2354

Ölelni és ölre menni

Beszélgetés L. Stipkovits Erika pszichológussal

A XVI. Győri Könyvszalon meghívottja lesz L. Stipkovits Erika pszichológus is, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés- és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Negyedik, Ölelni és ölre menni címmel a közelmúltban megjelent kötetét mutatja be a győri közönségnek. Ez alkalomból kerestük meg őt, hogy néhány kérdést tegyünk fel neki.

Ön nap mint nap kemény munkát végez azért, hogy életük krízisét élő embereken, párokon segítsen. Mi vitte arra, hogy tudását előadásokon, mi több, könyveken keresztül is átadja?

A legkeményebb munkát azok végzik, akik önismereti útjukat járják, akik egy szakembert megtisztelnek bizalmukkal, és megosztják velem életük történéseit, miközben fejlődni szeretnének. Pszichoterapeutaként egyre világosabbá vált számomra, hogy a párkapcsolatok válságának korszakát éljük, és sokan vannak, akik a jobbítás, a javítás szándékával, ám az uralkodó tévhitek árnyékában próbálkoznak párkapcsolatuk rendbetételével. A „Közelebb egymáshoz” című előadássorozatomat folyamatosan nagy érdeklődés kísérte, és az előadások után rengeteg kérdést, levelet kaptam. Éreztem, hogy nagy az őszinte érdeklődés, és szükség van olyan könyvre, amit szakember írt, de közérthetően szól az önismeretről, a párkapcsolatokról, tévhiteinkről, és segítséget ad a valódi változás-változtatás módjaihoz is. Mert a párkapcsolati siker nem egy autó, amit a szalonban készen megveszünk, alkatrészről alkatrészre kell összeraknunk, időt és energiát nem kímélve. S amikor nekilátunk, még gyakran nem vagyunk tapasztalt és képzett szerelők, a közös munka kovácsol minket azzá.

Első két könyvében a párkapcsolatokban felmerülő tévhitekről, ezekből fakadó konfliktusokról, nehezen kezelhető élethelyzetekről ejt szót. Magyarországon a házasságok nagy része válással végződik. Mindent megteszünk azért, hogy ezeket a kapcsolatokat megóvjuk? Avagy túl sokat teszünk, hogy az már tulajdonképpen megalkuvás?

Azt hiszem, örülnünk kellene annak, ha elmondhatnánk, hogy sokat teszünk, ám ez sajnos nem így van. Ma sok mindent tanulunk az iskolában, ám mély ön- és társismeretet sajnos nem. Holott egy párkapcsolati veszekedésnél sokszor nem is a párunkra, hanem gyakran apánkra és anyánkra, leginkább a róluk kialakított, kissé torz belső képünkre reagálunk. A teljes, harmonikus élethez, párkapcsolathoz pedig az önismeretünk mélyítésén, társunk megismerésén, elfogadásán keresztül vezet az út. Ez viszont nem megy gombnyomásra, sőt párkapcsolat a felek közös lelki fejlődésének és az intimitás mélyülésének legfőbb eszköze is. A napjainkban jellemző „használd, dobd el, vegyél másikat” életszemlélet pedig oda vezet, hogy lassanként kapcsolatainkat is lecserélhetőnek érezzük, melyeket az első nehézségnél, problémánál gyorsan „kidobunk”, hiszen nincs idő, kedv, türelem javítani rajta. Meggyőződésem, hogy életünk legértékesebb kincsei a kapcsolataink, és a jó párkapcsolatot éppen az teszi olyan értékessé számunkra, ha dolgozunk rajta, különösen válságok idején, és ha kell, küzdünk érte – persze mindketten, mert egyedül ez sem megy. Sőt, ha csak egyikünk változik, gyakran még távolabb kerülünk egymástól.

Ha feltételezzük, hogy valaki kielégítő, boldog párkapcsolatban él, nagy esély van arra, hogy egy újabb szereppel szembesüljön, a szülőével. Szeretettel sebezve című könyvében éppen erről értekezik: miképpen lehetünk elég jó szülők. A könyv olvasója kicsit úgy érzi magát, mint az orvostanhallgató, aki az éppen megtanult betegség szimptómáit véli felfedezni magán: hol a borostyán, hol a jó fej, hol az idomár, hol a szuperszülő kategóriába sorolja magát. Létezik arany középút? Miként kerülhetjük el, hogy megcsontosodott szokásaink, viselkedésmintáink aláássák gyermekeinkhez fűződő kapcsolatainkat?

