1491

Messze látó tudomány

A Magyar Tudomány Napja a Széchenyi István Egyetemen

189 éve, 1825. november 3-án gróf Széchenyi István egyévi jövedelmének felajánlásával megalapította a Magyar Tudós Társaságot (Akadémiát). Az utókor a „legnagyobb magyar” iránti tiszteletből a Magyar Tudomány Napjának nevezi e napot, melynek alkalmából színes és sokrétű esemény-sorozattal mutatja be a Széchenyi István Egyetem az intézmény tudományos hátterét, törekvéseit és széleskörű kapcsolatait november 12. és 26. között. A rendezvény-sorozat jelmondata: Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek.

November 12. (szerda) 10 óra

3D technikák alkalmazási lehetőségeinek gyakorlatorientált kutatása címmel dr. Hargitai Hajnalka egyetemi docens, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék tanszékvezető-helyettese, az Év Kutatónője Díj 2013. évi nyertese tart előadást. Dr. Földesi Péter rektor átadja a 2014. évi Publikációs Nívódíjakat, az Innovációs Díjat és az Év Kutatónője elismerést. Helyszín: Új Tudástér aulája

November 13. (csütörtök) 10:30

A nukleáris energia hasznosításának lehetőségei és távlatai címmel tart szakmai programot a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Dr. Horváth Kristóf, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese Az atomenergia hasznai és veszélyei, dr. Lamm Vanda akadémikus, a győri egyetem egyetemi tanára, kutatóprofesszor (Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet) A nukleáris jog sajátos természete címmel tartanak előadást.

November 13. (csütörtök) 14 óra

Szociális és egészségügyi körkép a győri várostérségben címmel az Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet Szociális Tanulmányok Tanszéke mutatja be a szakterület együttműködési programjait. A szociális intézményrendszer szereplőinek együttműködési hálózatát dr. Csizmadia Zoltán tanszékvezető egyetemi docens, a szociális szolgáltatásokban megvalósuló együttműködést dr. Budai István főiskolai tanár és dr. Puli Edit egyetemi adjunktus, a humán szükségletek alakulását Győrben dr. Nárai Márta egyetemi docens, a lakosság egészségi állapotának és egészségtudatosságának néhány jellemzőjét Kovácsné dr. Tóth Ágnes egyetemi docens elemzi. Helyszín:  Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet, dr. Gardó Sándor terem (Szent Imre út 26-28., I. emelet.)

November 19. (szerda) 8:30

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia és Tehetségnap a Széchenyi István Egyetem Tehetségsegítő Tanácsa és a Tudományos és Művészeti Diákköri Tanácsa szervezésében. A Széchenyi István Egyetem Tehetségpontját és a Tehetségsegítő Tanácsot, a Tehetséggondozó műhelyeket dr. Földesi Péter rektor és dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta egyetemi docens, a két új szervezet elnöke mutatja be.

November 26. (szerda) 14 óra

Alkalmazott mechanikai és mechatronikai kutatások 2014 címmel az Alkalmazott Mechanika Tanszék és a Mechatronikai és Gépszerkezettani Tanszék tart konferenciát. A két tanszék tudományos programját reprezentáló eseményen dr. Molnárka Győző egyetemi tanár és dr. Horváth Péter tanszékvezető egyetemi docens Számítógépes módszerek alkalmazása a mechatronikai tervezésben, Horváth Péter tanszéki mérnök és dr. Égert János tanszékvezető egyetemi tanár Egyhengeres motor főtengelyének kritikus terhelései, valamint Főtengely szilárdságtani analízise és tömegcsökkentése, Menyhártné Baracskai Melinda egyetemi tanársegéd Mezőgazdasági gépjármű tárcsafékének termodinamikai vizsgálata, Bojtár Gergely egyetemi tanársegéd Mátrixba ágyazott szálköteg ortotrop anyagjellemzőinek számítása végeselem módszerrel, Szalai Péter egyetemi tanársegéd Act and wait szabályozás kísérleti vizsgálata, dr. Molnár Zoltán egyetemi adjunktus Tokamak vákuumablakainak szilárdságtani vizsgálata, Bider Zsolt egyetemi tanársegéd Menetes kapcsolatok tűrésének hatása az előfeszítő erőre, Szüle Veronika egyetemi tanársegéd és dr. Pere Balázs egyetemi docens Gumi és gumiszerű anyagok nemlineáris anyagtörvényi jellemzői címmel tart előadást. Helyszín:  tanulmányi épület, B-308-as előadóterem.

Winkler Csaba

2014.11.10