864

Hazai újdonságok a rockabillytől az elektróig


Kihalófélben lévő, vagy már teljesen kihalt műfajok térnek vissza az aktuális dalmegosztásban, ahol a szinte mindig előforduló poprock, magyaralter, elektró vagy rap mellett ezúttal van rockabilly, rock and roll, sőt, még nu metal (!!) is. Az ötvenes évektől kezdve tehát elég sok mindent lefedünk ezúttal.

A Qualitonsban és a Hó Márton és a Jégkorszakban is játszó Szőke Barna MYGL nevű formációjáról párszor esett már szó nálunk, most pedig abból láthatunk ízelítőt, hogy milyen lesz a többi zenekarától igencsak eltérő, elektrós projekt live actje, ami korábban még nem létezett. Barna szerint idén minden hangosabb lesz, amit csinál a MYGL, és lesz is minek hangosnak lennie, tervez ugyanis új magyar nyelvű dalt, koprodukciókat és videoklipet is. A lent hallható Guccit is hangosan kell hallgatni szerinte, mert egyszerre szólal meg benne a big-room és a downtempo, úgyhogy tegyetek így ti is.

Egyszer már szerepelt nálunk a Kefalonia, amikor legelső klipjüket mutattuk be, azt viszont még nem mondtuk el róluk, hogy színésztanoncok hozták létre a zenekart egy füstös Kálvin téri hostelben. Az együttes az idei tavaszra tervezi első nagylemeze megjelenését, ami koncepcióalbum lesz, és egy fiktív, Kefalónia szigetén játszódó történetet mesél majd el. Most a Slay the DJ című számot mutatjuk tőlük, ami arról szól, hogy a mai világban az igazi zenészek már kihalófélben vannak, mert a művészi érték egyre kevesebb embert érdekel, ehhez a gondolathoz pedig hangzásában is passzol a dal, ami leginkább a hatvanas évek garázsrockjából merít.

Tavaly márciusban mutattuk be a Mesekaszinó igencsak jól sikerült aktuális albumát, most pedig itt a folytatás a Napotasárba képében. A zenekar stílusa hasonló maradt, ugyanúgy alternatív, melankolikus popnak lehet nevezni, amit az átlagnál minőségibb szövegek emelnek ki a hasonló zenekarok közül. További fejlődést viszont nem érzek rajtuk, sőt, a Napotasárba szerintem kicsit gyengébb is, mint a tavalyi Viszlát holnapig, ez pedig abból látszik a legjobban, hogy az új album legjobb dala az az Ott is piros?, ami már az előzőn is szerepelt, csak most készült belőle egy új verzió.

Egy kislemez-sorozatot indított útjára a Mystery Gang még tavaly év végén, aminek első része, a Wild 50’s Nights az ötvenes évek klasszikus rockabillyjét idézi meg, méghozzá abszolút autentikusan. A Baby That’s What I Like egy kicsit felfelé, a Wild, Wild Baby Doll pedig egy kicsit lefelé lóg ki a lemezről, ami gyakorlatilag biztosan tetszeni fog azoknak, akik szeretik ezt a stílust.

Lefogadom, hogy nem gondoltad volna, hogy Csobot Adélos pisiszex-fantáziáról fogsz ma olvasni, de az underground hip-hopban nyomuló Polo így harangozta be új klipes dalát, és hát az Ébren Álmodok refrénjében erről is van szó, úgyhogy nincs mit tenni. Aki kíváncsi a költői én egyéb vágyálmaira, az várja meg a klip végét, ahol további celeblányok tűnnek fel különböző szerepekben, aki pedig egy egész albumra kíváncsi Polotól, az itt találja meg az Újév napján megjelent Okékészrendbent.

Gospelfeldolgozást hozott nekünk a tavaly nyáron alakult Born in Space, ráadásul olyat, ami zeneileg tényleg nagyon eltávolodik a kiindulási alaptól. Ha létezik olyan műfaj, hogy magyar eurovíziós pop, akkor azt hiszem, azt erre a dalra találták ki, az ilyen zenei megoldások és énekstílus ugyanis nagyon jól működnének a Dal színpadán, és valamelyik zsűritag talán még világszínvonalúnak is nevezné hatalmas taps közepette az Ő a mindent, ha benevezték volna. Persze ha lehet, hogy egy szám kedvéért talán még Csiszár Jenő is hazajönne Milánóból, attól az még nem biztos, hogy jó.

2017 változást hozott a The Trousers életében, a 2006 óta a zenekarban lévő Cs. Szabó Zoltán dobos ugyanis bejelentette, hogy visszavonul a koncertezéstől. Ettől függetlenül lesz köze az idén várható ötödik lemezhez, legalábbis hangmérnökként és producerként biztos. A most klipet kapott Gunslinger viszont még az előző albumon szerepel, amihez eddig monumentálisabb videók jöttek ki, ez viszont gyakorlatilag egy A38-as koncertfelvétel, amiből kiderül, hogy nyomják a srácok élőben a rock and rollt.

Nemcsak a rock and roll, hanem úgy néz ki, hogy a nu metal sem halott még, annyira nem, hogy vannak olyan zenekarok, amik új dalokat is készítenek ebben a stílusban. Persze ebben sok eredetiség már nem nagyon lehet, a Bull Ball énekese is gyakorlatilag egy az egyben átveszi Fred Durst stílusát, és az egész The Balls olyan, mintha a Limp Bizkit írta volna, a gitárszóló kivételével. Ettől függetlenül vannak a számnak előnyei is, a központi gitárriff például elég jó, nekem valamiért most az alumíniumkuka-hangzású dob is tetszett, és a zenekar körül körbefutó kamera is jó ötlet, ha már valaki azt akarja megmutatni egy klipben, hogyan játsszák el az adott dalt a tagok.

Nem egyszerű dolog a szerelemről olyan számot írni, ami nincs tele közhelyekkel, és nem is giccses. Nem sikerült ez a dorogi Headstock zenekarnak sem, aminek legújabb, Felhő című dala arra vállalkozik, hogy elmesélje egy kapcsolat alakulását a legelejétől a legvégéig. A leginkább poprock stílusú végeredmény egy kicsit még nyálas is, a klip viszont nekem tetszett, amiben rég nem látott 4:3-as felbontásban életképeket nézhetünk meg valaki más kapcsolatából.

M.ADI
Forrás: langologitarok.blog.hu

2017.02.04