Elsősorban az 1663-ban Oszmán kézre került Érsekújvár, valamint a Dunát ellenőrző egykori egyházi központ, Esztergom jöhetett szóba. Szeptember 20-án Sobieski János lengyel király serege átkelt a Dunán, és a Csallóközön keresztül a Duna északi oldalán nyomult előre, ahonnan egyszerre fenyegethette mindkét török várat. A haditanács végül – jó érzékkel – Esztergom elfoglalása mellett tette le a voksát, úgy vélvén, hogy annak elfoglalása Érsekújvárra is hatással lesz, emellett Buda fenyegetettségét is növeli. Sobiseki ezért Párkány irányába vonult, amely Esztergom megerősített északi hídfője volt a Duna bal partján. A menetoszlop igencsak elnyúlt, elöl a lengyelek 17-18 ezer fős serege vonult, mögötte ostromfelszereléssel a császári csapatok masíroztak (20 ezer fő).

Kara Musztafa török nagyvezír a bécsi vereség után Buda környékén csoportosította megmaradt seregét, de hírszerzése jól működött, s tudomást szerzett a keresztények Párkány felé való felvonulásáról, sőt arról is, hogy a lengyel seregrész túlságosan elszakadt a némettől, így sebezhetővé vált. Október 7-én a török lovasság csapdát állított a lengyeleknek. Sobieski előcsapata egy hatalmas marhanyájat pillantott meg, és mivel fel sem merült bennük, hogy a párkányi helyőrség 1000 főnyi csapatán kívül nagyobb ellenséges had lehet a közelben, óvatlanul lecsaptak a könnyűnek tűnő zsákmányra. Ám a közelben közel kétszeres túlerejű oszmán haderő várakozott támadásra készülve. A lengyel elővéd beleszaladt a királlyal a csapdába, mire a rájuk törő ellenség csaknem megsemmisítette azt. Mintegy 2000 lengyel katona maradt a harctéren, és a király csak hű embereinek, szerencséjének és a közeledő német lovasság megérkezésének köszönhette, hogy nem került Kara Musztafa kezére, vagy esett el. Ha ez bekövetkezik, egészen másként alakulhatott volna a török elleni felszabadító háború menete...

Két nappal később Párkány alá ért a teljes lengyel-császári hadsereg, mintegy 30 ezer fővel, és szemben vele – Esztergomot védendő – felsorakozott az oszmán haderő is. A török had félkörben állt fel a Duna és a Garam közt, így bekeríteni nem volt lehetséges, hiszen két oldalt a folyók fedezték. A bal szárnyon szorosan a katonák mögött ott volt Párkány erődje a tüzérségével, ahol híd vezetett át a Dunán Esztergomba. A Párkányra bevezető utat a török gyalogság fedezte, ám a sereg többi részét lovasság alkotta. A parancsnok Kara Mohamed budai beglerbég volt, mivel a nagyvezír Budát biztosította. Az egész török sereg nem tett ki többet 20 ezer harcosnál. A vele szemben felálló szövetséges sereg bal szárnyát a lengyel király, jobb oldalát Lotharingiai Károly irányította.

A budai pasa mindent egy lapra tett fel. Úgy vélte, hogy a két nappal korábban vereséget szenvedett lengyelek a könnyebb célpont, s az ő szárnyukat igyekszik a lehető leggyorsabban megsemmisíteni, hogy azután forduljon a keresztény jobb szárnyat alkotó németek ellen. A török jobboldali lovasság és a centrum is a lengyelek felé zúdult, amint megszólaltak az ágyúk, ám a polákok keményen tartották magukat. Kihasználva a török közép elmozdulását, Dünewald császári tábornok lovasságával rázúdult a törökök óvatlanul lengyelek ellen vonuló közepének hátára, és teljesen szétverve azt Párkányig üldözte. Az oszmán sereg közepének hátrálása maga után vonta a lengyeleket visszaszorító jobbszárny hátrálását, s hamarosan az egész török haderő a Párkánynál lévő híd előtt tömörült, hogy átvonulhasson a biztonságot ígérő Esztergomba.

Lotharingiai Károly ekkor előrerendelte tüzérségét, és ágyútűz alá vette a hidat. Az ágyúgolyóktól amúgy is megrongálódó építmény végül a rajta menekülők tömege miatt leszakadt, elzárva a Duna északi oldalán maradt törökök elől az egyetlen menekülési útvonalat. A kezdetben oly jó pozíciónak tűnő állás most csapdává lett. A többség megpróbált átúszni a folyón, ám ez nem sikerült mindenkinek. A Duna megtelt roncsokkal és fuldoklókkal. Bádeni Lajos – aki később maga is jelentős sikereket ért el hadvezérként – megrohamozta csapataival Párkány erődjét, amelyet egyetlen rohammal, menetből bevett. A támadók senkinek nem kegyelmeztek a harc hevében. A törökök összesen több mint 9000 embert veszítettek, emellett 1200 fogoly került a szövetségesek kezére, valamint 20 ágyú. A vereség azért is volt nagyon súlyos, mert ezzel az Oszmán Birodalom utolsó Magyarországon lévő intakt mezei serege is csődöt mondott, a keresztények pedig nyugodtan foghattak hozzá Esztergom ostromához. A csatatéri kudarc az esztergomi helyőrségre is nagy benyomást tett, és a kulcsfontosságú vár 1683. október 28-án megadta magát.

A párkányi csata és Esztergom visszafoglalása megkoronázta 1683 eredményeit, és előrevetítette Buda 1684-es – sikertelen – ostromát.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Bp.: Arcanum, 2001; Csorba Csaba: A párkányi csata. In: A Párkányi csata 320. évfordulója. I. történelmi konferencia. Párkány: Limes-Anavum, 2004

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.