656

Rómer Táncház

Széki, mezőségi, rábaközi és kalotaszegi táncok a Rómer Házban

Január 21-én (szombaton) 21:00 órakor ismét táncház lesz a Rómer Házban (Teleki László u. 21.) Németh Dénes és zenekara közreműködésével.  Belépődíj elővételben: 1000 Ft, a helyszínen 1200 Ft. Elővételes jegyvásárlásra az Esterházy-palotában (Király u. 17.), keddtől vasárnapig 10-18 óra között van lehetőség. Kapunyitás: 20:00 óra. A rendezvény a Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.

Régi tájak, új ösvények című program koncepcióval a hazai folk –és világzenei szcéna egyik fontos vidéki bázisát kívánjuk megalapozni a Rómer Házban. A cím egyrészt utal az évszázados kárpát-medencei népzenei hagyományra, mint origóra és egyben arra is, hogy ez az örökség organikusan fejlődik, s ma kortárs kultúra szerves része. A kínálatban egyszerre szerepel a hagyomány és a modernitás, az úttörő és a fiatal népzenész generáció, az előadók között megtaláljuk az autentikus megszólalás képviselőit és azokat is, akiket a folk arra inspirál, hogy azt saját felfogásukban szólaltassák meg.

Tematikus táncházainkban megjelenítjük a helyi rábaközi, valamint a felvidéki és az erdélyi népzenei hagyományt egyaránt. A táncház házigazda zenekarának Németh Dénes és zenekarát kértük fel, akikhez alkalmanként olyan meghívott művészek csatlakoznak, akik a hazai táncház mozgalom kiemelkedő alakjai.

Szombat esti táncházunkban Muszka Ilonka és Muszka György lesznek tánctanító vendégeink és irányítják a táncházat. A táncrendek között lesznek, széki, mezőségi, rábaközi és természetesen kalotaszegi táncok.

2017.01.12