3555

Digitális középkor?

Konferencia a XIV. Győri Könyvszalonon

A XIV. Győri Könyvszalonon, 2014. november 7-én zajlott konferencia – egyúttal a Magyar Elektronikus Könyvtár huszadik, valamint az Elektronikus Periodika Archívum tizedik születésnapja alkalmából – Digitális középkor? – A digitálisan születő kultúra könyvtári megőrzéséről címmel és témájában. A szimpóziumon egyaránt hallhattunk előadást az Internet mulandóságáról és tünékenységéről, a repozitóriumok elengedhetetlen szükségességéről, az Europeana 1989 projektjéről, a digitális tartalmak közkönyvtári gyűjtéséről, valamint a múzeumi aggregáció kérdéseiről.

A konferencián először Monok István, az MTA könyvtára főigazgatója mondott köszöntőt, aki bevezető beszédében a kultúramegőrzés evolúcióját vezette elő a papirusz, a papír, a gépi forradalom és az Internet mérföldkövei mentén. A féltő-óvó, ugyanakkor offenzív fejtegetés konklúziójaként elmondható, hogy az értékmegőrzés esetében ami bizonyosan állandó, az a könyvtár intézménye.

Első előadóként Kokas Károly, az SZTE Klebelsberg Könyvtár informatikai igazgatóhelyettese lépett a pódiumra A web mulandósága, az archiválás fontossága és lehetőségei témakörében. Az előadó által nyíltan „riogatóként” felcímkézett beszéd fejléce kiegészült A tünékeny Internet meghatározással, hiszen a legújabb technológia előnyei mellett a mulandóság kísértete ugyanúgy ott lebeg, mint a korlátlannak tekintett lehetőségek opciói. A webhálózat legnagyobb kérdése éppen a megőrzés funkcióját érintheti a legkomolyabban: fennmaradás vagy pusztulás? Példaként hallhattuk, hogy statisztikailag nézve már a Vizsolyi Bibliához is 800 példányra volt szükség ahhoz, hogy végül mára 51 példány fennmaradhasson belőle, s ha azt nézzük, hogy az Interneten egy „anyag” átlagosan 5-6 példányban szerepel csupán, ráadásul különböző formátumokban, akkor nagy az esélye a végleges eltűnésüknek. Hiszen ezek a digitális információk rettentően sérülékenyek a gyakori adatvesztések, a fizikai defektusok (háttértárolók, szerverközpontok), a nem mentett adatok, vagy a letörölt adatok miatt.

Számos publikáció létezik a témában arról, hogy internetes adattartalmak teljesen, nyom nélkül eltűnnek, nem lehet visszaállítani őket, végleg elvesznek. Kokas Károly egy világtérképen szemléltette, mely országok gondoltak eddig az online tartalmak archiválására: szinte kizárólag csak Észak- és Nyugat-Európa, Észak-Ázsia, valamint Észak-Amerika – Magyarország nincsen közöttük. A Wayback Machine szolgáltatásának oldalán a „keresőbe” beírt konkrét url-cím esetében idővonalon ábrázolódik, hogy a site adott intervallumban hányszor mentette el/le a tartalmát, és bepillanthatunk az egyes mentési képekbe. Viszont ez természetesen nem nevezhető tárolási módozatnak.

Társadalmunk egyre több információját digitalizáljuk, vagy állítjuk elő közvetlenül digitális tartalomként, ám megőrzésük sérülékenysége roppant magas. Ezért rettentően fontos kérdés a web-archiválás a tudás- és a kultúramegőrzés szempontjából. Ha ezt a kérdést nem oldjuk meg, veszélybe kerülhet akár az íráskultúra fennmaradása is. Még manapság is elenyésző mértékű a web-archiválás nagysága, hiszen míg például Franciaországban évi 400 terabyte adatot archiválnak, addig csupán egyetlen otthoni felhasználó 1-4 terabyte-nyi információt tárol. Hazánkban is született már terv az online tartalom megőrzésére, 2006-ban a Magyar Elektronikus Könyvtár részéről, de mindeddig még sem törvényi háttér, pláne nem fizikai megvalósítás nem történt az ügyben.

Borúra némileg derűként hatott Holl András, az MTA könyvtára informatikai főigazgató-helyettese előadása A tudományos publikációk megőrzése és szolgáltatása repozitóriumokban témakörében. Felütésként elhangzott, hogy a web-archiválás fontos dolog, de mi a helyzet a digitálisan előállított vagy bedigitalizált könyvekkel? Túléli-e a digitális változat a papírt? A repozitórium fogalma sok jelentést hordoz, melyek közül itt a legrelevánsabb: egy olyan hely, ahol „dolgokat” biztonságosan tárolni lehet, és egy olyan hely, ahol ezeket a tárolt információkat be is lehet mutatni. Azaz a két kulcsszó a Megőrzés és Szolgáltatás.

