Aida: sztárénekesek érkeznek Sopronba

Újra színpadon a legendás musical

Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével mutatja be a Soproni Petőfi Színház Elton John és Tim Rice Aida című musicaljét 2017 nyarán, június 15-én a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. A rendező Pataki András. Az esemény beharangozó sajtóbeszélgetését a leghűségesebb város teátrumában tartották.

„A barlangszínház atmoszférája, adottságai izgalmas kihívást jelentenek ahhoz, hogy ezt az előadást kimondottan erre a játszóhelyre találjuk ki. Szeretnénk olyan, akár nemzetközi érdeklődést kiváltó produkciót színpadra állítani, amelyet később is műsoron tarthatunk, és más helyszínekre is elvihetünk. A műfaj szórakoztató elemeit komolyan vesszük, mellette pedig ki akarjuk domborítani a klasszikus történet drámai mélységeit, gondolatvilágát” – mondta Pataki András rendező, aki hozzáfűzte: a meghívott énekesek mellett a soproni teátrum társulata és a teljes Sopron Balett is részt vesz az előadásban. A próbák jövő májusban kezdődnek. Az előadásban zenekar játszik élőben, Oberfrank Péter zenei vezető és karmester irányításával.

A darab koreográfusa Szakál Attila, aki a 2007-es magyarországi, székesfehérvári ősbemutatónak volt a társkoreográfusa. A szakember szívéhez nőtt ez a musical, s nagyon örül annak, hogy most újból részese lehet a remekmű színre vitelének. Kiemelte azt, hogy a táncokban, a látványvilágban is szeretnék megmutatni az egyiptomi kultúrát, annak monumentalitását, hangulatát. Az ő javaslatára került be a produkcióba címszereplőként a Franciaországban élő Stéphanie Schlesser, akinek édesanyja magyar származású, édesapja luxemburgi. A nemzetközileg is elismert énekesnő Belgiumban született, 18 évesen költözött Párizsba, mivel felvételt nyert az exkluzív Nemzetközi Musical Akadémiára, ahol évfolyamelsőként diplomázott. Jelenleg énektanárnőként is dolgozik az Akadémián. A diploma megszerzése után azonnal leszerződtették a Párizsi Notre-Dame című francia musical ázsiai turnéjára Fleur de Lys szerepére. A féléves turné alatt közel 100-szor játszotta ezt a szerepet, és bejárta Dél-Koreát, Taiwant és Libanont. A következő felkérés a Rómeó és Júlia musical volt, ahol Júliát játszotta ismét Dél-Koreában. Párizsba visszatérve a Madiba című, Nelson Mandela életéről szóló musicalben lépett fel, majd egy Saint-Tropez-i show-ban táncolt és énekelt. Jelenleg a Jégkirálynő című Disney-musical főszerepét próbálja. Abban Annát alakítja október végén Martinique szigetén. Következő szerződése ismét Ázsiába szólítja, ugyanis a Rómeó és Júliát Kína nagyvárosaiban mutatják be novemberben és decemberben.

„Nagy megtiszteltetés és kihívás számomra, hogy a magyar gyökereimet erősítve magyarul énekelhetek. Örömmel mondtam igent a soproni meghívásnak. Ezt a szerepet még nem játszottam a pályafutásom alatt. Szakál Attilával jól tudtunk együtt dolgozni a székesfehérvári színházban a SingSingSing showban, abban már találkoztam Füredi Nikolettel is. Vastag Tamással még nem énekeltem együtt, csak a testvérével. Várom a közös munkát vele is” – válaszolta újságírói kérdésre az énekesnő.

Radames szerepében Vastag Tamás látható az előadásban. Ahogy megfogalmazta, ez egész más feladat lesz számára, mint az eddigi soproni szerepei az Evitában vagy A bábjátékosban. Egy hadvezért kell megformálnia, s ez komoly fizikális felkészülést is igényel tőle, hogy külsőleg is hitelesen tudja megjeleníteni a figurát. Mindemellett a szerep belső mozgatórugóit, vívódásait, harcait, a szerelem emócióit, a lélek mélységeit is szeretné megmutatni a színpadon.

Amnerist Füredi Nikolett alakítja, aki fellépései alkalmával már énekelt a musicalből részleteket, de ő sem játszott még egy magyarországi Aidában sem. Ezért is várja nagy izgalommal a nyári premiert. A darab dalait régóta nagyon szereti. Először egy buszos utazás közben hallott részleteket a műből, ás azonnal hatással volt rá a számok zenei világa, hangulata. Most pedig nagyon örül, hogy játszhat az előadásban, s várja már azt, hogy újból találkozhasson a soproni közönséggel, akiktől sok szeretetet kapott az elmúlt években.

A sajtóbeszélgetés végén a főszereplők két dalt elénekeltek a műből.

Varga Róbert
Fotók: Torma Sándor
Soproni Petőfi Színház

2016.10.20