkásságának és hagyatékának minden rétegződésében jelen lévő szilárdságával a jelen és a jövő magyar generációi számára is követendő példaképül szolgál. Szívből üdvözlöm a róla most megjelenő összefoglaló kötetet Juhász Előd szubjektív szerkesztésében.”

„Ez egy vadonatúj könyv, folytatása, kiegészítője az öt éve napvilágot látott KOCSIS 60-nak. Átfedés mindössze a Függelékben van – hiszen a kitüntetések listája és az életút kronológiája az elmúlt évek történéseivel bővült, és le is zárult. Mint az előző könyvet, Kocsis Zoltán ezt is akkurátusan átnézte, javította, jóváhagyta, visszamenőleges tartalmi változtatások nélkül” – írja Juhász Előd a KOCSIS ZOLTÁN Utolsó beszélgetés című könyvének elején. A kötet három részre – Róla, Mozaikok, Vele – tagolódik: a múltidézés mellett helyet kaptak benne a pályatársak emlékei, benyomásai, valamint Juhász Előd és Kocsis Zoltán a KOCSIS 60 című kötet megjelenése utáni nyilvános beszélgetései is.

A kötetben olyan kollégák és muzsikustársak idézik fel emlékeiket, mint Berkes Kálmán klarinétművész-karmester, Detvay Marcella „kiváló hegedűművész, a Nemzeti Filharmonikusok oszlopos tagja”, Hauser Adrienne zongoraművész, Kocsis Zoltán első felesége, nagylányának és nagyfiának édesanyja, Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Rácz Zoltán karmester, kinek neve a világkarriert befutott Amadinda együttes kapcsán is ismerős lehet, valamint Bauer Rita, „a ’mindent tudó és intéző’ aranyos hölgy”, aki Kocsis Zoltán személyi titkára volt. Emellett mindenképpen ki kell emelni a könyv azon részét, mely a következő címet kapta: „kocsizás…” – Esterházy Péterrel. A kötet e szegmensében Esterházy Péter és Juhász Előd levelezése olvasható egy olyan könyvbemutató tervezéséről, mely sajnálatos módon nem valósulhatott meg. A szerző az eredeti levelezést követő oldalakon felidézi Zene-közelben című rádióműsorának „jórészt Kocsis Zoltánról szóló adását. A cím – „kocsizás” – Esterházy szóalkotása.”

Juhász Előd zenetörténész KOCSIS ZOLTÁN Utolsó beszélgetés című könyve valójában nem utolsó beszélgetésnek készült, a sors azonban közbeszólt, és elragadta a világhírű zongoraművész-zeneszerző-karmestert. „Amikor átvette az Állami Hangversenyzenekar, a mai Nemzeti Filharmonikusok elődjének vezetését, megígérte – és ezt a felajánlást mindkét oldalról magam hitelesíthetem –, hogy azt belátható időn belül a világ legjobbjai közé emeli. Teljesítette, mint mérhetetlenül sok mindent zenei életünkben. És nem csak zenei területen: már életében ikonná vált, sok mindenben igazodhattunk hozzá” – írja a szerző, aki a következő szavakkal zárja könyvét: „köszönet a Jóistennek, hogy egy közöttünk élt zseniális művészember életének része, követője, sőt a magam lehetőségeivel ’faggatója’, krónikása lehettem”.

Fotók: Kocsány Kornél
Forrás: kultura.hu

2017.02.17