A kis herceg

A Menház Színpadon

November 19-én, szombaton 19 órakor a Menház Színpadon (Kossuth Lajos utca 24.) Szirtes Balázs rendezésében A kis herceg című mesét láthatják két részben az érdeklődők. A jegyek egységesen 4500,- forintba kerülnek.

A kis herceg meséje gyerekeknek (hét éves kortól) és felnőtteknek is szól, akik még emlékeznek arra, amikor még gyerekek voltak. A Karinthy Színház, az R.N.R. Művészeti ügynökség és a Manna koprodukcióját Rónay György fordítása alapján Szirtes Balázs készítette.

„Ezt a történetet is legszívesebben úgy kezdtem volna, mint egy tündérmesét, ilyesformán: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis herceg. Ez a kis herceg egy parányi bolygócskán lakott, amely alig volt nagyobb nála, és nagyon szerette volna, ha van egy jó barátja… Azoknak, akik értik az életet, ez így sokkal igazabbul hangzott volna… Hat esztendeje már, hogy kis barátom búcsút vett tőlem. Azért mesélek most róla, hogy nehogy elfelejtsem, mert szomorú dolog elfelejteni a barátunkat. Nem mindenkinek van barátja. S ki tudja, még utóbb belőlem is lehet olyan felnőttforma ember, akit nem érdekel már más, csak a számok… Igyekezni fogok tehát olyan részletesen felidézni mindent, amennyire csak lehet. Hogy sikerül-e, abban persze egyáltalán nem vagyok biztos. Ezt azonban meg kell bocsátanotok nekem, alighanem öregszem…”

2016.11.09