Az alkotókat a rendezvény címének megfogalmazásakor az a szándék vezette, hogy összevessék az ünnepvárás méltó és kívánandó gyakorlatát azzal, amit korunkban, környezetünkben időnként tapasztalni lehet. A műveket maguk a szépen feldíszített, gyertyafénnyel és apró karácsonyi tárgyakkal (Ámonné Tóth Éva munkái) ékesített asztal körül helyet foglaló szerzők olvasták fel. Harmatiné Péter Kati Betlehem című, a műsor elején kivetített kerámiakompozíciójával járult hozzá az alkalom meghittségéhez (1. kép). Az ünnepi hangulatot kedves barátunk, vendégünk, Horváth György pannonhalmi kerámiaművész tárogatómuzsikája alapozta meg (3. és 48-55. képek).

Olasz Valéria: Halk téli szonett

Ma fényesebbek a csillagok.
Hideg az este, vékony a hold.
Ámulok e fehér varázslaton,
téli csöndes utcán ha ballagok.

Ma nagy pelyhekben hullott a hó.
Tar, szűzi ágat is betakart.
Puha, vattahangon suttogó
lelkek járnak most felhők alatt.

Ó, a tél még mindig megigéz,
bár ropog a csönd, léptem nehéz,
e fehér szárnyú csendes madár

égig emel, s utamon kísér
a természet különös ívén,
hol hóangyal lábujjhegyen jár.

Az esten sok minden elhangzott, ami hagyományosan az adventhez, illetve magához az ünnephez fűződik. A kereszténység Jézus születését köszönti karácsonykor, bibliai történéseket felidézve, melyek jelképei között a betlehemi jászol, a Szent Család, a pásztorok, a Háromkirályok, az őket vezérlő csillag, stb. ünnepi szertartásokon, népi játékokban sorra megjelennek. Az egyházi közösségek és a művészetek világában a karácsony a szeretet, a béke ünnepe is. A családok emellett az összetartozás, az örömszerzés, a meghittség, a tagok boldog együttlétének alkalmát köszöntik benne. Jézus születésének egyetemességét, világra szóló jelentőségét az ilyenkor megtapasztalható természeti jelenségek – a nem mindennapi csend, a hóhullás, az égbolt különleges közelsége, játéka, a sötétséget felváltó fény (téli napforduló), a szépség – ugyancsak jelzik.

Ez karácsony egyik arca. Az ehhez kapcsolódó felolvasott művekben a szerzők visszaemlékezései, a karácsonyvárás meghitt pillanatainak érzelmi-hangulati töltésű megfogalmazásai hangzottak el.

Csáky Anna A Látogató
(Advent a városban)

Puha, fekete kendő, vak fönt az éj,
sehol egy csillag, csupán a holdkaréj.
Forrongó város, doboló, vad katlan,
hamis csillogás, vásár-kép alattam,
zaba-gép, bamba, tolongó nép, tömeg
rajzol utcákon gyorsuló köröket.
Haldokló pompa, dísz fenyő a téren,
ráül a kelő hold gyémánt-fehéren,
felszúrt sugarai bútól csorognak...
Milyen ünnepet hoz vajon a holnap?
Meg kéne születnem csendben valahol,
de ez az „istálló” leginkább juhakol!
Mondanám halkan: engem ide várnak?
Bohóc-királyaként – komédiáknak?
Csupa közönybe dermedő szív ma itt,
lámpafény-lidércek éle fáj, vakít...
Nem ily’ lakoma vendégeként jöttem,
máshová szólít el születő Csöndem.

A művek másik részében korunk aggasztó jelenségeivel kapcsolatos kérdések kaptak hangot: Van-e mindenütt béke a világon? Szeretik-e egymást az emberek? Jut-e mindenkinek étel, ital, ruha, ajándék, társ, család? Csendes-e az ünnepvárás? A tobzódó kereskedelem, a technika világában kettéoszlott a világ: csend helyett zaj, béke helyett egyre több háború, fehér helyett fekete karácsony és sok-sok szegény, magányos ember. Ki törődik ilyenkor Jézus születésének misztériumával, jelentőségével?

A műsort Horváth György tárogatózenéje és saját szerzeményű Imája zárta, mely után a szerzők és vendégeik meghitt beszélgetésekbe kezdtek.

Molnár György, a GYAK tagja

Fotógaléria: A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség ünnepváró estje

64 kép