1221

Regény az örök szerelemről

Interjú Tóth-Bertók Eszterrel

Miért olyan bonyolult a szerelem? Ha két ember szinte felolvad egymásban, mi az oka, hogy mégsem lehetnek együtt? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Amolyan lépcsőházi, szerelmes című regény, amelyben egy lépcsőház életén keresztül követhetjük nyomon egy drogfüggő fiú és egy segíteni vágyó lány szerelmét. Első könyve kapcsán a szerzővel, Tóth-Bertók Eszterrel beszélgettünk.

Milyen szerelem bontakozik ki a könyved lapjain?

Gerda és Ákos egymás közelében nőnek fel, de csak a fiú drogfüggősége alatt ismerik meg a másikat igazán. Olyan szerelem szövődik köztük, amely sosem teljesedik be igazán, mégis örökké tart. Érzéseiket egész életükön át hordozzák magukban, meg kell tanulniuk együtt élni velük, és úgy szeretni a másikat, hogy nem mellette ébrednek fel.

Ha ennyire szeretik egymást, miért nem lehetnek együtt?

Gyakran előfordul, hogy az egyik fél nem kap igazi, megnyugtató választ arra, miért kell elválnia a másiktól. Ezt éli meg Ákos is, amikor Gerda szakít vele. Bár ők maguk sem akarják, tudják vagy merik megfogalmazni, hogy miért nem lehetnek együtt, valójában a háttérben meghúzódik az autonómia iránti vágy és a büszkeség. Gerda már nem érzi magát különálló egyénnek, nem találja önmagát, a saját döntéseit, annyira felolvadt ebben a szerelemben. Túl sokká, terhessé válik a kapcsolata Ákossal, szinte függővé válnak. Nincsenek egymásra jó hatással, mégis nehéz elválni, mert az érzés nem szűnik meg a szakítással.

Miért éppen erről a szerelemről írtál?

Több olyan barátom is van, aki hasonló kapcsolatban él, és nap mint nap megéli ezeket az érzelmeket. Nekik szerettem volna adni valamit a könyvemmel, amelyben próbáltam megragadni a nem tökéletes, nem könnyű, mégis örökké tartó, mindent elsöprő szerelmet.

Hol és hogyan kezdődött a könyv története?

Egy rövid novellából indult, amelynek pont egy se veled, se nélküled kapcsolat állt a középpontjában. Ákos már itt is feltűnt, a lány alakja azonban még nem volt annyira kidolgozott. A pár már nem élt együtt, mégis újra és újra megtalálták egymást. Nem tudtak elszakadni a másiktól. A regényben kirajzolódó környezet is ekkor született meg a fejemben. Egy sokemeletes lakóház, amelyben a lakók élete, szokásai, véleményei is megjelennek. Bár Gerda és Ákos úgy élhetik meg, mintha a szerelmük kizárná a külvilágot, és csak ketten volnának, a történetben a lépcsőház többi szereplője is szót kap.

A könyv másik témája, hogy van-e kiút a drogfüggőségből. Hogyan jártál utána a drogtémának?

Olvastam magyar és angol nyelvű szakirodalmat is, de nem a tényeket, adatokat szerettem volna felvázolni a regényben. Inkább a függőség lelki, érzelmi oldalát festettem meg. A történetben nem a drogozás, hanem maga a függés áll a középpontban. Az, hogyan tudja befolyásolni az ember, a pár vagy az egész család életét akár az alkoholizmus, akár a drog- vagy kapcsolatfüggőség.

Én úgy éreztem olvasás közben, hogy a férfi főhőst felmented, és a szülei válnak felelőssé. Ők kifejezetten negatív karakterek a történetben.

Nem volt tudatos ez a felmentés, az érzéseim vezettek, és nekem is csak a fejezeteket visszaolvasva tűnt fel, hogy van bűnbak: az a boldogtalan család, amelyből próbál kilépni Ákos. A fiú keres egy másfajta létezési formát, és ez a drog lesz. Miközben lázad, észre sem veszi, hogy ő is olyan megoldáshoz nyúl, amelyhez az apja, aki maga is alkoholista. A fiú nem érzi biztonságban magát a szülei között, és egy biztos pontra vágyik. Először a drog lesz a támasza, majd amikor megismerkedik Gerdával, a lánnyal való kapcsolata.

