Mit kínál a 18. pozsonyi filmszemle?


A pozsonyi filmszemle az idén egy nappal hosszabb lesz a tavalyinál, november 11. és 17. között zajlik majd négy pozsonyi helyszínen, a Mladost, a Lumiere és a Nostalgia mozikban, illetve a Gorila Urban Space-ben.

A hét napon át tartó szemle idei kínálatában 126 film szerepel, ez mintegy negyedével több a tavalyinál, ugyanakkor a korábbiakhoz képest szerényebb programkínálatot jelent. Az idei felhozatalban az összes földrész képviselteti magát. A filmek többsége európai, de jelentős az Egyesült Államokból érkezett, illetve szlovák alkotások aránya is. Önálló szekciót kap a város témája a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon (IFFBA) – mondták el a 18. alkalommal megrendezendő filmszemle szervezői sajtótájékoztatójukon Pozsonyban.

A pozsonyi filmszemle pénzügyi kerete az elmúlt néhány évben folyamatosan szűkült, főként a nagyobb szponzorok elmaradása miatt, az idén azonban sikerült megtartani a tavalyi szintet – mondta az MTI kérdésére Pavel Smejkal, az IFFBA programigazgatója. Hozzátette: a viszonylag szűkös keret nem befolyásolja a programkínálat minőségét. A szemle idei évadában kiemelt szerepet kapnak a család és a társadalmi problémák kérdései, az előbbi – önálló szekcióban megjelenő – témában attraktív játékfilmeket és dokumentumfilmeket is kínál a szemle. Ismét helyet kapott a tavaly bevezetett, úgynevezett Lexikon szekció is. Utóbbiban a filmszakma nyelvezetének bemutatása mellett aktuális szakmai problémákkal akarnak foglalkozni, az idén a filmek színvilága áll majd a középpontban.

A filmszemlén bemutatandó alkotásokat 17 szekcióba sorolták, érdekességnek számít, hogy a hagyományos kategóriák mellett az idén külön blokkot kaptak az amerikai elnökválasztás témáját feldolgozó alkotások. A három fő versenykategóriában, a nagyjátékfilmek nemzetközi megmérettetésén nyolc alkotás, a dokumentumfilmes szekcióban hét, a rövidfilmek között pedig 11 film versenyez. A versenyen kívül, az Európa szekcióban mutatják be a szemle egyetlen magyar alkotását, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét. A nagyjátékfilmek nemzetközi versenyében résztvevő filmek két kivételtől eltekintve európai alkotások, jelentős részük más fesztiválokon már nyert valamilyen díjat. Ennek a szekciónak a kínálatából a programigazgató egy svájci filmet, a kurd-szíriai származású rendező, Mano Khalil Fecske (Die Schwalbe) című filmjét emelte ki (a képen). Felhívta a figyelmet a francia-olasz koprodukcióban készült Világi lány (La ragazza del mondo) című filmre Marco Danielitől, illetve a Tramontane című, ugyancsak koprodukciós, libanoni, francia, katari, egyesült arab emírségekbeli alkotásra is.

Forrás: mandarchiv.hu

2016.11.08