1559

108 perc, amely megrengette a világot

Moziajánló: Gagarin

Ez a mozi el fogja bűvölni az űrkutatás szerelmeseit, mert világszínvonalú és jó ízlésre valló képi ábrázolásban láthatjuk az űrutazás pillanatait, a világűrből megpillantott Föld szépségét. A film minden pillanatán érződik, hogy nagy ívű, elegáns, szerethető akar lenni – és az is lesz.

A világűr meghódítása az egyetemes emberi civilizáció csúcsteljesítménye. Az első ember a világűrben Jurij Gagarin volt, egy azóta már megszűnt ország, a Szovjetunió állampolgára. Az, hogy kijutott a világűrbe, annak a szovjet iparnak és tudománynak a mestermunkája, amelyről később az én nemzedékem már kizárólag olyan tréfákat hallott, mint a következő: „Milyen a szovjet mikroelektronika? Nem tudjuk, mert nem fért ki a gyárkapun.”

A szinte kötelező gúnyolódás egyrészt abból a frusztrációból eredt, hogy mi ennek az országnak az érdekszférájába tartoztunk, másrészt pedig abból a tényből, hogy a Szovjetunió lassan lemaradt az Egyesült Államokkal folytatott – lássuk be, meglehetősen egyenlőtlen – versenyben, ráadásul fogyasztási cikkekben nem volt képes hasonló színvonal előállítására, mint versenytársa. Az én gyerekkori élményeim, a megmosolygott, bumfordi szovjet árucikkek világa – no meg nagymamám Szaratov hűtőgépéé, amely 47 éven keresztül berregett a konyhában: rendíthetetlenül működött. És persze a rendszerváltás után felnőtt nemzedék rengeteget hall a szovjet mindennapokat behálózó titkosszolgálatról és még megannyi, gunyorosan vagy a horror teljes eszköztárával előadott témáról a félmúltból. Nos, a napokban a magyar mozikba került Gagarin című életrajzi játékfilm nem ezekről szól.

A 2013-ban bemutatott orosz film, amely épp 108 perces, mint címszereplőjének űrutazása annak idején, nem mutat görbe tükröt a múltnak, nem gúnyolódik rajta, és nem láttatja tragikomikusnak. Ez az egykori szuperhatalmi státuszára büszke – és azt talán újraálmodó – mai Oroszország filmje. Persze adagol egy kis korfestő humort történetébe, sőt, a korabeli körülmények spártaiságát sem kendőzi el – még a szovjet ipar lemaradására is reflektál, mert a film egyik főhőse fél tőle, hogy az amerikaiak, ha esetleg megtalálják a szovjet űrkabint, ócskavasnak fogják tartani –, de alapvetően egy rendkívül büszke és ehhez méltóan látványos alkotás. Ha pedig elfogadjuk, hogy a világűr meghódítása – vagy legalábbis a legelső lépés a Föld nevű bolygótól való elrugaszkodásra – az egyetemes emberi civilizáció csúcsteljesítménye, akkor bátran leírhatjuk: a nemzeti büszkeség ez alkalommal jogos.

A Gagarin – első az űrben című film egy büszke tabló Jurij Gagarinról és koráról. Megjelenik benne Hruscsov, a pártvezető, népies ihletésű ingében, amint telefonon informálódik az eseményekről – és Gagarint egy rangot átugorva őrnaggyá lépteti elő, megjelennek benne idősödő tábornokok, katonai és állami vezetők, de szereplésük mögött kevésbé sejlenek föl a hidegháború játszmái, inkább atyaian aggódó figurákként terelgetik az óriási áldozatokkal és kockázattal vállalt küldetés résztvevőinek a sorsát. Gagarin életét a küldetése időszakában követhetjük végig, a film lényegében a sikeres földet éréssel zárul, későbbi sorsára csak a befejező montázs utal. Gyerekkorát, szerelmét, családi hátterét, emlékeit visszatekintő, visszaemlékező képkockákon láthatjuk.