Nem kell megijednünk, és nem kell egyfajta „állatorvosi lónak” éreznünk magunkat, ha több szülőtípus vonásait is felfedezzük magunkon. Ahogy a kötetben is leírtam, mindenkiben keverednek e típusok, ám többnyire van egy, ami dominál. Tanácsok segítik, hogy felismerhessük saját szülőtípusunkat, nevelési stílusunkat, mert ez a változáshoz vezető első lépés. És a változás az arany középúthoz vezet, ami szerintem létezik. A könyvben ezt a szülőtípust a „Bátorító szülőnek” neveztem. Senki sem születik Bátorító szülőnek, és senki nem olyan szerencsés, hogy két Bátorító szülő nevelné fel, de megtanulható a bátorítás tudománya. Ehhez szintén önismeret szükséges, hiszen hiába döntjük el gyerekként, hogy mi mindent másként fogunk tenni, mint a szüleink, gyakran kamasz gyerekünk dühös kifakadása ébreszt rá arra, hogy ugyanazt csináljuk, csak „pepitában”. A Bátorító szülővé válás része még a szüleinkről való leválás, az ő elfogadásuk, a tisztelet megadása, és ha kell (akár szakember segítségével), a megbocsátás. Mindezekhez sok-sok gyakorlatot, tesztet is tartalmaz ez a kötet, melyeket önállóan, párunkkal, gyermekeinkkel és szüleinkkel is végezhetünk.

Legfrissebb, Ölelni és ölre menni című könyvében a testvérkapcsolatokról ír. A Győri Könyvszalonon olvasóinknak módja lesz alaposabban megismerni a könyv tartalmát. Elöljáróban csak annyit: gyermeknevelési tanácsokra számítsunk, vagy a „testvér létet”, mint egy életen át tartó, mindig formálódó viszonyrendszert vizsgálja?

Könyveimmel célom egyrészt a pszichológiai ismeretek terjesztése, a legfrissebb kutatási eredmények ismertetése, az önismereti munkára biztatás a bemutatott esetekkel, másrészt a tanácsadás is, hogy olvasóim jól használható és kipróbált módszereket kapjanak kapcsolataik ápolásához, fejlesztéséhez. Tehát mindkettő megtalálható ebben a könyvben is. A pontosság kedvéért: a tanácsok nemcsak szülőknek szólnak, hanem felnőtt testvéreknek is. A szülőknek azért, hogy segíthessék gyermekeiket a jó testvérkapcsolat kialakításában, a testvéreknek pedig azért, hogy ápolhassák, fejleszthessék saját testvérkapcsolataikat még felnőttkorban is, pozitív mintát adva ezzel is az utódoknak.

Könyvei nem egyszerűen olvasnivalók, hanem segítő könyvek. A kötetek végén tesztek, gyakorlatok, úgynevezett „lépőkövek” találhatók, amelyek segítségünkre lehetnek önmagunk és kapcsolataink fejlesztésében. Legfontosabb kötelék a nagy átlag számára a család. A család fogalma az elmúlt évtizedekben alaposan megváltozott. Beszélünk a teljes mellett csonka, valamint mozaik családról, s elterjedt a hivatalos formaságok nélküli együttélés is. Tapasztalatai szerint ezek mindegyikében működnek a könyvek segítségével elsajátított módszerek?

A szeretet, az elfogadás és a valahová tartozás iránti vágy közös mindannyiunkban, függetlenül attól, milyen családformában élünk. Mindeközben ugyanabban a társadalomban ugyanolyan – sajnos gyakran negatív – hatások érnek bennünket, ezekkel pedig ugyanúgy próbálunk megküzdeni. Természetesen mindegyik családban más és más élethelyzettel találkozunk (a specifikumokról is írtam sokat). Más problémákkal küzdenek az egyszülős és megint másokkal a mozaikcsaládok, de az önismeret fejlesztése, a párunk, szüleink, testvéreink elfogadása, minden esetben közös kiindulási pontok a fejlődéshez. Könyveim a belső, lelki folyamataink megértése mellett érzelmeink megéléséhez, a szeretet, a megbecsülés, az elfogadás kiteljesítéséhez, azaz a boldogabb családi kapcsolatokhoz adnak segítséget, tudva, hogy kapcsolatainkban általában saját megoldatlan problémáink köszönnek vissza újra és újra, egészen addig, amíg mélyebb megoldást nem találunk rájuk…

 

L. Stipkovits Erika Ölelni és ölre menni – testvérekről nem csak szülőknek című könyvének bemutatójára a XVI. Győri Könyvszalonon november 18-án (pénteken) 16 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében. A beszélgetőtárs D. Pusztai Andrea lesz.

Berente Erika

 

2016.11.09