Az első motiváció a repozitórium születésekor még nem a megőrzés, hanem a szabad hozzáférés volt, a szélesebb körben történő használat. A reményeket ekkor egy közös keresőrendszerbe vetették – ez lett aztán mára a Google, amely részben beváltotta az elvárásokat. A repozitórium ideája végül rendszerint könyvtárakban kötött ki, könyvtári felügyelet alatt. Tartalmi vonatkozásokban a megvalósítás tudományos publikációkkal indult, a kör aztán kiszélesedett: szürke irodalom, oktatási anyagok, kutatási eredmények… stb. A repozitórium bár a szabad hozzáférés mentén alakul, de megvannak a lehetőségek a korlátozásra is (szerzői jog), a korlátozott, belső nyilvánosságra (pl. egy egyetem anyagai).

Cél a – korlátozott vagy korlátlan – szabad hozzáférés, a szürke irodalom szolgáltatása és megőrzése, az archiválás. Mindezekhez ma már a technikai, technológiai lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésre (azonosítók, nyílt szabványok, formátumok) a megőrzés és a felhasználás tekintetében is. Bizonyos szempontokból azonban még ma is bonyolult ezeknek a repozitóriumoknak a létrehozása, kezelése, tárolása, a gyarapodási határok kitolása. S hogy mitől maradnak meg a tárolt tartalmak a repozitóriumokban? Ez minőségbiztosítás kérdése, amelyekre jegyzékek, nemzetközi szabványok léteznek; s már hazánkban is felállt ennek kezelésére egy bizottság, a SZTAKI fejlesztésében megvalósuló magyarországi repozitóriumi közös kereső pedig egyre kiforrottabb.

A következő felszólalásban Szilágyi Csaba, az OSA Archívum képviseletében az Europeana 1989 projektet mutatta be, amely az európai rendszerváltások dokumentumainak gyűjtését végzi egy mindenki számára hozzáférhető online archívumba. A 2012-2014-es időszakban futó projekt kimondottan személyes történeteket és tárgyi emlékeket szed egybe. Az akcióba 48 partner tartozik, közöttük az összes EU-tagállam. A „menetrendben” 7 ország (Lengyelország, Balti államok, Csehország, Magyarország, Németország) 5 témával képviseli magát, ahol a célok elsősorban figyelemfelhívási, -felkeltési szándékkal irányulnak az információgyűjteményekre.

Az úgynevezett „gyűjtőnapokon” három helyszínen (Szeged, Sopron, Budapest) 100 résztvevő és történet által ezernél is több digitális tárggyal sikerült gyarapodni: nagypolitikai események, munka, iskola, család, hobbi, a legkülönfélébb irat-dokumentumok és emléktárgyak. Felsorolásra került a projekt technikai oldala is (metaadatok, koordináták, licenszek). Az Europeana 1989 online felülete Google alapú térképet, akár személyes történet alapján történő keresést, fotógalériát, magukat a személyes történeteket és a hozzájuk kapcsolódó tárgyakat, digitális sétát és többnyelvűséget biztosító (Google fordító) lehetőségeket tartalmaz. További céljaik online közösség(ek) létrehozása, megtartása a honlap, blog, Facebook, twitter segítségével, a fenntarthatóság esetében a végleges megoldás keresése azonban egyelőre még tart.

Ezután a Helyi és helyismereti tartalmak gyűjtése a közkönyvtárakban került terítékre. Takáts Béla, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatóhelyettese azzal kezdte beszédét, hogy az Internet a könyvtárakban először információs eszközként jelent csak meg, nem tartalombővítő, -tároló lehetőségként. A közkönyvtári rendszer sosem rendelkezett a folyamatos fejlődési esélyekkel, ám a Magyar Elektronikus Könyvtár megjelenésével remek példa adódott a helyismereti szépirodalom és -tényanyag előtt ezzel a fejlesztési úttal kapcsolatban. A közkönyvtárak feladata ezen a téren így a helyismereti tartalmak hasonló feldolgozási és közzétételi igényével bővült. Erre a periódusra, az 1990-es évek elején remek kifejezésként illik a „Naiv Digitalizálás Korszaka” megnevezés.

