Ezek mindegyike kivitelezhetőnek tűnt, tekintetbe véve, hogy az amerikai hadsereg még csak kialakulóban volt. Ám a két haditervet párhuzamosan próbálták megvalósítani, amihez a két seregtest nem volt elég erős külön-külön. Burgoyne tábornok, aki drámaíró is volt, és akit természete miatt „Gentleman Johnny”-nak becéztek, 1777. június 30-án indult el seregével Montreálból az akkoriban még igencsak határvidéknek számító vidéken Hudson folyó felé. A had nem volt túl nagy, 7213 reguláris katonát számolt, melynek fele brit, fele német volt. Emellett 250 kanadai és amerikai lojalista, valamint 500 britekkel szövetséges indián tartott a menettel. A hadat 35 ágyú és igen tekintélyes méretű poggyász, valamint kísérőszemélyzet (benne sok nő, valamint Burgoyne szeretője) követte az úttalan vidéken.

Eleinte a Champlain-tó vizén hajókkal haladtak, majd onnan gyalogmenet következett a George-tó mentén a Hudson-folyó felé délnek. Július 1-jén a had elérte a gyarmatosok kezén lévő Fort Ticonderoga erődjét, amelyet a védők elhagytak. A britek elől visszavonuló amerikaiak egyelőre nem éreztek elég erőt az ellenállásra, ám mindent megtettek az ellenséges előrenyomulás megnehezítésére, s az ingoványos-erdős terepen minden hidat megsemmisítettek maguk után. A vörös kabátos brit gyalogosok és a német dragonyosok szúnyogoktól és járványtól szenvedtek a mocsarakban, az utánpótlási vonaluk megnyúlt, és a lovak is egymás után dőltek ki. E veszteség pótlására Burgoyne egy farmról akart lovakat szerezni, ám a támadásra túl látványosan felvonuló braunschweigi katonákat a felkelők meglepték, és nagy veszteséggel szétverték.

Egyedül az indiánok értek el sikert, akik Joseph Brant törzsfőnök (eredeti neve Thayendanegea volt mohawk főnöknek, de korábban angol iskolában tanult, így európai nevet is kapott!) vezetésével egy 800 fős amerikai milíciát vert meg. Ticonderoga eleste után az amerikaiak új parancsnokot küldtek a britek ellen, Horatio Gates-t, aki szeptember 19-én a Freeman’s Farmnál (ez az amerikai hadtörténelemben az úgynevezett első saratogai csata) megkísérelte megállítani a támadókat. Bár a csata során az amerikaiak értek el sikereket, és orvlövész taktikájuk sok brit tiszt életébe került, a klasszikus sortüzekben jártasabb britek végül kicsikarták a győzelmet. Az ütközetben Burgoyne 600, az amerikaiak viszont csak feleennyi embert veszítettek. Mindenesetre kiderült, hogy a britek aligha lesznek képesek elérni Albanyt, mivel erejük egyre fogyott, míg a gyarmatiaké nőtt.

Burgoyne október 7-én újabb offenzívát indított, hogy döntő vereséget mérjen az amerikaiakra, de már mindössze 6600 embere volt 12 ezer ellen. Legjobb 1200 embere a veterán skót Simon Fraser tábornok vezetése alatt igyekezett áttörni a lázadók seregén. Az amerikaiak ekkorra leváltott alparancsnoka, Benedict Arnold (aki később átáll egyébként a britekhez) azonban, ismerve Fraser képességeit, egyik mesterlövészének parancsba adta, hogy lője ki a tábornokot. A lovagiatlan hadviselési mód hatékonynak bizonyult, harmadikra a mesterlövész talált, és az addig keményen harcoló britek megtörtek. Simon Fraser még napokig haldoklott. A második saratogai csatában a királyi sereg 600, az amerikai 150 főt veszített. Burgoynenak be kellett látnia, hogy nem képes elérni Albanyt, ám már annyira mélyen volt az ellenséges földön, hogy élelem hiányában Kanadába visszajutni sem volt esélye.

Október 17-én a britek letették a fegyvert, miután igencsak kedvező feltételeket kaptak Gatestől. A legyőzött egységek megtarthatták zászlaikat, a tisztek kardjaikat, sőt minden katona hazatérhetett Nagy Britanniába, azzal a feltétellel, hogy többé nem harcolnak a háború folyamán a gyarmatok ellen. Gates azután a brit tiszteket még vacsorára is meghívta. Nem Gates-en múlt, hogy az amerikai kongresszus végül a brit hadifoglyokat nem engedte haza, hanem fogolytáborba zárta.

Bár az amerikai győzelem igen jelentős volt, a britek hamarosan megfordították a háború menetét, és a gyarmatosok végül csak francia és spanyol segítséggel vívták ki a függetlenségüket, mikor 1781-ben az utolsó brit hadsereget is megadásra kényszerítették Yorktownnál.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Regan, Geoffrey: Döntő csaták. Bp.: Panem-Grafo, 1993

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.