Ezután jogi tanulmányokat folytatott Orléans-ban; apja ügyvédnek szánta, de Molière-t sem az ügyvédi pálya, sem apja mestersége nem érdekelte. Édesapjával szakítva hátat fordított a szülői háznak, és miután megkapta anyai örökségét, az irodalom- és színházkedvelő Béjart családhoz költözött. Még ebben az évben megalakította a Béjart családdal együtt az Illustre Théatre nevű színházat. Az első bemutatójukat 1644-ben tartották, és ugyanebben az évben keltezett az az okirat, amelyen a Jean-Baptiste Poquelin név helyett már a Molière szerepel, egy kis dél-franciaországi falu neve.

Párizsban ekkor már működött két állandó színház, a Hotel de Bourgogne és a Théatre du Marais, és egy harmadik színházat a közönség már nem tudott eltartani. Molière az adósok börtönét is megjárta, színháza pedig 1645-ben csődbe jutott, a társulat azonban nem oszlott fel, hanem vidéken játszottak tovább. Ekkor a társulat feje már Molière; 1650-ig d’Épernon herceg, majd 1657-ig egykori iskolatársa, Laguedoc tartomány kormányzója, Conti herceg támogatta a társulatot.

1658-ban tértek vissza Párizsba, és október 24-én, a Louvre egyik termében a király előtt mutatkoztak be. Corneille egyik darabját, a Nikodémészt adták elő, ez azonban XIV. Lajos tetszését nem nyerte el, de a ráadásként bemutatott Molière-bohózat, A szerelmes doktor annál jobban. Így megszerezték a királyi pártfogást, és mint „a Király Öccsének Színtársulata”, elnyerték azt a jogot, hogy Petit-Bourbon, majd a Palais-Royal termében játsszanak.

Molière fokozatosan győzedelmeskedett a párizsi társulatok áskálódásain és saját együttesének belső ellentétein. 1659-ben a Petit-Bourbon-ban mutatták be – a párizsi-olasz commedia dell’arte színtársulatával egyesülve – első átütő sikernek számító darabját, a Kényeskedőket.

1660-ban Molière kérelmezte, hogy visszakaphassa a korábban visszaadományozott „a király rendes kárpitosa” címet. Ez nem pusztán üres cím volt, hiszen a nyolc királyi kárpitosnak az év egy-egy meghatározott szakaszában konkrét feladatokat kellett teljesítenie a királyi udvarban. Ezenkívül Molière volt az udvari ünnepségek főrendezője is, valamint természetesen színigazgató és saját társulatának színésze, aki ennyi elfoglaltság közepette írta meg darabjait.

Molière-t már nem hitelezők, hanem féltékeny vetélytársak üldözték. A rágalmazók főleg magánéletét kezdték ki: 1662-ben feleségül vette régi színésztársának, Madelin Béjart-nak a lányát, Armande Béjart-t, aki húsz évvel volt fiatalabb nála. Rosszakarói azzal vádolták, hogy saját lányát vezette oltár elé, a rágalmak azonban igaztalannak bizonyultak, és XIV. Lajos is kiállt színésze mellett, amikor elvállalta a szerző elsőszülött fiának, Louis-nak keresztapaságát. A kisfiú csak tízhónapos volt, amikor meghalt. Házasságuk nem volt felhőtlen, kapcsolatuk viszontagságait gúnyversek sora kísérete. Azonban nem csupán ez volt az egyetlen probléma, amellyel Molière-nek szembe kellett néznie, bár magas pártfogók védelmezték, és színészei is hűségesen kitartottak mellette.

1664-ben óriási botrányt kavar a Tartuffe első változatának bemutatója, Párizs érseke leparancsoltatta a színpadról a darabot. 1667-ben más címmel mutatták be, de ismét betiltották, s csak 1669-ben játszhatták újra, ekkor már végleges formájában. Molière egymás után írta nagy jellemkomédiáit, és ezekkel párhuzamosan közönségcsalogató zenés komédiáit és harsány humorú vígjátékait.

1660 és 1673 között direktorként a színházában bemutatott 95 darabból 31-et maga írt, s a legtöbben a főszerepet is maga játszotta. XIV. Lajos tetszése jelentett ugyan védelmet a legdurvább támadások ellen, de a palota színpadán az olasz együttessel osztoztak, s Molière-nek állandóan védekeznie kellett két rivális francia társulat áskálódásai ellen is. Társulatát főleg a színészei testére szabott szerepekkel tartotta egyben, de a tagokat is, az írókat is el-elcsábították tőle. Halála után 7 évvel társulata egyesült a rivális Hotel de Bourgogne együttesével, és a Király Társulata néven játszott tovább. Ez lett a magja a franciák nemzeti színházának, a Comédie Française-nek.

1673. február 17-én a Képzelt beteg című darabot játszotta társaival. Az egész előadás alatt nagy fájdalmai voltak (vért is hányt), de végigcsinálta, hogy meglegyen a bevétele a társaságnak. A függöny legördült, ő összeesett, és rövid szenvedés után már nem tért magához. Két pap is visszautasította az utolsó kenet feladását, a harmadik pedig már későn érkezett – ekkorra már hazaszállították a vérző színészt. A babona, amely szerint a színészek számára szerencsétlenséget hoz a zöld szín, az ő halálának apropóján született: ilyen ruhában volt ekkor. Molière 1668 óta szenvedett heves köhögésekkel, az orvosokat viszont nem szerette, több darabot is írt róluk, például éppen a Képzelt beteget.

Mivel színészeket nem temethettek megszentelt földbe, ezért csak özvegye, Armande Béjart közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével búcsúztatták el. Földi maradványait 1792-ben a Panthéonba, majd 1817-ben a Pére-Lachaise temetőbe helyezték át.

A Comédie-Francaise deszkáin 1680 és 1920 közt 21.647-szer játszottak Molière-darabot, Magyarországon is a legkedveltebb szerzők közé tartozik.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia.hu, irokkoltok.hu, Világirodalmi lexikon. 8. köt. Mary-My. Budapest : Akadémiai Lexikon, 1982.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.