Az Internet széleskörű terjedésével és gyorsulásával újra kellett definiálni a könyvtárak szerepét ebben a digitális tartalomgyűjtésben: mit gyűjtsenek, milyen formában és hogyan, hiszen az Internet nemcsak illékony technikai lehetőség, de rendkívül változékony közeg is. Mi tekinthető könyvtári nézőpontból dokumentumnak az Interneten, amit fel kell tárni és szolgáltatni? Ezek a dokumentumok – ha csupán az elérhetőségét szolgáltatja a könyvtár – folyamatos ellenőrzést és javítást igényelnek, ha viszont a könyvtár megőrzi ezeket a dokumentumokat (lementi saját állományába és tárolja), akkor digitális könyvtárat kell létrehozni digitális olvasóteremmel, ahol felmerülnek ezen tartalmak szolgáltatásainak jogi aspektusai is (nyíltan hozzáférhető vagy korlátok között, személyi jogosultsággal vagy helyhez kötött hozzáférhetőséggel).

Ezeket a kérdéseket kellene tisztázni, de addig a közkönyvtárak feladata ezen információk, dokumentumok gyűjtése, tárolása, hogy ha majd eldőlnek a szolgáltatás szempontjai, legyen mit szolgáltatni. Tehát igyekezni kell mindent letölteni a megőrzés érdekében, amely majd remélhetőleg összekapcsolódik egyszer a szolgáltatás meghatározott módjaival és eshetőségeivel. Azok a könyvtárak, amelyek rendelkeznek ezen szellemi és anyagi lehetőségekkel, végezzék ezt a tevékenységet, a tapasztalatokat pedig osszák meg egymással. A közkönyvtárak felelőssége a helyi információk összegyűjtésében tehát óriási, nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, és csakis összefogással lehetséges.

Utolsó előadásként A múzeumi aggregáció kérdéseit taglalta és mutatta be Sz. Fejes Ildikó, az MNM OMMIK főosztályvezetője. Mára megvalósult (és folyamatos fejlesztés, bővítés alatt áll) a MuseuMap, az első hazai múzeumi aggregációs szolgáltatási portál. A projekt 2011-ben indult a HunTéka integrált közgyűjteményi rendszerének beszerzésével és továbbfejlesztésével. A 2012-2014-es Europeana projekthez kapcsolódván a következő lépés a digitális múzeumi gyűjteménykezelő rendszerbe integrálható nyílt forráskódú programcsomag volt, majd a munka második fázisaként adatkonverzió történt. Ezután vette kezdetét a Pilot Projekt, amely 2014 év végére már látható eredményekkel szolgál.

Működési modellje szerint az aggregátor „áll” a múzeumok és a technikai partnerek (NIIFI – tárhely és infrastruktúra; MONGUZ – szoftver) között. Az intézmények részére 3 csomagszolgáltatást nyújt a MuseuMap. Az első (A) csomagba a begyűjtés és közzététel tartozik, ebben az esetben az adott intézménynek van saját gyűjteménykezelő rendszere, amely nyilvános felületen elérhető és kereshető. A második pakk (B) begyűjtést és közzétételt tartalmaz képszolgáltatással, ez azoknak az intézményeknek nyújt lehetőséget, amelyek nem rendelkeznek nyilvános tartalommegjelenítő alkalmazással. A harmadik verzió pedig (C) azon intézmények részére biztosít szolgáltatást, amelyek sem saját gyűjteménykezelő rendszerrel, sem nyilvános tartalommegjelenítő alkalmazással nem rendelkeznek, így számukra kapcsolódást biztosítanak egy online elérhető digitális gyűjteménykezelő rendszerhez, azaz ebben az esetben minden szolgáltatás az aggregáción keresztül érhető el.

Az aggregáció szakmai kérdései közé tartoznak, hogy a gyűjteménykezelés egységes, de rugalmas legyen; hogy általános és szakanyag-specifikus megoldásokkal rendelkezzen; hogy a múzeumi terminológia használata egybehangolt legyen (hasonló adatbázis szerkezet); s hogy a fordítások angol és egyéb nyelvekből azonos tárgyszólistákkal valósuljanak meg. A végső cél szerint az aggregáció lényege pedig, hogy a múzeumok műtárgyai egy közös keresőfelületen váljanak a felhasználók számára elérhetővé.

A digitális kultúra közgyűjteményi (könyvtár, levéltár, múzeum) megőrzéséről szervezett konferencia végezetül kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amelyen az előadók, valamint a szimpóziumot szakmailag összefogó Monok István vettek részt a közönség előtt.

Szilvási Krisztián

2014.11.09