Kováts Albert idén ünnepelte 80. születésnapját, ez alkalomból rendezett Kováts Albert és A Magyar Festők Társasága című tárlatán a legutóbbi években készült képeiből látható válogatás. A kollázs a 80-as években vált kizárólagos műfajjá Kováts Albert művészetében, de mint képszerkesztési elv, folyamatosan jelen van az életműben, akár a legkorábbi festményeket, akár a későbbi vagy a legutóbbi időszak képeit nézzük (például Az éj, 2011).

Munkásságának másik, szintén szembetűnő, kontinuitást jelentő tényezője a tematika: a visszatérő szereplők és motívumok – diktatúrák arctalan katonáinak, tisztjeinek, uralkodóinak és szenvedő alanyainak – jelenléte. Kováts Albert művészetének emblematikus alakja Übü, illetve az „übüséget” képviselő egyéb lények. Képeinek fontos motívuma a labirintus, a hálózat, a térképszerkezet, amely jelképesen az emberi lét, illetve az aktuális, mindenkori hatalmak útvesztőinek megjelenítése is. Az élő felületek struktúrákká, architektúrákká (Újbuda, 2009) vagy térképekké állnak össze, hálózatokat, labirintusokat alkotnak képein. Kováts Albert számára a kompozíció jelenti az elsődleges eszközt a gondolatok kifejezéséhez – ehhez keresi és találja meg a megfelelő technikai vagy formai eszközöket.

Kováts Albert alapító tagja és hosszú évek óta elnöke az 1995-ben megalakult Magyar Festők Társaságának. Az ő kitartásának, aktivitásának, állhatatos szervezőkészségének és kifogyhatatlan ötleteinek köszönhető, hogy ez a szervezet már 21 éve működik a magyar festőművészek legnagyobb, országos hatáskörű szakmai szervezeteként. A művészeti élet és a festőszakma szempontjából fontos tevékenysége sokat elárul Kováts Albert művészi és emberi értékeiről, szakmai hozzáállásáról, és szervesen hozzátartozik alkotói pályájához is.

A jelenlegi születésnapi tárlat ezért csak úgy lehet teljes, ha valamilyen módon a Magyar Festők Társasága is megjelenik. A kurátor felkérésére a kiállításon szereplő alkotók műveikkel elsősorban a 80 éves mestert köszöntik. A 27 festő nem reprezentálhatja a közel 300 tagú szervezetet, de alapelveit a bemutatásra kerülő anyag jól tükrözi. Az egyesület szabadon kezeli a műfaji határokat, nem preferál egyetlen művészeti irányzatot vagy divatot sem, és elszántan kiáll minden új művészi kezdeményezés, minden egyéni formai megoldás mellett. A társaság a magyar festészet sokszínűségének ápolását tartja fontosnak: különböző felfogású, tematikájú és stílusú művek a kortárs művészetünk pluralitását, sokszínűségét szimbolizálják.

A kiállítók: KOVÁTS Albert, BAKSAI József, BARABÁS Márton, BIKÁCSI Daniela, BIRKÁS István, DRÉHER János, GÁLL Ádám, GANCZAUGH Miklós, HAJDÚ László, JOVIÁN György, KIRÁLY Gábor, KONOK Tamás, KOPÓCSY Judit, KOVÁCS Péter, LÓRÁNT János, M. NOVÁK András, MOLNÁR Péter, MÓZES Katalin, SZEGEDI Csaba, SZÉKÁCS Zoltán, SZILY Géza, SZURCSIK József, T. HORVÁTH Éva, TÓTH Ferencz, TURCSÁNYI Antal, VANKÓ István, VÁRADY Róbert, WAGNER János

A másik tárlat Szemadám címmel Szemadám György előtt tiszteleg. Az alkotó művészi attitűdjének két alappillére az intenzív kapcsolat az organikus jelenségekkel – az élőlényekkel, a természettel, és elsősorban a madarakkal –, valamint viszonya az időhöz. Múlthoz való viszonyulása részben a kollektív emlékezetből merít, a múltbeli történések és művészeti folyamatok örökségének egyetemes tanulságait összegzi, részben a történelemhez, a történelmi eseményekhez, a művészet történetéhez való személyes kapcsolódási pontoknak, eseményeknek, színtereknek, illetve az egyetemes örökségnek a szubjektív lenyomatait jeleníti meg.

Az 1969 óta folyamatosan kiállító Szemadám György az 1960-as évek végén csoporttá szerveződő, magukat önerejükből felküzdő avantgárd fiatalok egyik vezető egyéniségévé vált. Az 1970-es évek első felében több happening és performance résztvevője, szervezője volt. Az 1980-as évek második felétől kifejezésmódja klasszicizálódik, figurálissá válik, és festési módszerét az aprólékosság, a kidolgozottság, az erős kontúrok jellemzik, miközben részben megmarad korábbi tematikáinál. Képein egy-egy idea tárgyiasul a festői jelek kapcsolódásában, s ezek a gondolatok hol kivitelezésükben jelentkeznek rendkívül kimunkáltan, hol technikai kérdésekre fókuszálnak, hol emberi problémákat feszegetnek.

Szemadám György eredetileg ornitológus, madarakkal foglalkozó tudós szeretett volna lenni; képeinek kezdetektől fogva napjainkig egyik legjellegzetesebb témája a madár. Madarai közvetítők: szellemi átjárók, spirituális kapuk küldöttei. Megnyitják, sőt eltörlik a határokat hétköznapi és transzcendens, profán és szakrális, e világi és túlvilági, földi és égi, véges és határtalan, szabadság és bezártság között. Képeinek közvetítő jellegét tovább erősíti, hogy a keretek egyre inkább a képek szerves részeivé válnak.

Szemadám György térben és időben hatalmas távokat tesz meg művészetében. Önfeledten bolyong, kalandozik a valós és képzeletbeli tájakon. Legtöbbször a madarakkal szárnyal – múltból felderengő, távoli korok és eljövendő idők között, messzi idegenben és itthoni tájakon, legyőzve tér és idő korlátait. S végül – a madarakat keresve, önmagát meglelve – mindig hazatalál.

A harmadik tárlat Az avignoni hálószoba címmel nyílik meg Zoltán Mária Flóra utóbbi három évben készült munkáiból. A kiállításra hozott alkotásokon radikálisan szakított a korábbi évek figurális expresszív, szürreális ábrázolásmódjával. Egy új, dinamikus, koloritgazdag festői világot tár a látogatók elé. Meditatív, mint Mark Rothko, szabadon szárnyaló, mint Cy Twombly vonalhálói, a korábbi komor, sötét színek kivirultak, frissek, energikusak, mint Helen Frankenthaler kompozíciói.

Forrás: kultura.hu