A németek által megszállt területen gyerekeskedő Gagarin világát bemutató részek megrendítőek, az éhezés, a kiszolgáltatottság hatásosan jelenik meg, a házfoglaló német férfi, aki a hozzá besurranó gyereket felakasztja, majdnem megöli, olyan perspektívából jelenik meg, mint a gyermekmesék rémei, egyszerre nevetséges, szadista és hideglelősen vérfagyasztó figura, akit alig látunk, de a jelenléte maga a förtelem. Az orosz falusi idill mégis túléli ezt a rémlátomást, Gagarin gyerekkorának világa pedig az istenfélő, jámbor orosz parasztságé, az imádságoké és hagyományoké: ez a világkép alighanem szintén közel áll ahhoz a posztszovjet világszemlélethez, amelynek egyik reprezentánsa e film.

A mozi el fogja bűvölni az űrkutatás szerelmeseit, mert világszínvonalú és jó ízlésre valló képi ábrázolásban láthatjuk az űrutazás pillanatait, a világűrből megpillantott Föld szépségét. A film minden pillanatán érződik, hogy nagy ívű, elegáns, szerethető akar lenni – és az is lesz. A színészek játéka általában egydimenziós, Gagarin mégis megszeretteti magát – pedig egy ennyire tökéletesen pozitív, kisfiúsan kedves, jólelkű figurát nehéz úgy megformálni, hogy kedvessége ne legyen irritáló. Izgalmasak a jelölttársaival való kapcsolatának dinamikáját bemutató jelenetek, ügyesen felépített módon mutatják be az űrhajósjelöltek kiképzéseinek az emberi tűrőképesség határait feszegető módszereit éppúgy, mint a kis közösségen belüli rivalizálást és a kialakuló barátságokat és testvéri kötelékeket. Remek része a filmnek az a pár jelenet is, amely azt mutatja be, hogy a kor embere hogy reagált a sikeres űrutazás bejelentésére – a járókelők, az idős tanár, aki világ életében erről álmodozott vagy épp Gagarin szűkszavú, bölcs asztalos édesapja. Ez az esemény is azok közé tartozik, amelyekre egész életében filmszerűen emlékszik az, aki élt akkor (sajnos az elmúlt húsz évből nem egy hasonlóan felemelő, hanem egy tragikus jut eszembe: 2001. szeptember tizenegyedike).

A filmet mégis azok fogják igazán szeretni, akik az ötvenes-hatvanas évek tárgyi kultúrájának rajongói: hihetetlen részletgazdagsággal felépített vezérlőtermekben, űrhajóbelsőkben, kísérleti-orvosi eszközök között kalandozhatunk, de láthatjuk a korabeli lakásbelsőket is, a falusi házak nyers és ódon szépsége éppúgy megragadó, mint amennyire szép a korabeli városi lakás gyerekszobája. Számos, a korszakról szóló amerikai film is eszünkbe juthat, akárha a korszellem legyőzné a hidegháborút. Bár itt nem rock and roll szól mindenhonnan, hanem érzelmes szovjet táncdal és induló, s nem hajóforma amerikai autók gurulnak az utakon, hanem gyönyörűen fényképezett Pobjedák és Moszkvicsok.

A Gagarin a múlt hőseinek emléket állító, látványos és érzelmes közönségfilmek sorába tartozik. Szerencsére a múlt egy olyan hőséről szól, Jurij Gagarinról, aki a jövő világába kalauzolta az emberiséget – a 108 perc, amely megrengette a világot, a filmvásznon sem okoz csalódást.

Ajánlott:
• az űr szerelmeseinek
• látványos filmek kedvelőinek

Nem ajánlott:
• ruszofóboknak

Gagarin (Gagarin: Pervij v kozmosze / Gagarin: First in Space)
színes, feliratos orosz életrajzi dráma, 108 perc, 2013, rendező: Pavel Parkhomenko, forgatókönyv: Andrej Dmitrijev, Oleg Kapanetsz, főszereplők: Jaroszlav Zhalnin (Gagarin), Mikhail Filippov (Szergej Korolev), Olga Ivanova (Valentina Ivanova), zeneszerző: George Kallis, operatőr: Anton Antonov

Bemutató: 2016. október 20.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment és a Freeway Entertainment

Képes Gábor
Forrás: mandarchiv.hu

2016.11.02