Európa felett ekkor már évek óta kemény légi csata zajlott. Az angliai csata során került sor először polgári célpontok levegőből való támadására, mikor egy London Harrow városrésze elleni véletlen német támadást a brit légierő (RAF) Berlin elleni támadással torolt meg 1940. augusztus 26-án. Erre Hitler elrendelte a brit főváros elleni bombázásokat (valószínűleg ezzel veszítve el az angliai csatát, amely addig jól alakult a németek számára).

1944-re a szövetségesek légi fölénye kezdett vitathatatlanná lenni, s megkezdődtek a német városok elleni terrorbombázások – abban a hitben, hogy a civil lakosság lelki megtörésével a háború is megnyerhető. Németország azonban meglepő rugalmassággal válaszolt az ipari területeit ért stratégiai bombatámadásokra: gyártókapacitását szétszórta, s így koncentrált támadással sem lehetett megsemmisíteni. Hatékonyabbnak bizonyultak a közlekedési csomópontok és infrastruktúra elleni akciók. Így került a képbe Drezda, amely közlekedésileg valóban fontos hely volt, azonban elsősorban civilek mentek át a városon. A Vörös hadsereg elől ugyanis tömegek menekültek nyugat felé Szászországon át. A szász választófejedelmek által kiépített gyönyörű barokk belvárosnak nem volt menekvés.

A légiriadót jelző szirénák 21:51-kor közölték a lakossággal a hírt, hogy húzódjanak óvóhelyekre, de erre a többségnek esélye sem volt. Az első csoport (254 db. Lancaster típusú bombázórepülő) 500 tonna rombolóbombát és 375 tonna gyújtóbombát vetett a városra. Az első típus lebontotta a házakról a tetőket, a második pedig felgyújtotta azokat. A foszfortartalmú gyújtóbombák tűzvihart okoztak, amely magas hőmérsékleten égve mindent a felismerhetetlenségig összeégetett. A pincékbe húzódók közül sokan megfulladtak a robbanások során keletkező gázoktól, egyes utcákban a támadást követően szabályos sorokban feküdtek az összeégett németek, kikerülni sem tudták őket a mentőcsapatok. A több hullámban támadó angolszász légierő másnap délelőtt, mikor megkezdődtek a mentési munkálatok, ismét lecsapott, sok tűzoltó és mentőalakulat vesztét okozva. Nem tudni, hányan haltak meg az egész éjjel tartó támadásban, ám a menekültektől milliósra felduzzadt lakosságú város szinte megsemmisült. (A felső képen kilátás a drezdai városházából a szétrombolt városra a támadás után.)

A britek hivatalosan 35 ezer áldozatot kimutató jelentése biztosan sokkal kevesebb a ténylegesnél (az angol nyelvű wikipedián állított 22-27 ezerről nem is szólva), a mai becslések többsége 135-200 ezerre teszi a számukat. Ez több, mint a Hirosimára vagy Nagaszakira dobott atombombák halottainak száma! A számháború feloldását lehetetlenné tette, hogy egyes részeken egyszerűen semmi nem maradt az elégő emberekből, így a halottakat nem lehetett összeszámolni. (A második képen a lerombolt városról készült egyik híres felvétel látható, a Kilátás a drezdai városháza tornyából dél felé – fotó: id. Richard Peter, 1945.)

Ezek után nem csoda, hogy a német lakosság az utolsó percig kitartott Hitler mellett, hiszen úgy érezhették, hogy a szövetségesek valóban azok az embertelen pusztítók, akiknek Göring propagandistái lefestették őket, és tényleg Németország teljes megsemmisítésére törnek. Így a Drezda elleni támadás embertelensége mellett valószínűleg semmi hasznot nem hozott a szövetségesek számára.

A háborús bűnök megítélése rendszerint a háborút követően történik, s utólag könnyen másként lehet értelmezni a dolgokat, mint amikor naponta ezrek vesznek oda a frontokon. A II. világháború brutalitása közben az egyes országok vezetőinek épp elég problémát okozott a saját népük ezreinek halála, így könnyen átsiklottak olyan humanitárius nézőpontokon, mint az ellenség emberszámba vétele. Egy irodából könnyen lehetett úgy megítélni a dolgokat, hogy egy város elpusztítása annak infrastruktúrájával együtt közelebb visz a háború megnyeréséhez, míg utólag embertelen tömeggyilkosságnak hat. Drezda bombázása most teljesen felesleges pusztításnak tűnik, amely emberek tízezreinek megölésével és évszázados értékek megsemmisítésével bőven megérdemli az emberiségellenes bűncselekmény titulust. Hiába, a háborúkban nem csak az egyik fél követ el szörnyűségeket, bármennyire is a győztesek határozzák meg, mi is az.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.