Erős magyar filmes jelenlét a 67. Berlinalén


Enyedi Ildikó, Török Ferenc, Lovrity Anna Katalin új alkotásait és számos hazai filmes közreműködésével készült produkciót is műsorra tűz a február 9-én kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. Tenki Réka színésznő Európa tíz figyelemre méltó tehetsége között mutatkozik be Berlinben.

A világ egyik legfontosabb filmfesztiválján Enyedi Ildikó új mozifilmje, a Filmalap támogatással készült Testről és lélekről versenyez az Arany Medvéért. A fanyar humorú szerelmesfilm története során két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. A főszereplők Borbély Alexandra és Morcsányi Géza. Az új Enyedi-film a február 10-i berlini világpremiert követően március 2-tól országszerte látható lesz a magyar mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

Február 15-én a Berlinale rangos Panoráma programjában tartják Török Ferenc 1945 című történelmi filmjének európai premierjét. A görög tragédiákat idéző, 1945 augusztusának egyetlen napján, mindössze néhány óra leforgása alatt játszódó dráma témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. A Filmalap támogatással készült 1945 nemrég a Miamiban tartott világpremierjén elnyerte a közönségdíjat a narratív film kategóriában. Török Ferenc alkotását a Filmalappal kötött megállapodás alapján a Menemsha Films forgalmazza Észak-Amerikában. Az 1945 Magyarországon a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon lesz látható először április elején.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén (MOME Anim) végzett Lovrity Anna Katalin Filmalap diplomafilm támogatással készült Vulkánsziget című animációs rövidfilmje a Berlinale Generation programjában lesz műsoron, először február 12-én. A 9 perces digitális rajzanimáció egy mágikus szigeten játszódik, ahol a főszereplő fiatal nőstény tigrisnek egy idősebb hím közeledésével kell szembenéznie.

Számos magyar résztvevővel és magyar koprodukcióban készült alkotást is műsorra tűz a Berlinale. Palya Bea énekesnő a Django című francia filmben lesz látható, mely a fesztivál nyitófilmje egyben. Mácsai Pál az Es war einmal in Deutschland... című német-luxemburgi-belga produkcióban szerepel. Angelusz Iván producer közreműködésével készült a Little Harbour című szlovák-cseh koprodukció, Taschler Andrea az Utazás apánkkal című német-román-magyar-svéd alkotás koproducere volt. Jancsó Anna producer a The Party című brit filmben, Nedeczky Dóra a The Rabbit Hunt című amerikai-magyar koprodukcióban működött közre.

Máté Bori The Headless Appearance című kísérleti filmje a Berlinaléval párhuzamosan megrendezett Kritikusok Hete (Woche der Kritik) válogatásában lesz látható. Tenki Réka kettős szerepben, a Testről és lélekről című Enyedi-film szereplőjeként, valamint a tekintélyes amerikai filmes szaklap, a Variety 10 Europeans to Watch, azaz tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató rendezvény meghívottjaként utazik Berlinbe.

Az 1951-ben alapított Berlinale a filmművészet és a filmipar legfontosabb nemzetközi eseményeinek egyike, az év első A-kategóriás filmfesztiválja és Európa legnagyobb nézőszámú filmünnepe egyben, tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre.

Bővebb információ a fesztivál honlapján található.

Magyar Nemzeti Filmalap

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.02.07