A megjelenteket Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója köszöntötte. Megtudtuk tőle, hogy az új bérlet elindításával régi vágya teljesült: nyolc és fél évvel ezelőtt, igazgatói pályázatában fogalmazta meg az Istvánffy-bérlet tervét. Most érett meg a pillanat arra, hogy ezt az elképzelést valóra váltsa, s a bérlet minden várakozást felülmúló fogadtatása örömmel tölti el. Kollégáival együtt mindent elkövetnek, hogy a koncertlátogató közönség elvárásainak mindenben megfeleljenek. Fűke Géza ezt követően felkérte Veres Andrást, a Győri Egyházmegye püspökét, hogy néhány gondolattal segítse a megjelenteket a közelgő ünnepekre való ráhangolódásban. A püspök úr elöljáróban megköszönte a zenekarnak és a szervezőknek, hogy ilyen szép alkalmat teremtettek arra, hogy méltón készüljünk a Mindenszentek ünnepére és a Halottak napjára. Mindannyiunk számára fájó, ha el kell szakadnunk szeretteinktől, de ne feledjük, a hívő ember számára mindig van vigasztalás! A földi lét vége egy új kezdetét is jelenti. Rövid elmélkedését a híres francia író, Victor Hugo szavaival zárta: „Olyan légy, mint a madár, mely vidáman dalol a törékeny ágon, és ha reccsen az ág, tovább dalol, mert tudja: szárnya van”.

Az este ünnepélyességét a székesegyház pazar pompája mellett az előadó apparátus mérete is fokozta: a Győri Filharmonikus Zenekar kiegészült a Philharmonia Chor Wien mintegy harminc tagjával és négy szólistával. Név szerint: Cornelia Horak (szoprán), Arina Holecek (alt), Robert Bartneck (tenor), Unnsteinn Arnason (basszus). Az est folyamán vendégként Norbert Pfafflmeyer vezényelt.

Az első műsorszám Antonio Salieri C-moll Requiemje volt. Salieri 1750-ben született Itáliában, de Florian Gassmann támogatását élvezve 16 esztendős korában a bécsi udvarba került, s pályája itt indult el. A szó szoros értelmében európai karriert futott be, de sok szállal kötődött az osztrák fővároshoz: udvari kamarakomponistaként, udvari karmesterként, a bécsi konzervatórium alapítójaként, majd igazgatójaként működött. Egyházzenei darabjai közül a legjelentősebb az 1804-ben befejezett c-moll gyászmise. A darab születésének körülményeit homály fedi. Több zeneszerző saját maga számára komponált requiemet, Salieri azonban e darab születését követően még több mint 20 esztendeig élt. Betegségéről, esetleges idegen megrendelőről nem tud a zenetudomány; ugyanakkor lehet, hogy egyszerűen udvari kötelezettségei miatt született a darab. A bécsi udvarban szokás volt, hogy nemcsak temetések esetén, hanem a kiterjedt család elhunyt tagjainak évfordulóin is gyászmisét tartottak – lehet, hogy egész egyszerűen szükség volt a repertoár bővítésére.

Köztudomású, hogy Mozart és Salieri kor- és vetélytársak voltak. Elkerülhetetlen hát a két requiem összevetése: ha Mozartét remekműnek tartjuk, akkor Salieriéről elmondhatjuk: igazi profizmussal megírt zenedarab. Lévén bevallottan elfogult Mozart irányában, kellemes csalódás volt számomra Salieri miséje.

A második műsorszám Wolfgang Amadeus Mozart Vesperaei solennes de confessore (KV 339) című darabja volt. A mű 1780-ban keletkezett, amikor Mozart még igen fiatal volt, de már viharos éveken volt túl. Elvesztette anyját, s egy szerelmi csalódást is kellett feldolgoznia... A salzburgi katedrális számára írt vesperásának hangvétele talán ezzel magyarázható. A mű a liturgikus rendnek megfelelően öt zsoltárból áll, majd ezt követi a Magnificat, azaz Mária hálaéneke. Mozart azonban nem tagadta meg önmagát: az esti dicséret egyes részei szinte kiragyognak az egyházi szokásrend szigorú keretei közül, teret adva a szólisták tehetségének.

A közönség vastapssal köszönte meg a produkciót, a bécsi vendégek pedig ráadásképpen Mozart Ave verum corpus című darabjával lepték meg a győrieket – amit azok hálásan vettek.

Dicséret illeti a zenekar és a kórus teljesítményét. A szólisták közül kiemelném Arina Holeceket (alt), akinek erőteljes, mégis meleg tónusú hangját különlegesen szépnek találtam. Cornelia Horak (szoprán) nagy átéléssel tolmácsolta a műveket, ám sajnálatos módon énektechnikája nem találkozott az ízlésemmel. Ez azonban csupán egy apró, személyes észrevétel; bizton állíthatom, hogy a koncertlátogatók – velem együtt – egy kiemelkedően szép este emlékével távoztak!

Berente Erika