1950-ben ugyanis kőbányát nyitottak a plató oldalában, a munkaerőt a kor szokásainak megfelelően a rendszer ellenségeinek bélyegzett és internált emberek adták. Hogy aztán ez a bizonyos párttitkár a bányában vagy a faluban képviselte-e a hatalmat, arra nézvén nincs forrás, de az biztos, hogy a Lesence patak völgyében, a Balatontól 13 kilométerre található falut 1247-ben említik először az oklevelek, nevezetessége pedig a plató tetején az Uzsai család által valamikor az 1330-as években alapított pálos kolostor, ami a török 1562-es megérkezésekor már lakatlan volt. És ahogy az szokott lenni, nemsokára lakatlan lett a falu is, pusztaként szerepel már az 1572-es és az 1622-es összeírásokban. Hogy aztán földesurai révén mégis csak valamennyire újratelepüljön, és 350 körüli lakosságszámmal megmaradjon mind a mai napig.

A folyamatosan előrenyomuló bánya pedig az internálások vége után is termelte tovább az útépítésekhez nélkülözhetetlen anyagot, hogy aztán a 90-es évek elején már az ország legnagyobb bazaltbányájaként német tulajdonba kerüljön. A tulajdonos pedig ez idáig példásan együttműködött a régészekkel, akik a Nagy- és Kis-Láz-hegyről és a környékről, 600 régészeti objektumból (föld alatti tárolók, hűtővermek, szemetesgödrök, stb.) szép leletanyagot gyűjtöttek össze. Volt is miből, hiszen – mint arról már e sorozatban olvashattak – csak bronzból 80 kilogrammnyi lelet került ezen a környéken elő. Itt találták meg a Kárpát-medence egyik legrégebbi emberábrázolását, a „várvölgyi Apollót” is, de a régész ásója kifordított olyan feldolgozásra váró bronz bucikat, lepényeket is, amik nagy valószínűséggel az Alpokból származhattak. Aztán az is nagyon valószínű, hogy a párttitkár 13 centiméter átmérőjű, jobbára négyszögletesre formált, nyitott karkötője is ilyen bronzból készült ott helyben. S mivel találtak itt ennél díszítettebb, szebb darabokat is, csak arra következtethetünk, hogy egykori tulajdonosa nem volt tehetős ember, de egy szimpla karperecre azért tellett neki.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu