A mai kor lovagja

Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó a Szabadhegyi Találkozásokon

A József Attila Művelődési Ház hetedik éve tartó beszélgetős sorozatának, a Szabadhegyi Találkozások legutóbbi műsorának a nemrégiben lezajlott riói olimpia adta az aktualitását, hiszen mostani vendégünknek Szilágyi Áron kardvívót sikerült megnyerni, aki a négy évvel ezelőtti londoni játékok után idén augusztusban is aranyérmes lett egyéni kardvívásban.

Az olimpiai bajnokkal az est állandó házigazdája, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő beszélgetett. Szilágyi Áron a Vasasban kezdte sportolói pályafutását, 9 évesen lépett először pástra. 2006-ban junior Európa-bajnok, 2008-ban junior világbajnok volt. Ugyanebben az évben a pekingi olimpián a legjobb 16-ig jutott. Azóta kétszeres olimpiai bajnok. A biztos pontot életében a családja jelenti. Elsősorban édesanyja, aki egész eddigi életében minden törekvését támogatta. A közelebbi jövőben szeretne megházasodni, nemrégiben jegyezte el barátnőjét, akivel négy éve vannak együtt.

Egyetemi tanulmányai során pszichológiával és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozott. Ennek megfelelően szabadidejében is előszeretettel forgatja filozófusok műveit. Egyébként nyitott, a világ iránt érdeklődő embernek tartja magát, és kíváncsian várja, hogy sportsikerei következtében kikkel, milyen helyzetekkel, lehetőségekkel találkozik majd. Addig is igyekszik tudatosan építeni karrierjét, részt vesz különböző, a vívást népszerűsítő programokban. A közösségi internetes oldalakon is aktív a jelenléte, az egyiken már több mint harmincezer követővel rendelkezik.

Pályafutása befejezése után szívesen foglalkozna a jövő versenyzőivel is, bár jelenleg még nehéz elképzelnie, hogy mivel tud majd hatni rájuk. Mindenesetre szeretne még a következő olimpián is versenyezni. Titkos vágya, hogy 2024-ben hazai közönség előtt is megismételhesse sikerét. Hiszen, mint mondta, akkor még csak 34 éves lesz.

Bárány Zsolt
Fotók: Szabó Béla

2016.10.04