Konferencia a vallási turizmusról Sopronban


November 11-én, kedden 17 órakor konferencia kezdődik a vallási turizmusról Sopronban, a NYME Közgazdaságtudományi Kar Aulájában (Erzsébet u. 9.). A vallási- és zarándokturizmus térség- és gazdaságfejlesztő hatásai a Mária út mentén című szimpóziumon 4 előadó fellépésével járják körül a témát.

A vallási- és zarándokturizmus a turizmus viszonylag új és dinamikusan fejlődő ágazata, amely a zarándokok számára spirituális élmény, a helyi gazdasági szereplők számára pedig a megélhetés egyik lehetséges forrása. A vallási turizmus sikerességének záloga egyrészt a megfelelő infrastruktúra biztosítása (a kijelölt zarándokutak kialakítása, karbantartása, biztosítása, szállások, éttermek és információs pontok létrehozása), másrészt a helyi szereplők összefogása, közös ügyeik képviselete a zarándokút mentén.

Lényeges kérdésként merül fel, hogy melyek a legújabb kori zarándoklás jellemzői, nemzetközi és hazai tendenciái, gazdasági és lelki vetületei? Az előadások e kérdés megválaszolásában nyújtanak segítséget. Hazánk rendkívül gazdag a vallási turizmushoz kötődő rendezvényekben, eseményekben és zarándokutakban. Ezúttal a mintegy 1400 km hosszú, gyalogosan hatvan nap alatt bejárható, Mariazelltől Csíksomlyóig terjedő, Közép-Európa zarándokútjának is nevezett Mária út példáján mutatják be a vallási turizmusban rejlő gazdasági és térségfejlesztési hatásokat, lehetőségeket.




Az előadók:
Varga Józsefné, egyetemi docens (NYME Apáczai Csere János Kar)
Johann Kleinhofer, ügyvezető (Mariazeller Land GmbH)
Szakács Ferenc Sándor, elnök (Mária Út Egyesület, igazgató, Hotel Salvator Csíksomlyó)
Bodor Gergő, projektvezető (Mária Út Egyesület)

2014.11.06