505

Hahó Együttes

Rómer Ház

November 13-án vasárnap, 17 órakor kezdődik a Hahó Együttes gyermekkoncertje a Rómer Házban (Győr, Teleki László u. 21.). Zene-móka, játszva tanulás kicsiknek és nagyoknak- öko-tudatosan. Belépő: 10 év alattiaknak ingyenes. 10 év felett 900 Ft.

Jegyvásárlás az Esterházy-palotában, a Rómer Múzeumban (Győr, Király u. 17.), keddtől vasárnapig 10-18 óra között, vagy a koncert napján a Rómer Házban 16 órától. Az interaktív koncerteken a gyerekeknek a dalok közti játékos, rávezető beszélgetések során lehetőségük van kifejteni az elhangzottakkal kapcsolatos véleményüket, így személyes élménnyé válik a program során érintett kérdések megoldásának fontossága. A foglalkozások során megszerzett tudásukkal később az elsődleges közösségükben, óvodai, iskolai kortársaikat, sőt még a testvéreikre, a szüleikre és a nagyszüleikre is hatással lehetnek, így válik az együttes küldetése több generációra ható környezettudatos neveléssé. Érdemes tehát figyelni jelenlévő kísérőknek is: a foglalkozás közös élménye lehetőséget teremt arra, hogy később a dalban hallott fordulat felidézésével hívjuk fel gyermek figyelmét egy éppen elénk kerülő problémára.

További információ itt.

2016.11.10