Gerda nekem egy borzasztóan jó lány, aki az élet minden területén meg akar felelni magának és másoknak, és ez a szerelem pont azért vonzza, mert kimozdíthatja ebből a megfelelési vágyból, a „jókislány” életből. Ez tudatos volt?

Semmiképp nem volt tudatos. Gerda gyógypedagógus, a személyiségéből ered, hogy segíteni szeretne a környezetének. A munkahelyén olyanoknak nyújt támaszt, akik testileg sérültek, itt pedig egy olyan fiúval találja szemben magát, aki lelkileg beteg. Először neki is csak segíteni akar, de ahogy elindul a történet, valóban kimozdul a megfelelési vágy és a jókislány-szerep adta keretek közül.

Nagyon sok apróság és főbb tulajdonság is olvasható a könyvben, amely rád emlékeztet. Mennyire mintáztad magadról Gerdát, és hol válik el tőled a karaktere?

Bár szintén nem volt tudatos, hogy magamról írjak, mivel E/1. személyben fogalmaztam, óhatatlanul is sok tulajdonság, érzés került belőlem a karakterbe. Gerdánál is van mindig egy esernyő, ahogy nálam. Számára is borzasztóan fontos a rend és a tisztaság, ahogy nekem is. Mégis: a főhősnő egy idő után elkezdett megváltozni, bátrabb személyiséggé vált, aki megtette és kimondta mindazt, amit én sosem mernék, vagy nem tartanék helyesnek. Ez nagyon felszabadító érzés volt. Közben azonban arra is törekedtem, hogy úgy árnyaljam Gerda karakterét és helyzetét, hogy a női olvasók azonosulni tudjanak vele.

Néha kifejezetten kitárulkozó az írás. Gerda sok-sok hibájáról is mesél, a szomszédok pedig szintén nagyon élethűek. Megkockáztatom: a valóságból vett hősök. Szerinted mennyire veheti a szerző a valóságból a karaktereket?

Ahogy Gerdát, úgy a többi szereplőt sem egyetlen élő személyről mintáztam. Inkább sok olyan ismerősömből gyúrtam össze a karaktereket, akikkel életem során találkoztam. Az tény, hogy sokkal könnyebb és hitelesebb úgy megírni a történetet, hogy vannak róla emlékeid, élményeid. Így, hogy nem teljesen fiktív történetet ír meg az alkotó, sokkal inkább megelevenednek a szereplők. Sok hősben feltűnik például a nagymamám egy-egy vonása, ahogy a többi rokonom, szomszédom egyes tulajdonságai is. Teljes egészében azonban senkit sem emeltem be a történetbe.

Mesélj az írás folyamatáról. Hogyan kezdődött?

Először a történet fogalmazódott meg bennem. Foglalkoztatott és mélyen érintett az a szituáció, hogy valakit száműzhetnek a családjából, és ezzel egy csapásra kettétörhet az addigi élete, elveszhet a lába alól a talaj. Ez a gondolat addig fészkelődött bennem, míg ki nem forrt egy teljes történetté. A könyvem főhőse, Ákos is ilyen helyzetbe kerül, amikor a szülei kiteszik a lakásukból a drogfüggősége miatt, és a lépcsőház tárolójában kell folytatnia az életét.

Mi adott motivációt a folytatáshoz?

Amikor írtam a regényt, folyamatosan benne éltem a történetben. Mintha maguktól íródtak volna a sorok, úgy éreztem, tényleg ott sétálok Gerdával és Ákossal az utcákon, a lépcsőházban. Sokszor nem is tudtam lefeküdni addig, amíg nem írtam ki magamból mindazt, ami éppen bennem volt. Ákos – és egyben a könyv – utolsó fejezete például pont így született. Felkeltem hajnali kettőkor, hogy kiírjam magamból.

