Azt szokták mondani az ADHD-ról, hogy hatására a gyermek nem tud nyugodtan végigülni egy mesét, hanem egyfolytában tevékenykedik. De az nem igaz, hogy olyankor nem hallgatja a mesét, legalábbis az esetek nagy részében. Tehát nyugodtan megengedhetjük neki, hogy ő közben valamit alkothasson, hogy izegjen-mozogjon, mert attól még a mesét hallani fogja. Nem beszélve arról, hogy az úgynevezett jobbféltekés gyerekek jobban tudnak figyelni valamire, ha közben mást, vagy mást is csinálnak. Úgyhogy ez ne zavarjon bennünket. De azt viszont tudnunk kell, hogy egy másfél évesnek, mert neki is lehet már mesélni, még ha nem is beszél, leginkább a napját érdemes visszamesélni néhány mozzanatban. Egész más egy kétévesnél, ahol már egy kis medvebocsról mesélek, aki persze ő maga. Vagy egy két és fél, háromévesnél, ahol már egy tőle eltávolított állatmesét mondunk. És a nagymesék természetesen csak négy vagy ötéves korban jöhetnek. Másként lehet, hogy a gyerek jogosan unja az én mesémet... És ami nemcsak az úgynevezett ADHD-s gyerekeknél nagyon lényeges, hogy a látott mese nem mese, csak a hallott mese. És csak akkor jó, ha fejből mondom, mert én már elolvastam előtte. Nem baj, ha kisebb szókinccsel mondom, és kicsit összekeverem a mozzanatokat. A lényeg, hogy én nézzek a gyerekre és ő is tudjon rám nézni.

Az ADHD-nak és annak, hogy valaki jobbféltekés lehet kapcsolata?

Ezt nem lehet így mondani. De nagyon sok minden, amivel az ADHD-sokat vádolják, az nem is ADHD, és nem is tudjuk pontosan micsoda. De úgy szoktunk róla írni és beszélni, mintha tudnánk. Például azt, hogy a gyermek fogja magát, és elfekszik a padon. Vagy, hogy csak úgy tud tanulni, ha zenét hallgat, megtaláljuk a jobbféltekéseknél, ugyanúgy,, mint az úgynevezett – szeretem így mondani - ADHD-soknál

Valami miatt az a kérdés jutott most eszembe, hogy Ön szerint milyen lesz a jövő embere? Hiszen egyes agykutatóknál azt lehet olvasni, hogy az emberi agy és így az ember fejlődése sem állt meg...

Nem szívesen bocsátkozom jóslatokba. De az lenne jó, ha a jövő embere olyan ember lenne, aki használja a jobb agyféltekéjét, a művészeti, egészben látó, érzelmekkel teli féltekét, és nemcsak a balféltekét, amely hideg, logikus, könnyen hazudik, nincs humora, satöbbi. Éljünk az ún. corpus callosum adta lehetőséggel. Ez egy kis gerendácska a két félteke között. Mert az reprezentálja a teljes embert, ha mind a két félteke működik, egymást kiegyensúlyozva.

A művészetek hogyan segíthetnek ebben?

Nagyon fontosak a művészetek. Döbbenetes, hogy ún. ADHD-s gyerekek milyen kitartóak tudnak lenni pl. egy-egy színpadi szituáció megformálásában. Ezért nagyon fontos, hogy az iskolában legyen színház és zenekar és énekkar és önképzőkör és poétika, ahogy a régi magyar iskolában volt. Nagyon szigorú egyházi iskolák 400 éve már rengeteg időt töltöttek iskoladrámák írásával és előadásával, mert ösztönösen tudták, hogy milyen fontos a művészet a gyermekek nevelésében. Ma ezt tudományosan tudjuk, és közben csináltunk egy olyan iskolát, ahonnan a művészetek lényegében kiszorultak. Mert az, hogy: - Árpikám, egész jól énekeltél az osztállyal, most állj fel és énekeld el egyedül... Na ez csak hármas alá. - Ez nem művészetoktatás. Márai azt mondja, hogy a nyárspolgár azt hiszi, hogy a művészet művelődési anyag. Iskoláink nyárspolgárok lettek. A művészet valójában élmény – folytatja Márai -, amely felveri az életörömet. Épp az élmény és öröm, amely hiányzik az iskoláinkból, és ami nagyon hiányzik az ADHD-snek. És tegyük hozzá a 90-es évek közepének pszichológiai felismerését: öröm nélkül nincs hatékony tanulás.

Köszönöm az interjút!

Szabados Éva