Néhány nappal ezelőtt olyan különös élményben volt részük, amelyet azokban a régi és zord időkben el sem tudtak volna képzelni, és még ma is, oly sok év múltán, rá tudnak csodálkozni. Régen ugyanis elérhetetlen volt mind az útlevél, mind a szabadon való utazás lehetősége. Pár napja azonban Dragomán György egy európai városból repülővel, Szabó T. Anna pedig Magyarországról vonattal érkezett Kolozsvárra, ahol a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében mutatták be Dragomán 10 évvel ezelőtt írt Kalucsni című drámáját, amely arról szól, hogyan vándorol ki egy család a 80-as évek Romániájából. Az előadást a színészek egy üvegfal mögött adják elő, a játszótér egy teljesen hiteles lakótelepi lakás korhű berendezéssel. Szabó T. Anna számára különösen hatásosnak bizonyult az előadás, mivel első versében, amelyet soha meg nem jelentethetőnek ítélt a család, egy olyan nagy és áttörhetetlen üvegfal mögött halad a tömeg, amely üvegfal mögött van minden jó, amiért élni érdemes.

Dragomán 13 éves korában írta első novelláját, amelyet megmutatott édesapjának, aki – polgári foglalkozását tekintve – szájsebész és fogorvos volt. Maga is írt azonban novellákat, amelyeket különböző irodalmi folyóiratokban publikált. Lakásukon olyan író barátokkal együtt olvasták fel műveiket, mint Sütő András vagy Kányádi Sándor. Habár édesapja is tervbe vette egy regény megírását, ez azonban soha nem készült el. Az irodalmár papa jónak ítélte fia első próbálkozását, amely úgy született, hogy látott valamit, amely foglalkoztatta, és mivel a rajzoláshoz már túl nagy volt, inkább leírta. Édesapja azonban azt is mondta, hogy ez a novella soha nem jelenhet meg, mert olyan súlyosnak ítélt témát érintett. A korabeli Romániában tapasztalt visszásságokat és igazságot ugyanis nem lehetett leírni. Amikor néha mégis sikerült, akkor meg nem hitték el, hogy ez az igazság, annyira szürreális történetek voltak. Ahogy Szabó T. Anna fogalmazott, az irodalomnak tétje volt és van, fegyver és tiltott robbanóanyag. Gyerekként azonban még egyikük sem tudta, hogy politikai művet alkottak.

Első regényét titokban, nagy feszültségben és nyomás alatt írta. Írónak készült, de mindenkinek azt mondta, hogy műfordító akar lenni. Babonás volt, ha kimondta volna, hogy regényt akar írni, úgy járhatott volna, mint édesapja, aki soha nem írta meg a vágyott regényt. Éppen ezért a 2002-ben a Balassi Kiadó által kiadott A pusztítás könyve című regényét édesapjának ajánlotta. Ekkor, életében először és utoljára, nagyon vágyott egy díjra, mégpedig arra a Bródy-díjra, amelyet a legjobb első könyves író kaphatott meg. A vágyálom végül teljesült.

Édesanyjának pedig a Magvető Kiadó gondozásában 2005-ben megjelentetett A fehér király című regényét ajánlotta. Édesapja ennek kéziratát még olvashatta, minden megkapott fejezet előtt azt kérdezte, hogy „Én még mindig munkatáborban vagyok?”. A főhős édesapja ugyanis nincs otthon, mivel büntetésként kényszermunkára ítélték. Mindezt annak ellenére kérdezte, hogy a történet nem önéletrajzi ihletésű, nem saját történetét mondta el a szerző. A regény elképesztően sikeres lett nemcsak itthon, hanem határainkon túl is. 32 nyelvre fordították le, angol nyelvű film készült belőle jelentős külföldi színészek főszereplésével. A regény születése is érdekes. Akkortájt még volt tévéjük, amelyben épp egy román nemzetiségi adást sugároztak. A műsorban a legendás Steaua Bucarest 1986-os BEK-döntőben több büntetőt is hárító kapusa nyilatkozott. Épp azt mesélte el, hogy a katonaság csapatának a tagjaként a csernobili atomkatasztrófa után olyan tanácsokat kapott, hogy kapusként egyrészt ne érjen a labdához, másrészt ne is vetődjön a labdákért, mert a fű is szennyezett. Úgy beszélt, mintha még mindig gyerek lenne. Dragomán György ekkor döntötte el, hogy regénye főhőse egy gyermek lesz, az ő szemén keresztül mutatja meg a diktatúra természetét. A diktatúráét, amely minden állampolgárt gyermek státuszban tart: ahogy fogalmazott, a diktatúrában „gyermekek maradunk, ez teszi velünk a diktatúra”.

9 évet kellett várni következő, Máglya című regényére, amely szintén a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben. Az édesapja halála miatti gyász következménye volt, hogy sokkal lassabban haladt az írással, úgy érezte, soha nem fog megjelenni a kötet. A regény főhőse egy kamaszlány. Éppen ezért a regényben idő volt a csendre, mivel a kamaszkor egyedüliségét, csendes magába nézését ábrázolta, amikor minden kamasz azon gondolkodik, hogy kicsoda is ő. Dragomán György elárulta, hogy gyermekként nagyon sok filmet nézett, éppen ezért az írás idején filmszerűen látta a kötet egyes részeit. Általában olyan jeleneteket írt, amelyek önmagukban is megállják a helyüket. Ezek a részletek különböző irodalmi folyóiratokban meg is jelentek. Szabó T. Anna elárulta, hogy ő nem tudta, hogyan fognak ezek a részek egységes regénnyé összeállni. Dragomán egy kupola mozaikjainak összerakásához hasonlította ezt a munkát. Végül három hétre elvonult Finnországba, ott állította össze regényét, ott látta meg azokat a még hiányzó részeket, amikkel ki kellett tölteni. Szabó T. Anna a regény versszerűségét hangsúlyozta ki, amellyel, ahogy a szerző elárulta, bizony a regény műfordítói küzdenek is.

Mind a három regény teljesen más, de mindketten tudatosan úgy vélik, fontos, hogy előző írásaikhoz képest mindig valami mást csináljanak.

Dragomán György azt vallja, hogy az írói lét tán legszebb pillanata, amikor elkészül egy könyv. Oroszlánkórus című novelláskötetét 2015-ben adta ki a Magvető Kiadó, amelynek munkatársai azt gondolták, hogy hosszú éveket kell várniuk egy újabb Dragomán kötet kiadására, de legnagyobb meglepetésükre, egy beszélgetést követően, azonnal elküldte novelláinak egy adagját, amelyeknek közös vonása, hogy valamilyen módon mind kapcsolódik a zenéhez. A szerző azt is elárulta, hogy a novella nehéz műfaj, minden harmadik készül csak el. Minden nehézsége ellenére szeret novellákat írni. Számos alkalommal azonban annyira megragadja egy-egy alak, egy-egy motívum, hogy még akar írni róluk, ezért sok esetben kész novellafüzér áll össze írásaiból.

Dragomán György győri köszönőbeszédében így fogalmazott: „az író mindig egyedül van, egyedül ír”. Azonban az egyedüllét idején lehet olyan ünnepi pillanatokra gondolni, mint például a Győri Könyvszalon Alkotói Díjának átadása. Olvasói pedig szintén egyedül töltenek el hosszabb-rövidebb időt műveinek olvasásával, összességében már több időt áldoztak könyveire, mint amennyit ő az írásra fordított.

Ősze Mária
Fotók: Vas Balázs