Vannak író példaképeid, akiknek a stílusa hatott rád?

Esterházy Péter szinte az egész eddigi életemet végigkísérte, már nagyon régóta olvasom a műveit, sokat jelentenek a számomra, ezért egy idézet is van tőle a könyvemben. Gabriel García Márquez szintén hatott rám, néha akaratlanul is úgy írok, hogy a visszaolvasáskor azt érzem: mintha tőle olvasnám a sorokat.

A regény novemberben jelent meg. Eddig mi volt a legpozitívabb visszajelzés a számodra?

Megható volt számomra, amikor egyik legkedvesebb barátnőm elolvasta, és azt mondta: hasonló szerelemben él, mint Gerda, és a regénynek köszönhetően kapott egy kis támaszt és segítséget. Megértette, hogyan lehet kezelni egy ilyenfajta kapcsolatot, és ezekekkel az érzésekkel hogyan lehet szembenézni és együtt élni.

A történetről:
Gerda, a fiatal gyógypedagógus egyhetes szabadságát tervezgeti, amit végre jóleső egyedülléttel tölthet el. Terve azonban hamar megdőlni látszik, mikor felfedezi, hogy a lépcsőházban őt leszólító lakó a kerékpártárolóban él. A helyzet egészen abszurd. Gerda hol a valóságban, hol egy álomszerű világban találja magát, miközben egyre közelebb kerül a biciklitároló titkos lakójához. Vagy talán ez is csak a képzelete játéka? Tóth-Bertók Eszter szürreális szerelmes története egy olyan pár életébe enged bepillantást, akik mérhetetlenül, lehetetlen módon szeretik egymást. Így vagy úgy, de örökre.

Részlet a regényből:
„Búcsúlevél, így, férfiként, most, neked

Beletörődtem a sorsba. Az öröklétbe. Hogy ennyi ideig tart, míg elengedlek, hogy tiltakozásom hiábavaló, egy önámítás. Lelkem gyötrelme. Terelni próbálom gondolataimat, de minden irányban te vagy. A szőke hajad lengén a szélben, szoknyád is tartja a ritmust, és lépteid nyomán zeng a dallam. Innen tudom, hol jársz. Melyik lépcsőfokot taposod, átkelsz-e értem a sáros utcán, vagy félreáll utadból a világ, hiszen felismerte, amit én nem mertem ez idáig: itt nincs megállás. Megéltük egymás belső poklát, s az egymásból fakadó szabadságot. A káoszban leltünk szépségre. De nélküled mindez üres. Szürke. Verítékes álmokból ver fel az éjszaka, az érzéseimtől gyötrődök, majd napkeltére alszok el újra. Szétestek a napjaim. Magamban már az eljövendő emlékekből nosztalgiázok, mikor épp „utolérem” magam egy tiszta pillanatban. Mi mindent kellett volna másképp csinálni, egyáltalán megtenni? Mi az, ami méltatlanul merült feledésbe, hol keressem a szép emléket, mely veszekedések árnyékában? Végül megnyugszok. Minden alkalommal. Nincs miért keresnem őket, mert minden nap megtörténnek velem, noha túlzott elbizakodás ez, s rögtön nyugtalanná válok ismét, elönt az üresség, a kietlen, megcsömörlött valóságom, s máris érzem a pánikot. Ha tovább lépsz, én is megteszem. Megőrzöl a szívedben, meghagylak az enyémben (tudom, ez a meghagylak itt csúnyán hangzik, de meleg van, és próbálok sietni azért). Ne érts félre, nem tőled teszem függővé, csupán az erőt merítem belőled, és előrevetítem, miként leszel támaszom, akár mellettem, akár nélkülem.
Hogy mit akarok a leginkább? Téged.
Az érzés nem tűnik el.”

Készítette: Wéber Anikó
Fotó: Zergi Borbála
Forrás: kultura.hu

2017.01.12